Fiatal játékosunk azt is elmesélte, miért kellett eljönnie az első edzőtáborból.

– Nem először készülsz az első csapattal. Hozzá tudtál már ehhez szokni, vagy még mindig inkább a zöld-fehér ködben vagy örömödben?
– Inkább már hozzászoktam, már a tavalyi évben is fel-fel jártam az edzésekre, aztán az első edzőtáborba is elutazhattam a csapattal. Igazából most kezdtem el érezni azt, hogy már be lettem fogadva, de nyilván még nem vagyok a keret teljesjogú tagja, de remélem, hogy egy idő múlva az tudok lenni, úgy érzem, jó úton haladok, de még sok munka vár rám.

– A Qarabag ellen kezdőként léptél pályára. Miben volt más ez a szintű foci a korábbi csapataidhoz képest?
– Az előző edzőtáborban is volt két meccsünk, és pont az iramot emelném ki. Az első meccs volt tempójában talán a legalacsonyabb, a Rogaska pont most lépett fel a szlovén élvonalba. Aztán a Sepsi OSK már egy másik szint volt, de aztán a Qarabag már valóban nemzetközi színvonalat képviselt, tele kiváló képességű játékosokkal. A legfontosabb, hogy az embernek meg kell szereznie a kellő kondíciót ahhoz, hogy ilyen ellenfelek ellen teljesíteni tudjon. Természetesen az NB III-hoz képest is óriási volt a különbség. A fiataloknak ez is a tanulási folyamat része, ha úgy tetszik, a saját játékukra nézve is egy szintlépés. Itt el lehet lesni a társaktól olyan dolgokat, amiket később beépíthetünk a saját focinkba. Az első edzőtáborban lejátszott meccseket is ide véve folyamatosan gyorsult a tempó, ami engem illet, a döntéshozatalokban éreztem a legnagyobb kihívást. Itt azért már igazi határozottságra van szükség, nem lehet kétségekkel a fejben belemenni az adott szituációkba, például egy párharcba, vagy csinálod, vagy nem. Persze, a taktikai szempontokat mindig előtérbe kell helyezni. A meccs kezdetén izgultam, mert tudtam, hogy a Qarabag már valóban magas nívót képviselő ellenfél lesz, jobbnál jobb játékosokkal.

– Családod mit szólt, amikor kiderült, hogy mind a két edzőtáborba velünk tartasz?
– Az első táborról tudták, hogy menni fogok, az érettségi miatt hazai is kellett mennem az elsőből.

– Mindig is labdarúgó akartál lenni? Volt a családban előtted már példa?
– Én gyerekkoromtól kezdve erre tettem fel mindent. Apukám annak idején az NB II-ben a Ganz MÁVAG-ban focizott, óriási példaképem ő is, és a testvérem [Kaján Zsanett – a szerk.], aki hosszú ideje külföldön játszik, most a Fiorentina csapatában, illetve a magyar válogatottban is. Otthon voltak viták anyukám és köztem, hogy a tanulás vagy a foci. Én mindig úgy voltam vele, hogy a tanulást majd valahogy úgyis megcsinálom, mert az embernek mindig kell, hogy legyen B terve. Ez most már megvan, így 100 százalékban koncentrálhatok a focira.

– Hogyan szeretsz kikapcsolni, amikor épp nem edzés van, és nem is épp interjút adsz?
– Ha van lehetőség interjút adni, én bármikor állok rendelkezésre! A következő szezon során a délutánjaim nagyrészt szabadok lesznek, ezeket is inkább úgy tervezem, hogy az egyéni fejlődésem érdekében edzésekkel fogom tölteni. Emellett szoktam olvasni is, de amikor lesznek egy-egy nap teljes pihenők, azokat horgászattal fogom tölteni, ez az én mentális kikapcsolódásom.

– Milyen az első csapattal dolgozni? Rengeteg válogatott labdarúgó a világ különböző pontjairól. Hogyan tudod megértetni magad velük?
– Én nagyon közvetlen személynek tartom magam, az, hogy sok külföldi játékos van, nekem nem gond, mert angolul mindenkivel lehet beszélni. Angolul jól beszélek, ami előnyös, a németem viszont picit kopott, azt mondta Sztanyiszlav Csercseszov, hogy a németet, ha valaki beszéli, az egy jó pont nála, azt vissza kéne fejlesztenem.

– Kitől szoktál tanácsot kapni a keretből, ki az, aki a leginkább segít nektek?
– Két nevet is mondanék, az egyik Sigér Dávid, a másik pedig Anderson Esiti. Ők azok, akik a pályán és azon kívül is a szárnyaik alá vettek minket, hogy jobb játékosok legyünk, és némi rutint szerezzünk.

A teljes interjú: Fradi.hu