Fradista közösségünk papja, Molnár Attila görögkatolikus atya idei húsvéti üzenetével kívánunk mindenkinek áldott Húsvétot!

A világ legnagyobb ünnepét üljük. Mondhatnám, hogy a kereszténység legnagyobb ünnepét, de akkor csak féligazságot mondanék. Lehet, hogy csak a keresztények ünneplik, mégis minden emberé ez az ünnep. Mert Jézus nemcsak azokért támadt fel, akik hallottak már róla, vagy hisznek benne, hanem mindenkiért.

Értetlenül állok az előtt a tény előtt, hogy vannak, akik – bár tudják, hogy mit is ünneplünk húsvétkor, de mégis – csak munkaszüneti napo(ka)t látnak. Persze, nem vagyunk egyformák, viszont minden ember találkozik élete során betegséggel, haraggal, fájdalommal, sikertelenséggel, bűnökkel. Ezeket senki nem tudja megspórolni földi életében. Nem hiszem, hogy ne örülne valaki, ha ezekben a helyzetekben segítséget, támogatatást kap. Jézus keresztáldozata épp ezt a támogatást adja meg. Mert Ő mindezeket fölvitte magával a keresztre. Nem szüntette meg a rosszat, de segít a terheink hordozásában. A feltámadásával pedig azt mutatta meg, hogy a rossz nem győzheti le Őt és minket, embereket sem.

Jézus a saját feltámadása előtt három embert támasztott fel. A legutolsót, Lázárt, csupán néhány nappal saját feltámadása előtt. Ekkor mondja Lázár gyászoló testvéreinek: „Én vagyok a feltámadás és az élet.” Nem véletlen, hogy éppen akkor beszél életről, amikor egy haláleset történt. Azért beszél éppen ekkor az életről, mert Ő nem csak a földi életünket veszi számításba, hanem a mennyei örök életet is. Ez az, amit az ember hajlamos elfelejteni. Pedig éppen ez adja meg az élet értelmét!

Ha csak néhány földi évünk lenne – kinek több, kinek kevesebb –, utána pedig jönne a vég, a teljes lezárás, akkor azt mondhatnánk, hogy csak annak az embernek az életének van értelme, aki tudott maradandót alkotni, tett egy felfedezést vagy bármilyen más módon híressé vált. Ezen logika mentén a többieknek, akik átlagos emberek, akik nem tudnak ilyesmit felmutatni, akik nem hagytak nagy nyomot a világban, azoknak az élete hiábavaló.

Ez nem így működik. Az életünk nem akkor lesz zsákutca, ha esetleg nem tűnünk ki a többiek közül, hanem akkor, ha elfelejtjük, hogy az életünk az Isten ajándéka. Illetve akkor, ha csak földi terveket szövögetünk. Nem kérdés, hogy van jelentősége annak, hogy szorgalmas legyek a tanulásban, hogy megtaláljam életem párját, hogy hivatást, foglalkozást válasszak, hogy gondosodjak a családomról, becsülettel végezzem a munkámat. De mindezt annak tudatában tegyük, hogy ha teljes életet szeretnénk élni, akkor ne hagyjuk ki belőle az élet és feltámadás Urát, Jézus Krisztus sem. Mert szenvedése, áldozata és feltámadása által Ő ad nekünk reményt a mindennapok során és ő vezet el arra az életre, ami az Isten azoknak készített, akik szeretik őt (vö. 1Kor 2,9). Amen!

Molnár Attila