Úgy tudjuk, vasárnap a legfontosabb posztra is igazolunk.
Az átigazolási időszak kezdete óta foglalkoztatja a Fradi szurkolókat, hogy igazolunk-e, és ha igen, kit a védekező középpályás pozícióba, hiszen a legtöbben abban láttuk a csapat visszaesésének okát, hogy nem sikerült Nagy Ádámot megfelelően pótolni. Úgy tudjuk, a kérdés eldőlt és holnap bejelenti Clubunk, hogy leigazolja Julian Kochot.
A 26 éves középpályás Cristian Ramírez volt klubjától, a Fortuna Düsseldorftól igazol a Fradihoz. A Borussia Dortmund neveltje, aki húszévesen két meccs erejéig pályára is lépett a Ruhr-vidéki sztáregyesületben. Ezután kölcsönadták az MSV Duisburgnak, majd szerepelt a Mainz együttesében is néhány meccsen. Onnan szerezte meg a St. Pauli kölcsönbe, majd a Fortunához igazolt.
6 elsőosztályú meccse mellett 93 alkalommal játszott a Bundesliga II-ben. Ebben a szezonban 10 alkalommal lépett pályára a Düsseldorfban. Koch a középpálya mellett középhátvédként és jobbhátvédként is bevethető.
Korábban korosztálya tehetségei között tartották számon, aki az U17-től az U21-ig végigjárta a német utánpótlás válogatott ranglétráját is.
A Fradi edzői stábja kiválóan ismeri a játékost, hiszen Theo Schneider a Dortmund második csapatának edzőjeként 54 alkalommal küldte őt pályára, miközben Thomas Doll a felnőtt csapat mestereként láthatta fejlődését. Úgy tudjuk, mindketten kifejezetten szorgalmazták leigazolását és nagyon sokat várnak a játékostól, akinek karrierje új lendületet vehet.
Főleg, ha a remek labdaszerzés után nálunk is így segíti a támadásokat:
Fotó: RP-Online






