A sajtótájékoztatót Rédli Andris is meghallgatta.
Ricardo Moniz:
Fontos volt, hogy a Vidi meccs csalódása után tudtunk valamit nyújtani. Nehéz meccs volt, erős ellenfél ellen. Az első félidőben fölénk is tudtak kerekedni, mert emberelőnyben voltak a középpályán. Be is szorítottak időnként, ilyenkor hiányzott Somalia, aki meg tud indulni mélységben, ez hiányzott, ilyenkor egyéni megoldásokra kell építeni, Holman által kiharcolt tizenegyessel ez meg is volt. Valpoort és Bönig cseréje után sokkal aktívabbak voltunk, Arsenio veszélyes is volt, de neki is, akár csak Jennernek, többet kell visszalépnie védekezni.
Ha Holman minden meccsen tudja ezt hozni, akkor elmondhatjuk, hogy em marad örök tehetség. Bödét is dicséret ílleti, még ha nem is lő gólt. Adams nagyon jó volt ismét, gyors volt, az egy az egyeket jól oldotta, ha így folytatta és Gerson is beépül a védelem megvan. Köszönjük a szurkolók támogatását, nagyon sokat jelentett. Vass Ádám kapott ajánlatot, neki kell dönteni, egy hete megtettük, most várunk, kicsit sokáig tart…
Hatékonyabbak vagyunk tavalyhoz képest, tavaly sokszor nagyobb fölényben voltunk, most hatékonyabbak voltunk.
Pölöskei, Kanta és Poór érdeme volt, hogy időnként beszorítottak minket. a 16-osunkig eljutottak, még ha nem is volt igazi helyzetük, de dicséret illeti őket. Gyömbér posztja attól is függ, mennyire tud vezető szerepbe lépni, ő a legprofibb játékosunk, bárhol játszik, számíthatunk a jó teljestményre.
Garami József:
Jó iramú hajtós, változatos meccs volt, azonos arányban vezettünk támadásokat, a befejezésben a Fradi jobb volt. Mi követünk el olyan hibákat, amit nem kéne, mint a tizenegyesnél. A támadóharmadban nem nyújtottunk olyan teljesítményt, ami a pontszerzéshez elég lenne. Gratulálok a Fradinak. A mezőny közepére várom a csapatomat, de nehéz lesz, kilenc új ember van a csapatban. Remélem sikerül, vannak meccsek amikor jól játszunk, de csinálunk olyan hibákat, amiket nem kéne.





