Nyéki Balázzsal beszélgettek pólósaink felnőtt csapatáról és utánpótlásáról.

Férfi vízilabda csapatunk bajnoki címvédése mellett az utánpótlásban is FTC-sikerek születtek a 2022/23-as szezonban, hiszen a fiú ifjúsági és a serdülő együttes is aranyérmes lett. Mekkora siker ez?
Azt hiszem, az mindent elárul arról, hogy mekkora siker, hogy még soha senki nem nyerte meg utánpótlásban a három legrangosabb eseményt egy szezonon belül… Az említett két bajnoki cím mellett ugyanis a Komjádi Kupában is miénk lett a trófea. A siker értékét növeli, hogy a Komjádi Kupában nyolc, míg az ifi bajnoki döntőben tíz serdülőkorú játékos szerepelt! Erre tényleg senki nem számított, talán csak mi gondoltuk komolyan Szűcs Leventével, hogy ez lehetséges lesz. Végül, ahogy haladtunk előre a bajnokságok nyolcas döntőiben, már maguk a játékosok is kezdtek hinni benne. Ez az év jó példa lesz sokáig minden gyereknek, hogy érdemes keményen dolgozni, és hinni magukban.

Összegezzük tehát az utánpótlás sikereit a mögöttünk hagyott szezonban: Ifjúsági és serdülő bajnoki cím, Komjádi Kupa-győzelem, serdülő és gyermek kupaarany, gyermek bajnoki bronzérem. Röviden hogyan tudnád jellemezni ezt az eredménysort?
Váratlanul gyorsan kialakult dominancia.

Mit gondoltál, hogy mennyi idő kell az ilyen szintű eredményességhez?
Eszembe jutott az Ajax, amelyet élőben láttam 1995 őszén az Üllői úton a Ferencváros elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen. A hollandok voltak a címvédők, egyébként pedig 5-1-re nyertek. Már abban az időben is sokat olvastam az Ajax utánpótlásáról, hiszen csupa saját nevelésű játékossal tudtak BL-t nyerni. Arra gondoltam, amikor felkért Nyíri Zoltán, hogy jó lenne valami hasonló utat bejárni, de tudtam, hogy minimum öt, de akár tíz évbe is beletelhet, hogy egy jól működő utánpótlásképző-rendszert kialakítsunk. Nyilván sportáganként változnak a viszonyok, de azt tűztem ki célul, hogy öt éven belül minden korosztályban bajnokesélyes csapatunk legyen, illetve az utánpótlás folyamatosan fel tudjon adni játékosokat a felnőtt együttesbe. Olyanokat, akik nem csak a padon ülnek, hanem komoly játékerőt képviselnek, és bátran be lehet őket építeni. Ebben az évben pedig bizonyítottuk is, hogy vannak fiatalok, akikkel hosszabb távon számolhat a Fradi.

Ha már említetted a rendszert… Mennyire lesz könnyű beépíteni a saját nevelésű játékosokat a felnőtt csapatba?
A Fradiban mindig kicsit külön kell választani az utánpótlás-képzést és a felnőtt csapattal szemben támasztott elvárásokat. Az lenne a legideálisabb, ha gyakorlatilag csak FTC-nevelésű játékosokból állna a felnőtt keret, amihez maximum 1-2 világklasszist igazolnánk. Ettől még messze vagyunk, ugyanakkor a végső cél ez. A mi munkánk akkor érhet be, ha ezek a 16 éves bajnokságot nyerő játékosok körülbelül 22-23 évesen eljuthatnak arra a szintre, hogy ténylegesen meghatározó szerephez juthassanak a felnőtt együttesben. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy ma már nincs olyan csapatsport, ahol a Bajnokok Ligája-győzelemre esélyes csapatok a saját utánpótlásukra támaszkodva tudnak feljutni a csúcsra. Legyen az labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vagy vízilabda. A korábban említett 1995-ös Ajax mintája ilyen formában nem teljesen követhető, mert mindenhol nagyobb lett a konkurencia, mégis szeretnénk, ha lenne értelme az utánpótlásunk áldozatos munkájának, és egyre többen érnének oda a felnőtt csapatunkba. Ebben benne van, hogy lesz kitérő a karrierjükben, de megmutattuk az elmúlt szezonokban, hogy nem engedjük el annak a kezét sem, akit kölcsönbe adunk. Tavaly Varga Bencét hívtuk vissza Kaposvárról, idén Szabó Bencét a BVSC-től. Azért azt is igyekeztünk megteremteni, hogy a serdülő és ifi csapatokból többen is bemutatkozhattak a felnőttek között. A hétköznapi szürke munka mellett ez mindig extra sikerélményt és nagy lehetőséget jelentett nekik, illetve plusz motivációval is találkozhattak. A nemrég befejezett szezonban heten is debütáltak, Balla Ferenc, Haverkampf Bence, Lugosi Csongor, Paján Bátor, Simon Sebestyén, Szőke Benedek és Zeman Márton. Fontos kiemelni még, hogy az elmúlt években elértünk egy olyan számot, amit egyetlen klub sem tud felmutatni. A játékosaink több, mint 70%-a OB I-es csapatokban szerepel, tehát vízilabdázók lettek. Aki nem itthon, az például az Egyesült Államokban játszik, vagy a Bajnokok Ligájában, hiszen Gyapjas Brendon a grúz Dinamo Tbiliszi kapusa. Próbálunk életpálya modellt állítani a játékosainknak, hogy ha valaki nem tud eljutni a legmagasabb szintre, akkor segítünk nekik alacsonyabb osztályba kerülni, segítünk egyetemre bejutni, próbáljuk menedzselni őket. Az utánkövetés is nagyon fontos, folyamatosan kapcsolatban vagyunk az edzőkkel, az egyetemi tanáraikkal, hogy merre halad a karrierjük, az egész életük.

Mi az, ami változott az irányításod alatt az utánpótlásban?
Az egyik legfontosabb mindenképpen az elhivatottság, amit elvárok az edzőktől. Korábban is meg lehettem elégedve velük, mert dolgoztak és jól is dolgoztak, de azt a fajta elhivatottságot nem éreztem teljesen rajtuk, hogy a vízilabda lenne az életük. Persze elismerem, hogy nem a legjobban megfizetett munka az edzősködés, pláne nem az utánpótlásban, de mindenkinél kialakult az a fajta szemlélet, hogy szeretnének maradandót alkotni, és nem csak lejönnek az uszodába két órára. Szerettem volna elérni, hogy úgy tekintsenek erre a munkára, mint valami szerelemre, és azt látom, hogy abból a szempontból át is ment, hogy minden edzőnknek nagyon fontos lett minden gyerek, akivel dolgozik és maga a Ferencváros is. A munkamorál mellett pedig az egységesítés volt a másik alappillér. Ez azt jelenti, hogy a felnőtt csapattól lefelé ameddig lehetséges utánpótlás szinten az országos gyerekig mindenki ugyanazt a taktikát játssza. Azt érzem, hogy ez lesz az a végkifejlet, ami hosszú időre megadhatja a Fradi utánpótlásában a stabilitást.

A teljes beszélgetés: Fradi.hu