Eleket többek között egy korábbi cseléről is kérdezték.

– Hipotetikus a kérdésem, mégis felteszem: beférne-e a mai Fradiba?
– Az elmúlt 25-30 évben nagyon sokat változott a labdarúgás, de nyilván mindent megtennék azért, hogy beférjek a mai Ferencvárosba is. Szerintem a lelkesedésem, a szívem miatt előbb-utóbb megkapnám a lehetőséget, amellyel élni is tudnék!

– Emlékszem egy finom esernyőcselére, azt hiszem, az Anderlecht elleni 1995-ös BL-meccsen. Tudja, melyikre gondolok?
– Persze, ezt nem lehet elfelejteni! Mindkét meccsen olyan eksztázisban játszottunk, hogy sokszor még gondolkodni sem volt időnk. A tizenhatoson belülre érkezett egy bedobás, én pedig nem elrúgtam, hanem átpörgettem a labdát az ellenfél feje fölött. Akkoriban hihetetlennek tűnt, hogy egy magyar játékos egy ennyire kiélezett helyzetben ezt meg meri csinálni. Szerencsére bejött…

– Akadt-e a pályafutásában hasonló, velőt rázó vereség, mint a Ferencváros Klaksvík elleni kudarca, és amelyből a későbbiekben tanulni is tudott?
– Talán egyetlenegy: a Dunaszekcső elleni Magyar Kupa-vereség. Kicsit hasonló hibába estünk, mint a maiak, hiszen bármennyi helyzetet dolgoztunk ki, egyet sem tudtunk értékesíteni. Viszont az óriási különbség, hogy volt egy visszavágó, és az Üllői úton már magabiztosan érvényesítettük a papírformát.

– Önnek mit jelentett a Ferencváros? S mit jelenthet a mai zsoldosoknak?
– A szabad munkaerő-áramlás miatt ma már megszokott, hogy spanyol futballista játszik Angliában, angol játszik Spanyolországban, a francia pedig a Bundesligában. Mi még úgy szocializálódtunk, hogy a szívünk a Ferencvárosé, és ez nálam a mai napig nem változott. Rajongtunk a klubért, gyakran előfordult, hogy az egész napot a pályán töltöttük – még, ha csak egy edzésünk is volt – annyira szerettünk egymás társaságában lenni, Ma már ez is megváltozott…

SportPlusz