A FradiTV heti adásában fókuszban többek között clubunk Európa-bajnok atlétája, Molnár Attila, aki ma már Kínában szerepel a fedettpályás világbajnokságon.
A teljes adás a MédiaKlikken is elérhető.
Molnár Attila is főszereplő lehet, akinek a nevét március elején végképp megismerte a világ. A fiatal magyar sprinter az apeldoorni fedett pályás EB-n megnyerte a 400 métert, és Nankingba is a harmadik legjobb idővel érkezett. „Az elmúlt másfél hétben még nem az volt a dolgom, hogy megéljem a sikert, hiszen vállaltam a VB-t is – mondta az újdonsült EB-győztes Molnár Attila. – Összeért az álom és a valóság, annyira jó volt ébren lenni, hogy nem akartam elaludni. Mivel ez az első ilyen helyzet a pályafutásomban, amikor hét óra időeltolódásra kell átállnom, minden előzetes elvárást kidobtunk az ablakon. Még én sem tudom, hogyan fogok reagálni bizonyos helyzetekre.” A 23 éves atléta már csak ezért sem szeretné elhitetni az emberekkel, hogy ugyanolyan teljesítményre lesz képes, mint a kontinensviadalon. Az amerikai Christopher Bailey 44.70-et, a nigériai Ezekiel Nathaniel 44.74-et, Molnár pedig 45.08-at tudott a télen, de már majdnem két hónapja mindannyian a maximumot nyújtják. Aki a legjobban tudja mozgósítani az utolsó erőtartalékait, még egy utolsót „szakíthat” a fedett pályás szezonban.
Míg 4×400-as férfi váltónk az EB-ről két századdal lemaradt, addig itt bekerült a mezőnybe. Huszonegy év után indul ismét magyar váltó ebben a versenyszámban, míg a 2004-ben 11. helyen végző Csesznegi Dávid, Szabó László, Dezső Ákos, Szeglet Zsolt négyesnek az elődöntő jelentette a végállomást, addig napjainkban már csak hat országot hívtak meg a viadalra. „Szürreális siker kapujában állunk, amit mindenkinek a helyén kell kezelnie, hiszen a sportértéke nem olyan, mint amilyen egy normális mezőnnyel lehetne. Megnyerni valószínűleg nem fogjuk, hiszen itt vannak az amerikaiak is. Egy életben egyszer van ilyen lehetőség, ebbe a váltó minden tagjának bele kell kapaszkodnia. Fussunk egy országos csúcsot, és meglátjuk, ez mire lesz elég” – tekintett előre Molnár a vasárnapi váltóra.
@fradimedia Ismerjétek meg Molnár Attilát, a Ferencváros atlétáját, aki nemrég fantasztikus sikert ért el: megnyerte a férfi 400 méteres síkfutást az apeldoorni fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon!!!💚 Futónk nemcsak a pályán, hanem a gyors válaszokban is villámgyors!🏃🏼 #foryou #nekedbelegyen #pusztuljonforyouba #athlete #footballtiktok #winner #talent #ftc_official #fy #nekedbe #molnarattila
A Demokratában is beszélgettek futónkkal:
– Korábban, egy Fradi-interjúból kiderült, hogy kedveli az Apostol zenekart, sőt meglepetésemre idézett is az egyik kedvenc nótájából. Az Európa-bajnokság előtt kiragadott tőlük egy mondatot: az „Út ahol már rég nem jártam…”. Most, hogy „befutotta” a nagy utat, az Európa-bajnoki történelmi győzelemhez melyik dal passzolna a legjobban? Szólt valami dallam a fejében?
– Nem Apostol-nóta szólt a fejemben. Leginkább történések pörögtek le a múltból, mit és miért csináltam, amíg idáig elértem. Ezeket játszottam le újra a fejemben, nem is kellett gondolkodnom, magától pörgött. Zenét nem tudok mondani, ha a győzelmet meg lehet zenésíteni, a magyar Himnusznál jobbat nem lehet akkor hallgatni, még a Székely Himnuszt lejátszottam volna nagyon szívesen.– Történelmi sikert ért el, magyar atléta korábban soha nem nyert síkfutásban fedett pályás Európa-bajnokságot, saját maga első felnőtt érmét szerezte világversenyen és klubja, a Ferencváros első atlétikai Eb aranyát. Egy sportoló életében valaha megfogalmazódik célként, hogy szeretne olyan dolgot véghez vinni, ami hazájában egyedülálló? Vagy inkább érmek, időeredmények jelentik az egyéni célt? Megfordult a fejében, hogy sportolóként olyat érjen el, amit Magyarországon korábban soha senki?
– Szerintem akkor vagyunk jó helyen az életben – legyen az bármely területe – ha olyat szeretnénk alkotni, amit még előttünk soha, senki. Ekkor vagy igazi sportoló is. Először a magyar csúcsot szerettem volna megfutni 400 méteren, ami akkor 45.42 másodperc volt, és azt mondták, biztos sokáig fog fennállni. Ezzel keltem és ezzel feküdtem, aztán elértem, megdöntöttem. Utána szépen tűztem ki a következő célokat. Gyerekkorom óta megvolt a vágyam arra, hogy egyszer világeseményen sírni akarok a magyar Himnusz alatt – mindezt nemzetközi versenyen, atlétikában, választhatsz bármilyen számot, elég merész vágy. Azt gondoltam, utánpótlás körben, ahol nem annyira nagy a mezőny, az U23-as Európa-bajnokságon elérhetem. A most vagy soha érzéssel vágtam neki, és akkora terhet tettem magamra, hogy beszakadt alattam – csak bronzérmet szereztem. Két évet kellett várni, hogy valóra váltsam az álmom.– A hollandiai fedett pályás Európa-bajnokságnak már úgy vágott neki, hogy titkon – vagy akár nem is titkon – várták Öntől a kiugró eredményt 400 méteren, hiszen a szezont újabb rekordokkal kezdte és ranglistavezetőként állt rajthoz a kontinenstornán. A „tehercipelést” azóta láthatóan jobban bírja, a saját paklijában benne volt, ha mindent kiad magából, elérheti a vágyott álmot, Európa-bajnokságon a dobogó legfelső fokán hallgatni a magyar Himnuszt?
– Igen, benne volt a paklimban, csak az élet ilyenkor szokott közbeszólni és azt mondja: most mégsem. Vagy beleköp a levesbe. Ez egy olyan soktényezős függvény, melynek ha bármelyik része kicsit elmozdul, nem sikerül elérni. Ezért is ilyen ritka. Atlétikában nagy a konkurencia, most én voltam az, akinek nem esett szét semmi és győzött. Ezért kell tisztelettel és alázattal elmenni a célvonalig, amíg be nem érsz az első helyen, még nincs meg a győzelem. Akkor van meg, amikor átlépted elsőként – addig bármi történhetett volna.– A fizikai felkészülésen, a taktikán és tökéletes kivitelezésen túl mindig kell még valami plusz – ahogy erre célzott is az előbb – hogy tényleg minden összeálljon, a sors ne szóljon közbe, hanem inkább ön cselezze ki. Ha visszapörgeti magában az időt a döntőig, meg tudja fogalmazni azt a valamit, talán azt az érzést, amit megtalált ahhoz, hogy tényleg elérje eddigi legnagyobb célját és az élet sem szólhatott közbe?
– Nem kell előásnom magamból valahonnan mélyről, mert megvan. Megtaláltam, elvitt idáig és nem felejtettem el. Pár évvel ezelőtt rátaláltam, akkor indulhatott el az igazi munka, azóta görgettem magamban tovább. Úgy fogalmaznám meg: jó úton vagyok, és nem kell hogy újrainduljon az utazás, ami arról szól, hogy tanul az ember, sokszor elesik, feláll és eljut megint addig, hogy megnyer valamit. A megtalált érzéssel, tapasztalatokkal megyek szépen tovább.– Mi kellett ahhoz, hogy rátaláljon az útra, az útjára?
– Jellemfejlődés, karakterfejlődés, sok pofára esés. Ha okos az ember, nem kell pofára esnie, tanul más hibájából, vagy a környezetéből. Csak az utóbbi időben volt több példa arra, hogy nyitott szemmel jártam, tanultam ebből-abból, és nem kellett hozzá magamnak elesnem. Az atlétikai pályafutásom, teljesítményem mögött ott áll a karakterfejlődésem, az ember, aki folyamatosan fejlődött, az évek alatt ez a kettő együtt kupálódott és jutott el idáig.– El lehet egyébként jutni úgy a csúcsra, hogy kihagyja ezeket a buktatókat?
– Nem gondolom, bár attól is függ, az élsportol belül milyen sportágat választ az ember. Az atlétika végeláthatatlan abból a szempontból, hogy milliók által űzött sportág az egész világon, véletlenül nem fogod átszakítani a vonalat! Lehetséges, hogy más sportágban, ahol nincs ekkora konkurencia, több a szerencsefaktor, ezért igen is lehet a feltett kérdésre a válasz. De az én sportágamban biztos nem lehet kihagyni a buktatókat a csúcsig.– Egyedül kellett megharcolnia?
– Legbelül mindig egyedül vagyunk, amikor lefekszünk, felkelünk, egyedül vagyunk. Tudni, érteni, feldolgozni, hogy mi, miért és hogyan történik veled, elsősorban neked kell. Természetesen segíthetnek ebben mások, voltak emberek a saját utamon, akikre tudtam támaszkodni, de legvégül, este, az ember mindig egyedül hunyja le a szemét. Sokszor éreztem, ha én nem tudom, mi történik körülöttem, és nem dolgozom fel, nem jutok előrébb. Rosszul voltam attól, amikor valaki kétségbeesetten szeretett volna nekem segíteni, ilyenkor azt mondtam: azért kell nekem feldolgoznom és megtanulnom mindent, mert ha nem leszel itt, mellettem, attól még nekem jól kéne egyedül nem elesni. Rengetegszer megbántottam a hozzám közelálló embert, aki segíteni próbált, de azt kellett mondjam, köszönöm, most nem tudsz segíteni, még akkor sem, ha lehet, rászorulok, mert valójában rosszabbat teszel. Egy gyereket is gondolkodni kell megtanítani, nem pedig helyette gondolkodni. Sokszor azt éreztem, nekem kell tanulni, egyedül. Arányaiban egyébként ez úgy néz ki, hogy négyből háromszor elfogadtam segítséget, egyszer nem.– Ahhoz, hogy ez a 400 méter ennyire jól sikerüljön, sporttörténelmet írjon az Európa-bajnokságon, képletesen kérdezve, hány kört kellett megtenni?
– Fizikailag kevesebbet, fejben biztos vagy ötezret. Fejben sokkal többször kellett „lefutnom” a köröket, mint amennyire az emberek látják vagy elképzelik.– A célba érés után láthattuk a határtalan örömét. Akkor is az volt az érzésem és a beszélgetésünk is megerősített, többet jelent Önnek ez a siker, mint Európa-bajnoki aranyérem, mint egy győzelem?
– Több. Sokkal. Ezért mondtam, hogy számomra olyan volt, mint egy olimpia. Tudom, van ennél feljebb, de Európa-bajnokságot nyerni magyarként, síkfutó számban? Nem volt rá példa, ezért nem láttam, hogy megcsinálta volna bárki is előttem, nem láthattam, hogy lehetséges. Mentem bele vakon. Csináld! Nehéz? Nehéz! Terved van rá, hogy elérd? Igen. Akkor csináld végig és meglátjuk. Arra nem gondoltam, hogy ilyen hamar eljön.– Ebben a győzelemben benne van az is, hogy nem „csak” a 400 métert teljesítette, hanem az is, hogy az addig vezető úton mennyiszer győzte le önmagát…
– Ezek a gondolatok eszembe jutottak a bemelegítés alatt: most azért vagy jó, mert megcsináltál valamit. És ilyenkor az ember elgondolkodik: miért nyerném meg? Miért vagyok különb, mint a többiek? A válasz: azért, mert megtettem az utat. És akkor végigfutott rajtam, miért vagyok most több.– Ott állt a dobogón, hallgatta a magyar Himnuszt és jöttek a könnyek is – valóra váltotta az álmát. Az elképzelt pillanatot kapta meg, vagy más volt, mint az álom?
– Most éreztem először elégedettséget. Tavaly a glasgow-i fedett pályás világbajnokságon ötödik lettem, soha magyar ember nem jutott el odáig, mégsem volt bennem az érzés, hogy ez jó, mert nyerni akartam. Most éreztem életemben először az elégedettséget.– Egy kicsit megveregette a saját vállát?
– Meg. Szép volt – eddig ezt sem mondtam magamnak, csak annyit, hogy jó vagy, elég volt… de megyünk is tovább.
