A „BL-Fradi” tagja, Goran jelenleg Tanzániában edzősködik a helyi Simba csapatánál.
Hord pulóvert?
Most esős az időszak, sok a zápor, de vettem a lapot. Nem fázom, a hőmérséklet 35 fok körül mozog.
Hogyan jött a lehetőség?
Tavaly decemberben megkerestek egy NBII-es klubtól, mindenben megegyeztünk, végül mégsem lett belőle semmi. Ekkor érdeklődtek Tanzániából. Alapvetően nem akartam Afrikába jönni, de így elvállaltam. A bajnokságban két nagy klub van, a Young Africans és a Simba. A csapat nyolc forduló után kilenc ponttal a tizenkettedik helyen állt, úgyhogy nagy kihívás előtt álltam. December 30-án útnak indultam, egy nappal később megérkeztem, s együtt szilvesztereztem a vezetőséggel, az új év első napján pedig aláírtam a szerződésemet, másnap munkába álltam.
Hogy sikerült a bemutatkozás?
A lehető legjobban, ugyanis megnyertük a kupát. Előtte ez nyolc évig nem sikerült a klubnak.
Akkor hamar megszerették a szurkolók?
Rögtön elfogadtak, de ez csak a kezdet volt. Ami utána jött, arra nem is számítottam.
Mi történt?
Az edzői hitvallásomat három szólva tudnám leírni: munka, munka, munka. Keményen dolgoztunk, javult a csapat erőnléte, taktikai tudása és a fegyelmezettsége, nem csoda, hogy jó eredményeket értünk el. Amire rendkívül büszke vagyok, hogy két és fél év után először legyőztük a városi vetélytársat, a legfőbb ellenfelet, a Young Africanst. A találkozó előtt az Afrikai Labdarúgó Szövetség a kontinens legnagyobb derbijeit vette górcső alá, ezt az összecsapást a harmadik helyre sorolta.
Mit tapasztalt?
Ilyet korábban még sosem láttam.
Pedig játszott néhány Ferencváros – Újpest mérkőzésen…
Az a hangulat meg sem közelíti az ittenit. A stadionban 65 ezren voltak, mindenki fújta a vuvuzeláját, de csak a szurkolással foglalkoztak, az ellenfelek megfértek egymás mellett, balhénak nyoma sem volt. A mérkőzés előtti héten Dar es Salaamban megállt az élet, mindenki a nagy derbiről beszélt, minden hír arról szólt. Nem is maradhattunk a városban a fokozott érdeklődés miatt, Zanzibáron kellett készülnünk.
Mi történt a győzelem után?
A Fradival kétszer voltam bajnok, az Újpesttel egyszer, szerepeltem a BL-ben, de ilyen hangulat sehol sem volt, össznépi buli vette kezdetét az utcákon. A boltok bezártak, a férfiak, a nők és a gyerekek együtt táncoltak az egész városban.
Önök is kivették a részüket az ünneplésből?
A mérkőzést követő héten még csak sétálni sem mehettünk ki az utcára, a vezetőség nekem külön megtiltotta, úgyhogy csak autóval közlekedtem. A szurkolók imádnak, a siker után pedig egyenesen istenítettek. Mindenhol felismernek, a szállodai portástól kezdve mindenki fotózkodni akar velem vagy kezet fogni.
Ezt azért könnyen meg lehet szokni. Milyen körülmények között él?
Nem lehet okom a panaszra, a fizetésem és a prémium idejében érkezik, a ház, amelyben lakom, ötcsillagos. 250 méterre van a kristálytiszta óceántól, úgyhogy minden reggel járok futni a partra, amelyet hófehér homok borít. A parton rengetegen horgásznak, gyakran felismernek, megállítanak futás közben. Gratulálnak, hallal kínálnak, olyanokkal, mintha cápák lennének, de nem fogadom el.
Jól érzi magát?
Szeretem Afrikát, de azért itt sem minden fenékig tejfel. Nagy klub a Simba, de nincs saját sportcentruma. Fárasztó, hogy minden alkalommal máshol edzünk, állandóan pályát kell bérelni, meccs előtt három nappal pedig szállodába vonulunk, hogy egy fokkal egyszerűbb legyen. Ráadásul a pályák minősége sem túl jó.
A szezon végén lejár a szerződése, hogyan tovább?
Próbálnak maradásra bírni, de nem biztos, hogy sikerül megállapodnunk. Nem könnyű, mert a vezetők mindenbe bele akarnak szólni, én pedig nem engedem, mert enyém a felelősség. Ha nem érzem a tiszteletet, akkor nem érzem jól magam, úgy pedig nincs értelme a folytatásnak.
Figyelemmel követi a magyar futballt?
Az internetkapcsolat nem túl jó, így nem tudtam nézni a Fradi – Újpestet, de a híreket folyamatosan olvasom. Látom, akad probléma Dunaújvárosban, Diósgyőrben, Győrben, Pápán, viszont az FTC-nél, az MTK-nál és a Vidinél minden rendben megy. És persze figyelemmel követem az NBII-t is, hátha lesz üresedés.
Keresték valahonnan?
Vietnámból, de külföldön már bizonyítottam, most jó lenne otthon. Ha lehetőséget kapnék, örömmel elvállalnám.
Pedig Magyarországon nincs egész évben kánikula.
Sebaj, legfeljebb előkeresem a pulóveremet.
Borsi Gergely / NS
A Simba csapata jelenleg harmadik a tanzániai Premier Leagueben, tizenegy ponttal lemaradva a listavezető Young Africanstól, az interjúban is említett derbi összefoglalóját is meg tudjuk mutatni:
Fotó: Goal.com





