Toon mesélt gyerekkoráról és eddigi pályafutásáról, valamint a nyári felkészülésről is.
– Hogy érzi magát egy belga faluból származó játékos a zsúfolt, nyüzsgő magyar fővárosban?
– Nem tagadom, tartottam a változástól… Hogy nem fogom megszokni a nagyvárosi életet, hogy zavar majd a zaj, a tömeg. Mindig nyugodt helyen laktam, a településen, ahol felnőttem, öt-hatezren laknak.– Az interneten több portálon is a Diest nevű városka van feltüntetve születési helyéül, holott nem ott született, és nem is ott nőtt fel. Hogy is van ez?
– Bonnert városában születtem, egészen kicsi voltam, amikor a szüleim Zichembe költöztek, közel a német és a holland határhoz. A világhálón talán azért szerepelhet szülőhelyemként Diest, mert négyévesen ott kezdtem el futballozni, oda mentem először hivatalos edzésre. Háztól házig megjártuk tíz-tizenöt perc alatt, legtöbbször édesapám vitt a tréningre.– A családjával igazi falusi életet éltek? Hogyan képzeljük el, voltak odahaza állataik, a házuk mögött zöldségeskert?
– Mindössze néhány tyúk és egy-két kakas. A kert maga óriási volt, amire már csak azért is jól emlékszem, mert a fűnyírás az én reszortom volt. Ha reggel nekiálltam, jó esetben ebéd utánra végeztem vele. Az más kérdés, hogy édesapám hiába próbált vigyázni a gyepre, különböző típusú magokkal felülvetni, miután megkaptam az első stoplis cipőmet, alaposan kikoptattam vele. Volt egy méretes focikapunk a kertben, képes voltam egész nap rúgni a labdát.– Más sportágat ki sem próbált?
– A szüleim fiatalkorukban röplabdáztak, édesanyám profi játékos volt, és apu is magas szinten játszott. Egyikőjük sem alacsony, édesapám kétméteres termetű, anyu pedig egy méter nyolcvan centi.– A röplabda önnek nem volt opció?
– Kipróbáltam, lejártam edzésre, tetszett maga a játék, de hamar rájöttem, engem sokkal inkább a labdarúgás érdekel. Sejteni lehetett, hogy magas leszek én is, öt centiméter híján két méter lettem, de ez a futballpályán sem hátrány, különösen, hogy középhátvéd vagyok. Alig múltam négyéves, amikor megkértem édesapámat, hogy vigyen el fociedzésre, így kötöttünk ki Diestben. Emlékszem, tél volt, repkedtek a mínuszok, a végére jéggé fagyott a lábam, hazafelé az autóban édesapám meg is jegyezte, ha jól sejti, többet nem szeretnék menni. Ehhez képest onnantól hetente háromszor-négyszer ott voltam a pályán, ha edzés volt, sohasem hiányoztam.– A pályán megszokhattuk, hogy keményen futballozik, kihasználva magasságát, testi erejét. A magánéletben is ennyire határozott, akaratos?
– Teljesen az ellenkezője vagyok, nyugodt srácnak mondanám magam. Sohasem vágytam rá, hogy a társaság középpontjában legyek, gyerekként sem szerettem, ha mindenki rám figyel. Normális falusi kisfiú voltam, később pedig találtam magamnak egy hobbit, ami teljesen megnyugtatott.– Lejárt a tópartra horgászni? Vagy vasútmodellt épített a nappaliban?
– Ezek sem rosszak, de mindig is szerettem az olyan dolgokat, amelyekhez kézügyesség is kell. A kertben először csak egy-két apró fadarabot kezdtem megmunkálni, a következő lépcsőfok az volt, amikor egy egész farönköt formáztam meg. Végül odáig jutottam, hogy kis kávézóasztalokat készítettem, sőt egy kreatív borospohártartót is megálmodtam. De a specialitásom a vágódeszka készítése. Egészen különleges darabjaim vannak.– És mihez kezdett velük fiatalon? Kivitte a helyi piacra?
– Néhány csapattársam vett belőlük, és anyuék barátainak is eladtam valamennyit. A vágódeszkákat legtöbbször ajándékba adtam, hoztam magammal ide, Budapestre is. A konyhában azt használjuk a barátnőmmel, mindig Belgium és a családi ház jut róla eszembe.– A futballban is ennyire tehetséges volt?
– A pályafutásom inkább klasszikusnak mondható. Nem én voltam a környék legtehetségesebb fiatalja, de szorgalommal sok mindent ellensúlyoztam. Sohasem adtam fel, ha nem voltam beteg, minden edzésen ott voltam, egyszerűen nem lehetett távol tartani a pályától. Nem voltak nagy ugrások a karrieremben, tizenhét évesen nem vitt el egy nagy klub, elmúltam huszonkettő, amikor elköltöztem otthonról. A Mechelen igazolt le, oda már a barátnőmmel együtt költöztem.– Igaz, hogy a párja, Silke szintén labdarúgó?
– Csak volt. Amikor múlt nyáron a Ferencvárosba igazoltam és Budapestre költöztünk, úgy döntött, feladja a karrierjét, és jön velem. Pedig odahaza a legmagasabb osztályban játszott, a Fortuna Sittard kapusa volt, korábban a különböző korosztályos válogatottakban is számítottak rá.– Nem vetődött fel, hogy esetleg itt, Magyarországon folytassa a karrierjét?
– Próbáltam rábeszélni, de huszonhat évesen úgy döntött, felhagy a játékkal. Pedig utánanéztem, hogy a Ferencvárosnak milyen jó női csapata van.– Egy kapus és egy középhátvéd kapcsolata szakmailag is érdekes. Előfordul, hogy ő más szemmel látja az ön játékát, és kritizálja a meccsek után?
– Rendre kint van a Groupama Arénában, a Magyar Kupa győzelmünk után a pályán ünnepelt velem. De sohasem szól bele, mit hogyan kellett volna csinálnom. Inkább a támaszom mindenben. Csak a jóra hívja fel a figyelmem, ő ilyen beállítottságú.– Otthon a négy fal között örökös téma a futball, vagy inkább kerülik?
– Silkét is kifejezetten érdeklik a mérkőzések, szereti a labdarúgást. Nem azt mondom, hogy otthon állandóan a futballról beszélünk, de most, hogy megy a világbajnokság, esténként sok meccset nézünk meg közösen.– Mit várnak a belga válogatottól? A csoportjában Egyiptom, Irán és Új-Zéland az ellenfél.
– Ránézésre könnyűnek tűnhet a csoport, de egy világbajnokságon egyetlen meccs sem az. A nagy csapatok igen erősek, a kisebb válogatottak pedig mindent beleadnak, hogy megmutassák magukat, hogy bebizonyítsák, érdemes rájuk odafigyelni. Már most is láthattunk jó néhány meglepetést, és szerintem lesz is még belőle. A belga válogatott a csoportból könnyedén továbbjut, az elmúlt időszak felkészülési mérkőzéseit is láttam, masszív a kerete. Úgy gondolom, akár a legjobb négyig is eljuthat.– A Fradiban nagy a nyomás, bajnoki cím, kupagyőzelem, Európa Liga szereplés. Ön inkább szereti, ha minden meccsen kötelező nyerni, vagy idő kellett, amíg megszokta ezt az elvárást?
– Ez a legnagyobb különbség a korábbi klubjaim és a Ferencváros között. Mielőtt aláírtam volna a szerződésem, sokat érdeklődtem a klub felől, rengeteg videót néztem meg a Fradi korábbi mérkőzéseiről, a stadion hangulatáról. Tudtam, hogy itt elvárás a bajnoki cím, minden mérkőzést nyomás alatt kell játszani. De éppen ez vonzott a leginkább! Végre igazán nagy klubban szerettem volna szerepelni. Idén a bajnoki ezüst mellé Magyar Kupa arany jött össze, a következő idényben nem elégszem meg, csak a két arannyal. Más szóba sem jöhet! Reméljük, a nemzetközi porondon is hasonlóan hosszú idény vár ránk, az Európa Ligában ismét szeretnénk ott lenni a főtáblán.– A nyári szünetben három-négy hetük volt pihenni, lazítani. Sikerült teljes mértékben feltöltődnie?
– Az utolsó bajnoki után hazautaztunk Belgiumba a családhoz, ahol egy hetet töltöttünk. Utána a barátnőmmel Szicíliába repültünk, gyönyörű helyeken jártunk, élveztük a napsütést, a tengerpartot, a semmittevést, na és a jobbnál jobb éttermeket. Az ételek egyszerűen csodálatosak voltak. Finomabbnál finomabb helyi fogásokat ettünk.– Ha csak egy deka súlyfelesleg is felszaladt volna, annak már régen búcsút inthetett, hiszen az új vezetőedző, Borbély Balázs alaposan megdolgoztatja a csapatot. Tényleg kemények a tréningek?
– Gyakran előfordul, hogy a labdát ki sem visszük az edzőpályára. De ez ilyen időszak, most kell erőt gyűjteni az előttünk álló kihívásokhoz. A nyáron Robbie Keane távozott a kispadról, Borbély Balázsnak és az új szakmai stábnak mások az elképzelései, szóval egyáltalán nem gond a sok kemény edzés. A keretben is vannak változások, de mire következnek a tétmérkőzések, készen kell állnunk. A védekezésünknek az elsők között kell összeállnia.– Gyerekkorában volt olyan hátvéd, akit bálványozott? Akinek a televízióban leste a mozdulatait?
– Vincent Kompany volt a nagy kedvencem! Ő jelentette nekem azt a védőt, akire fel lehetett nézni. Nemcsak azért, mert fantasztikus futballista volt, hanem azért is, ahogyan viselkedett a pályán. Erős volt, gyors, jól olvasta a játékot, vezérként irányította a védelmet. Gyerekként sokszor néztem a meccseit a televízióban, és próbáltam ellesni az apró részleteket.– Olyan szeretett volna lenni, mint ő?
– Tudtam, ha egyszer profi futballista leszek, olyan magabiztos szeretnék lenni, mint ő. Edzőként is nagyot alkothat, a Bayern Münchennél érdekes szakmai meglátásai vannak.
