Edgar mesélt a tavaszi szezonjáról az orosz médiának.

Eleinte idő kellett az alkalmazkodáshoz, nem csináltam végig a felkészülést, így fizikailag nem voltam topon, ezen túl kellett jussak. Az első kapcsolatfelvétel az őszi szezon vége felé történt, de ekkor még konkrétumokról nem volt szó, Ahogy közeledett az edzőtábor, jöttek a részletek, végül gyors döntést kellett hozni, mert más klubok is érdeklődtek, Franciaországból, Oroszországból is. Végül a Ferencváros mellett döntöttünk. Én nem ismerem Csercseszovot, de apám beszélt vele és meghallgatta a tanácsait, ezért hálás vagyok. Mindenki szívesen emlékszik ré a Ferencvárosnál, a játékosok dicsérték.

Miután megérkeztem az edzőtáborba, néhány napon belül elkezdődött a bajnokság. Nem volt idő semmire… Az első napok nem voltak könnyűek. Fiatalként Spanyolországban voltam ilyen helyzetben, de most már felnőttként kellett beilleszkednem. Egy Európában játszó magyar topklubhoz kerültem, ahol nemzetközi az öltöző, így nem lehetséges mindenkivel szoros kapcsolatot kialakítani. Az elején Cristian Ramírez segített tanácsokkal és a pályán is. A magyar nyelvet a jelek szerint lehetetlen megtanulni, csak azok beszélik a külföldiek közül, akik már 20 éve a klubnál vannak. Két kifejezést tanultam meg, hogy „köszönöm” és „jó napot”. De a jövőben bővíteni akarom a tudásom. Sztaniszlav Szalamovics miatt több játékos is tud pár orosz szót.

A spanyolom rendben van, az angolt megértem, de nem olyan folyékonyan beszélek, mint spanyolul. Van egy elv, minél többet használsz egy nyelvet, annál jobban érted. A hónapok alatt a nyelvtudásom is jobb lett, főleg, hogy az angol az öltöző nyelve. A legnehezebb a lakás megtalálása volt, eleinte szállodában éltem, nem volt otthonos, a Nyizsnyij Novgorodot elhagyva kikerültem a komfortzónámból. Meg kell ismerni a játékosokat, a stábot. Hozzá kell szokni a magasabb szintű játékhoz, a fizikai felkészítés is fontos volt, megfelelő állapotba kellett kerüljek. Mindenki mindent azonnal akar, de ez nem mindig lehetséges, van amire várni kell. Sokkal jobb lett minden. Fizikailag jó állapotba kerültem, egyre több játékpercet kaptam, egyre jobban kezdtem érezni magam a pályán és az öltözőben, elkezdtek kialakulni az emberi kapcsolatok. És bajnokok lettünk!

Egy bemelegítés során a szurkolók elkezdték kiabálni, hogy „Grealish! Grealish!„, néha már nem is tudom, Szevikjannak vagy Grealishnek hívnak…, hiszen az öltöző is átvette ezt. Sokszor felismernek az utcán, imádják az emberek a focit, én pedig a legnagyobb klubban játszom. Nem minden nap szólítanak meg, de gyakran. Egyszer egy autóra vártam az utcán, amikor egy taxi fékezett élesen előttem, a sofőr kiugrott, és elkezdte kiabálni, hogy „Grealish! Grealish!„, közben meg mögötte dugó alakult ki.

Ez volt az első aranyérmem profi focistaként. A szezon elején, Oroszországban nem is gondoltam, hogy ez lehetséges lehet. Nehéz elmondani, mit jelent ez. Minden játékosnak nagy presztízst jelent, amikor meg a szeretteimnek mutatom meg az érmemet, az leírhatatlan.

Egy trófeát nyertünk ebben az öt hónapban, lehetett volna kettő is, de elbuktuk a kupadöntőt. Lehet hogy sokan azt mondják, nem játszik, nem sikeres, de kevesen értik, hogy az alkalmazkodás soha nem könnyű, senki számára sem. De mindig többet akar az ember, a bajnokság azonban szépen végződött. Fejben fejlődtem leginkább. Itt minden játékos kiemelkedő, kolosszális a verseny, semmi sem garantált. Amikor látja az ember a játékosok erejét, rájön, hogy mindent ki kell adni magából, hogy bekerülhessen a keretbe. Erősödni kell, hogy túljussunk a nehézségeken. Fociban is fejlődtem, de még van hova!

Az átigazolás előtt beszéltem Dejan Sztankovittyal és Hajnal Tamással, az edző elmondta, milyen kvalitásaim tetszenek neki, ez befolyásolta a döntésemet. Sztankovitynak nagyok az elvárásai, mindig éhes a győzelemre. Mindig nyerni akar, minden részleten javítani akar. Érzelmes ember, de ez megmagyarázható az eredményéhségével. Megtanultam, hogy mindig egyre éhesebbnek kell lennünk. Ennek megfelelően kell élnünk. Tüzes természetű, de nem repültek az üvegek, inkább fel akart minket vidítani egy-egy rossz eredmény után… Nem tudtam, hogy a Szpartakhoz megy. A szezon végén, egy kiemelkedően fontos meccs, a derbi előtt voltunk, arra koncentráltunk, meg a meccs utáni bajnokavatásra – nagyon fontos volt, hogy jól fejezzük be a szezont. Este láttam a hírekben, meglepett, senki nem számított erre. De ez a foci. Sztankovity igazi karakter, a Szpartakban is maximális koncentrációt vár majd el, hogy mindenki harcoljon a címerért. Dejan címeket akar nyerni.

Persze, hogy követni fogom az EB-t, a magyar csapatot különösen, hisz több csapattársam játszik ott, meg persze a nagy országokra is kíváncsi vagyok.

Budapest a legjobb hely, nagyon megszerettem a várost, gyönyörű és kényelmes. És jó az idő. A télen picit hideg volt, de nem volt hó és március óta süt a nap, április óta 20 fok felett van. A város nagyon szép, tele fantasztikus történelmi épületekkel. Mindenkinek ajánlom, hogy látogasson el Budapestre. Jóra számítottam, de így is pozitívan csalódtam. Eddig még csak a gulyást kóstoltam – azért maradok az örmény konyhánál.

Nem szívesen beszélek az álmaimról. De nem csak Európában akarok focizni, hanem fejlődni, előbb elérni valamit, aztán a legfelső szinten versengeni. Ambiciózus ember vagyok, mindig többet akarok, mindig jobb akarok lenni. Nem félek elhagyni a komfortzónámat, mert ki akarok teljesedni. Nem tudom, hogy teljesülnek-e a vágyaim, de mindig mindent, 200%-ot teszek meg azért, hogy megvalósuljanak.

– Edgar Szevikjan