A házi újságírójának nyilatkozott az NSMI és az MLSZ szoros együttműködésének eredményeiről.

A felkérés valamilyen szinten összefüggött a 2013-as sajtótájékoztatómon megfogalmazott kritikákkal. Ha már ezt így megfogalmaztam anno, akkor kutya kötelességemnek éreztem beleállni a munkába és megpróbálni napi szinten is tenni valamit azért, hogy a helyzet javuljon.

Tudom, hogy a produktivitási rendszer és az elvárások vitákat váltottak ki, de állok elébe. A labdarúgás azért is szép, mert napi szinten sok különböző véleményt hallhatunk. Nem tagadom, sokkal jobban szeretem azt a kritikát, ami belül történik. Amikor közösen megbeszéljük a problémákat. De megértem, hogy nyilvános megjegyzésekkel is együtt jár a munkánk. Mind az állam részéről, mind a labdarúgó-szövetség részéről az ott lévő szakemberekkel közösen hozzuk össze a víziót, jelöljünk ki közös fejlesztési irányokat abból, hogy előtte mindenki elmondja a meglátásait, problémáit. Az egész tanulmányom az utánpótlástól az első csapatokig és a válogatotton keresztül vizsgálta a jelenlegi problémákat, valamint azokat a területeket, ahol fejleszteni érdemes. Azt szerettük volna, hogy a későbbi beszélgetés ne arról szóljon, hogy akkor most mi leültünk, megnéztük az NBI-et, és azt mondtuk, rossz a nevelés, nem megfelelő a szakmaiság, mindent újrakezdünk úgy, ahogyan mi gondoljuk. A piaci bevételeink elkeserítőek voltak a régióhoz képest, évenkénti bontásban: 3.8 millió, 15.1 millió, 9.9 millió, 10.1 millió és az előző szezonban 21.8 millió. Ha ezt összehasonlítom a magyar labdarúgásba belefektetett összeggel, akkor azért mindenki számára komoly kérdőjelet jelent. Ha ezekre a számokra nézünk, jelen pillanatban irreálisnak tűnik, hogy gondolkodásmód váltás nélkül valamikor saját gazdasági alapon tudjon működni a magyar akadémiai rendszer.

A célunk az volt, hogy két év alatt eljussunk oda, hogy a finanszírozás felét már a teljesítmény határozza meg. Nem azt szeretnénk, ha a 2023-as szezonban van egy 17 éves játékos, aki még a 2027-es idényben is támogatott lehet, akkor négy éven át egyedüliként hozza a fiatalperceket, hanem azt, hogy az akadémiák lépcsőzetesen, minden korosztályban felépítsenek legalább egy fiatalt.

Az MLSZ-szel nagyon szoros kapcsolatot sikerült kialakítanunk. Bevallom, a munkám elején érthetetlennek találtam azt a helyzetet, hogy azok, akik ugyanazért a célért dolgoznak, és a labdarúgás működtetésében részt vesznek, miért dolgoztak külön-külön. A szövetség és a módszertani intézet egyaránt öt magyar jelenlétét várja el, különbség a fiatalok játékperceit illetően van, de alapvetően a két kritériumrendszer teljesen egy irányba mutat.

Ha egy klubnál azt mondják, köszönjük az eddigi támogatást, de saját úton szeretnénk elindulni, megtehetik….Nehezen látom, hogy a jelenlegi kilenc kiemelt akadémia mindegyike fenn tudná tartani magát önállóan. Ennél kisebb a magyar piac. De ahol hatékony, jó munkát végeznek, ott igenis lehet esély erre. Nincs áttörhetetlen fal: ha valaki úgy lép ki a kiemelt akadémiai rendszerből, hogy valóban piaci alapokra helyezi a működését, nem kell félnie attól, hogy elveszti a tehetségeit. Sőt, épp ellenkező hatást érhet el. Ha egy klub azt mondja, hogy ő nem szeretne bármilyen központi elvárásnak megfelelni, hanem a saját útján indulna el önállóan, akkor egy ilyen döntésnek inkább vonzereje lesz, mint hátránya. Arról nem is beszélve, micsoda versenyelőnyre tehet szert, nagyobb kockázat ellenében jóval nagyobb bevételt is elérve a támogatásoknál.

Az elmúlt három szezonban 62, 65 és 64 játékos lépett pályára, ami nem mutat markáns változást, ugyanakkor az egy fiatalra jutó játékperc jelentősen nőtt, és ez az, amit látni szerettünk volna. 2025 januárjától a top 50 bajnokságban az ötödik helyen állunk abban a rangsorban, ahol a legtöbb fiatal szerepel. Remélhetőleg a részeredmények kellően meggyőzőek a klubok számára, megéri a filozófiájukban nagyobb részt szentelni a tehetségek fejlesztésének, még ha ez hosszadalmasabb munka is. Bőven vannak olyan akadémiák, ahol jól dolgoznak.

Van olyan akadémia, amelynél a sportszakemberek járnak külföldre szakmai tapasztalatért, mert így is szeretnének fejlődni, de például az első csapattal való kommunikáció és az együttműködés nincs összehangolva… Ha van egy számokkal alaposan alátámasztott szakmai meglátásunk és abból fakadó következtetésünk, hogyan lehetne valamit jobban csinálni, akkor teljes erővel kopogtatok azokon az ajtókon, amelyek mögött a valódi változás előidézésére képes emberek – például a klub- és akadémiavezetők – ülnek.

Sokszor hallottam, hogy lehetetlen az itthoni rendszeren érdemben változtatni. Ezzel nem értek egyet. Mindenkinek megvan a lehetősége arra, hogy ha konkrétan alá tudja támasztani a meglátásait, új elképzelésekkel kopogtasson az ajtókon. Igenis lehet változásokat elérni, de ehhez rengeteg munka, idő, nem mellékesen bátorság és energia szükséges. Hiszek abban, hogy a produktivitás folyamatos felülvizsgálatával pozitív változásokat tudunk elindítani. Ami viszont nagyon sokszor elgondolkodtat, az a profi és a preakadémiai képzési szintek alatti terület. Az alacsonyabb korosztályoknál bőven van feladat, és sokat gondolkodom azon, hogyan lehetne ezt is hatékonyan befolyásolni.

(index.hu)

Megnéztük hát mi is, hogy hol tart a „magyar futballképzés”, hogyan szerepeltek az MLSZ válogatottjai 2025-ben. Az U15-21-es korosztályokban épp csak elértük a 40%-ot, csak két korosztály, az U18 és U15 érte el az 50%-ot, az U21 és az U16 pedig a 30%-ot sem érte el. 59 meccsből 19-et nyertek meg a korosztályos csapatok, és 14 döntetlen mellett 26-szor kikaptak.

Tétmeccseket tekintve az U17 az EB-selejtezőkön 3 döntetlen – Hollandia (2-2), Szerbia (1-1), Észak-Macedónia 2-2 – és 2 vereség – Portugália (0-2), Csehország (1-7) – mellett egy győzelmet ért el – Gibraltár (8-0). Az U19 szintén EB-selejtezőkön két győzelem – Izland (1-0), Feröer (3-0) – mellett egy döntetlent – Bulgária (1-1) – és 3 vereséget – Ausztria (1-3), Dánia (0-1), Franciaország (1-2) – ért el. Az U21 négy EB-selejtezőn három döntetlen – Litvánia (1-1), Ukrajna (3-3), Törökország (1-1) – mellett egy vereséget Horvátország (0-2) – szenvedett el. A tétmeccseken az utánpótlás válogatottak teljesítménye: 3 győzelem, 7 döntetlen és 6 vereség. Ez pont „egyharmados”, 33.3%-os teljesítmény (U21 25%, U19 39%, U17 28%).

Szalai Ádám a fent idézett, fizetett hirdetésnek is beillő nyilatkozatában értetlenkedik, hogy a magyar csapatok a Fradin kívül miért nem értékesítenek külföldre játékosokat, pláne nem magyarokat. A magyar válogatott az írek mögött harmadik lett a VB-selejtezőn, az utánpótlás válogatottak ennél is gyengébben szerepeltek – válogatott szinten tehát kevés NBI-es tehetség mutatta meg érdemben tudását. De a tehetségek természetesen klubszinten is megmutatkozhatnak – nálunk meg is teszik. Sajnos a magyar klubcsapatok elmúlt öt szezonban mutatott nemzetközi szereplése (jelenleg összességében 22. hely, 25.187 pont) a Fradin kívül a 39. helyhez lenne elégséges az országrangsorban (10.3 pont) – ha a többiek átlaga helyett a mi helyünkön a legjobb nem Fradi szereplést, a Paks 2024-es szezonját vennénk figyelembe (így 14 pont lenne), akkor az a 34-35. helyre lenne elég, Finnországgal holtversenyben, Moldova és Örményország mögött.

Persze évek óta megy a mantra, hogy főtáblára jutni nem bajnokként csodával egyenlő, de ez annak ellenére is nyilvánvaló hazugság, hogy tény, az elmúlt évtizedekben csak bajnokként jutott főtáblára magyar csapat. Hazugság, mert 28 országnak sikerült csak az elmúlt öt esztendő során egy szezonban legalább két csapatot oda juttatnia, csak a régiónkból Ausztriának, Szlovéniának, Horvátországnak, Szerbiának, Romániának, Ukrajnának, Szlovákiának, Csehországnak, Lengyelországnak, Bulgáriának is. De sikerült az ír, az izraeli és a ciprusi focinak is ez. Emellett az elmúlt 5 évben nem bajnokként bejutott a főtáblára az azeri Karabah (2021-22), a kazah Asztana (2024-25), a svájci másodosztályban szereplő liechtensteini fehérvári/újpesti rém, a Vaduz, és az örmény, az idén a ligaszakaszból is továbbjutó, „NBIII-as” nyári ellenfelünk, az FC Noah is. Azaz az elmúlt öt esztendőben 32 országnak sikerült a „lehetetlen” – Magyarországnak nem.

Nem túlzás tehát, ha azt mondjuk, a magyar futball MLSZ, illetve NSMI által felügyelt vetületei közül egyedül a Ferencváros működik jól. Egy értelmes futballvezetésnek a jól működő részeket kellene erősítenie ahelyett, hogy megpróbálja minden eszközzel a többiek szintjére visszarántani azokat. Ennek egy egyszerű, általunk sokszor emlegetett oka van: a magyar futball vezetői (Csányi Sándortól Szalai Ádámig) nem jó magyar futballt akarnak, hanem a magyar futballból élőket akarják jól eltartani. Ez utóbbiban rendkívül sikeresek is.

„Hatékonyabbá tenni, változásokat elérni a futballunkban már csak a sok-sok szereplő eltérő céljai és érdekei miatt sem egyszerű történet, maximálisan aláírom. De hiszem, hogy kellő őszinteséggel és szakmailag valóban alátámasztott víziókkal nem is lehetetlen.” – felettébb megmosolyogtató ez a kijelentés is, hiszen a nyáron egy cikksorozatban foglalkoztunk a szabályozásokkal, ennek kapcsán számtalan emailt küldtünk kérdéseinkkel az NSMI-nek / államtitkárságnak. Érdemi reakciót nem, mindössze egy lepattintó válasz érkezett. Amikor pedig háttérbeszélgetést tartottak Schmidt Ádámék, nem kaptunk meghívót, miközben olyan médiumok ott lehettek, amelyeknek elérése töredéke volt a miénknek. Talán mert valódi kérdéseink is lettek volna… Nyilvános ismertetők, amiből a sport iránt érdeklődők tájékozódhatnának az érvényben lévő szabályozásokról, a mai napig nincsenek – mindezek minden bizonnyal a kellő őszinteség jegyében.