Lehet-e szabályokkal magyar futballt teremteni? – a Népstadionban is Szalai Ádám nyilatkozata adta a témát. (tovább…)
Lex-Kovacevic
A leginkább a Fradinak káros szabály arcának választott sportvezető érdemi válaszokat továbbra sem adott, és még mindig nem érti, hogy a magyar foci nemzetközi megítélésében a klubcsapatok kupaszereplése legalább annyit számít, mint a válogatott teljesítménye. (tovább…)
Amíg más csinálta nem volt gond, amint a Fradi tenné, fellépnek ellene… A Dózsában is nevelkedő sportvezető nyilatkozott. (tovább…)
Három sajátnevelésű játékosuk kötelezte el magát a Fradihoz – Hajnal Tamás elmondta, hogy mit várnak a szerződésektől. (tovább…)
A Csapatbusz aktuális adásában téma volt többek között Redzic története is, amiről utánpótlásunk szakmai igazgatója, Kiss-Baranyi Sándor mesélt – Tóth Alex átigazolása is téma volt, akiről menedzserét is kérdezték az InfoRádióban. (tovább…)
Kubatov Gábor meghatódott. (tovább…)
A főszereplők a FradiMédiának is nyilatkoztak. (tovább…)
Fiataljainkat kérdezték a spanyolországi edzőtáborban. (tovább…)
Az olimpiák történetének legeredményesebb játékosára emlékezünk ma hat csapat részvételével Tapolcán a Tempó Fradi! által szervezett eseményen, ahol pályára lépnek a Ferencváros fiataljai is. (tovább…)
A Tempó Fradi! szervezésében szombaton tizedik alkalommal rendezik meg az utánpótlás tornát. (tovább…)
Szalai Ádám olyan számokat közölt az Index már idézett kurzusinterjújában, amelyek pontosan megmutatják, miért óriási vakvágány a magyar- és a fiatalszabály. Csak az a baj, hogy az NSMI és az MLSZ vezetői nem tudnak adatokat értelmezni, vagy nem akarnak – egy matekérettségin mindenesetre alighanem megbuknának. (tovább…)
A házi újságírójának nyilatkozott az NSMI és az MLSZ szoros együttműködésének eredményeiről. (tovább…)
A szövetségi kapitány gyomírtásról beszélt a válogatott torna után – az U20-as válogatott, soraiban Laskawy Ferenccel elérte célját a VB-n. (tovább…)
Peti az utánpótlásnál fog dolgozni a továbbiakban. (tovább…)
Volt játékosunk U13-as lány csapatoknak szervezett teremtornát, ahol a Fradi is részt vett. A hangulat és az igazi érzelmek domináltak az eseményen. (tovább…)
A dobogós olaszokkal játszunk ma este az ICEHL-ben – hokisaink utánpótlása pedig nyílt edzéseket tart december első felében. (tovább…)
EB-selejtezőt játszik az U21-es válogatott, kezdés nyolckor. Hajrá, magyarok! (tovább…)
EB-selejtezőt játszik az U19-es válogatott, kezdés fél hatkor. Hajrá, magyarok! (tovább…)
EB-selejtezőt játszik az U19-es válogatott, kezdés hatkor. Hajrá, magyarok! (tovább…)


















