Férfi kéziseink átlövőjével beszélgettek.

– Néhány hete Lékai Máté interjúnkban a válogatottól való visszavonulásáról beszélt, de érthetően nem tudta még pontosan, milyen lesz ez az időszak; azt mondta, erről Ancsin Gabit kéne megkérdezni. Mi pedig szót fogadunk irányítónknak. Szóval, hogy érezted magad az elmúlt fél évben?
– Nyilván furcsa volt például, amikor az első összetartáson csak lementem találkozni a többiekkel, de abszolút jó abból a szempontból, hogy többet lehetek a családommal. Megvan persze a dolognak a negatív oldala is, de egyelőre élvezem a szeretteimmel töltött több időt. A lényegi része majd csak decemberben és januárban jön majd, hiszen az a legintenzívebb válogatott időszak. Az biztos, hogy más lesz, mint eddig.

– Frissesség szempontjából mennyit jelenthet majd ez a pár hét? Miközben persze a Fradival zajlik majd a januári alapozás…
– Nem tudom pontosan, mert hál’istennek nem sok világversenyt kellett kihagynom az elmúlt időszakban, de biztosan számít majd azért. Szerintem mindenkinek az életében eljön az a pont, amikor a teste jelzéseket ad, hogy valamiből kevesebbet kéne csinálni.

– Te egyébként mennyire vagy olyan típusú kézilabdázó, akit zavar az idő olyan értelemben, hogy jönnek – az általad is említett – jelzések?
– Ha arra vagy kíváncsi, mennyire zavar, hogy öregszem, nem annyira, mert valahol ez a normális, és ahogy említettem, meglehet majd ennek a pozitív oldala is. Az természetesen kicsit bosszantó, hogy több idő kell a regenerációra egy mérkőzés után, vagy több mindenem fáj, mint huszonöt évesen. De ez az élet rendje.

– Nemrégiben egy kisebb településre költöztél családoddal. Mekkora változást hozott ez az életetekben?
– Abból a szempontból nem nagyot, hogy Tatabányán is kertvárosi közegben laktunk, ez most egy másik település, ahol szerencsére ugyanaz a nyugodt, békés, családias környezet fogadott minket. Az edzésre járás kicsit fárasztóbb, de ennél fontosabb, hogy ki tudjuk engedni a gyereket a kertbe, ahol jól érzi magát.

– Tudni lehet rólad, hogy nagy állatbarát vagy. Honnan ered ez a szenvedélyed?
– A gyerekkoromból jön. Egy kis faluból származom, ahol már a kezdetektől az életünk, a mindennapjaink jelentős részét tetté ki az állatok. A kutyák szeretete egészen kisgyermekkorom óta velem van, és végig is kísérte az egész életemet. Most már sajnos csak egy kutyánk van, de ő a családunk teljes értékű tagja.

– Említetted kisfiadat, néha őt is láthatjuk a mérkőzéseken. Szereti a kézilabdát?
– Mindent szeret, ami mozgás és ki lehet engedni vele a fáradt gőzt. Maga a kézilabda játék még annyira nem érdekli, mint mondjuk a foci, de négyéves, tehát nagyjából minden akart már lenni a Forma 1-es pilótától kezdve a teniszezőig. A legfontosabb, hogy szereti a mozgást, és későbbiekben valamilyen sport biztos érdekelni fogja.

– Téged mennyire foglalkoztat a kézilabda utáni élet? Hallottam egy történetet, miszerint a Ferencváros korábbi átlövője, Balogh Zsolt beszélt rá, hogy végezd el az edzői kézpést. Ezt meg tudod erősíteni?
– Igen, ő fűzött meg talán négy évvel ezelőtt, amikor mindketten Tatabányán játszottunk. Volt egy ilyen lehetőség Egerben, nyilván sokat kellett utaznunk, de szerencsére tekintettel voltak arra, hogy élsportolók vagyunk – együtt elvégeztük, lediplomáztunk. És persze, foglalkoztat a sportkarrier utáni civil élet, de pillanatnyilag nem tudom elképzelni, hogy edző legyek. Aztán ki tudja, mit hoz a jövő?

A teljes interjú: Fradi.hu