Clubunk szurkolójával, Thuróczy Szabolcssal beszélgettek, szóba került az „Újpest nem Pest, tanyaközpont!” is.

– Nyíregyházán született, ott járt sportiskolába az 1980-as években. Hogy kell elképzelni az akkori hétköznapjait?
– A rutinos, 60 év körüli edzők járták az általános iskolákat, és nézegették a gyerekeket. Válogatókat is tartottak. Negyedikes voltam, amikor kiválasztott Bús Zoltán, aztán bekerültem a szűkített keretbe is, végül a Nyíregyházi Spartacusba. 10-11 éves voltam, édesapám nagyon örült, édesanyám kevésbé.

– Ön is focista akarta lenni?
– Nyilván, erről szólt az életem, és ez a világ legcsodálatosabb munkája. Az ember azzal foglalkozik, amit imád. De nagyon tetszik például a scoutoknak a munkája is. Felülsz a repülőre, elmész Dániába megnézni egy fiatal srácot, akinek aztán elkészíted a profilját, bemutatod otthon, és a játékosmegfigyelő kollégáiddal eldöntöd, kit érdemes adott posztra igazolni. Izgalmas meló. Nem úgy, mint régen, amikor idős bácsik álldogáltak és kukkoltak a pálya szélén.

– Voltak olyan kortársai a klubnál, akik ismert, NB I-es játékosok lettek?
– Balogh Zoltán például, vagy Szatke Zoltán, aki felettem járt két-három évvel, a Szpari emblematikus játékosa lett később. 1981–82-ben járunk, ekkor stabilan NB I-es csapat volt Nyíregyházán, Temesvári Miklós volt az edző, akit Menottinak becéztek. 18-20 000 ember is kint volt egy-egy meccsen, a válogatottba is adott játékosokat a klub. Most úgy állunk, hogy épül az új stadion, de az NB II-ben maradásért kapaszkodik a Nyíregyháza. Más világ van.

– A Bűnös város című 28 perces rövidfilmben Herendi Gábor görbe tükröt tart elénk, arról, hogyan mennek a dolgok a mai Magyarországon. Ön a Józsi nevű vállalkozót alakítja, sportos utalások is vannak a filmben. Ha a futballt nézzük, mi megy jól Magyarországon, és mi megy rosszul?
– Az ember ilyenkor vesz egy nagy levegőt, próbál higgadt maradni, és elismerni, ami valóban jól megy. Például Marco Rossi kinevezése a válogatott élére, remek húzás volt az MLSZ-től. Egy futballiparos ember, aki futballistaként a Bresciában és a Sampdoriában is csendben, szorgalmasan dolgozott. Fantasztikusan felismeri a képességek hiányát, és hogy hogyan kell kidomborítani a játékosok erősségeit. Nem véletlen, hogy öt éve itt van, lassan Sebes Gusztáv, Mészöly Kálmán magasságába emelkedik. A csapatban van két-három extraklasszisunk, az elmúlt 20 évben nem nagyon fordult elő ilyesmi. Ez vonzza a nézőket, engem is. A 2000-es évek elején az észtek ellen pár százan voltak a válogatott meccsén, ma 50-60 000-en járnak. Oké, a lányaimat kirendelik a suliból a stadionba, de nem azért mennek, hanem mert jó a foci, fantasztikus élmény a telt házas stadion. Akkor is, ha a rabszolga-társadalmunk adójából építették fel. Kell egy nagy stadion az országba. Szóval ezek jó dolgok.

– A Ferencvárosnál is volt, van állami cég támogatóként, kormánydöntéssel fejlesztik a stadiont, ott is beleszól a politika a klub gazdasági működésébe.
– Igen, de a Fradi az idei nemzetközi szerepléssel keresett majdnem négymilliárd forintot, ezt mind vissza lehet forgatni a működésbe. Ráadásul van szurkolói bázis, határokon túl és innen van egymillió fradista. Erre lehet brandet építeni olyan szakemberekkel, mint Hajnal Tamás, aki Németországban megtanulta, hogyan kell ezt csinálni. Sok más magyar klubnál viszont azt látjuk, hogy ki van nyalva a focisták feneke, kedvező adózási rendszerbe tartoznak, hatalmas fizetésért játszanak, ha elfogy a pénz, politikai kapcsolatok útján megoldják, betömik a réseket. Csodás stadionok épülnek, de a Fradit leszámítva nincs számottevő eredmény klubszinten. Eközben a vb-ezüstérmes horvátok futballszövetségének elnöke idejön, és dicséri, hogy micsoda infrastruktúra van a magyaroknál. A kormány pedig magyarkodik a focin keresztül, mert tudja, hogy a magyarok imádják a labdarúgást. Na, mindezt el kell választanom magamban, és meg kell maradnom a futball iránti szenvedélyemnél.

– Ön óriási FTC-szurkoló, mindazok ellenére, amiket sorolt, jár meccsekre?
– Persze, az Európa Liga mérkőzései közül az AS Monaco, a Crvena Zvezda ellen is ott voltam, óriási élmény volt. Az egyik meccs előtt Bödőcs Tiborral Miskolcon léptünk fel 18 órától, az előadás után kicsit megnyomtam a gázt, 72 perc alatt értem Budapestre, 21:45-kor már a C szektorban voltam. Amikor Zachariassen a 81. percben berúgta a monacói kapuba a labdát, amivel az egyenes kieséses szakaszban voltunk, akkor robbantam, robbantunk. Azt éreztem, mint az 1980-as évekbeli meccseken, meg 1996-ban, amikor 3-2-re vertük a Newcastle Unitedet, és apám, meg idegenek lógtak a nyakamban. Sok emblematikus meccsélményem van. Apám egyébként 1947 óta jár Fradi-meccsre.

– Mit nézne szívesebben, az NB I-es középmezőny alján küzdő FTC-t, tele magyar fiatallal, vagy újra az Európa Ligában nyolcaddöntőig jutott csapatot tele légióssal?
– Nézze, az NB I-nek semmi értelme.

– Mármint az FTC szempontjából?
– Igen. Ki lehet menni a Fradi–Mezőkövesdre, de nincs komoly vonzereje, az embernek nincs motivációja ilyen meccsekre járni. Persze akkor is megy. Komoly vonzereje a nemzetközi meccseknek van. A Fradi arra törekszik, hogy közép-európai nagy csapat legyen, mint mondjuk a Dinamo Zagreb. Időnként már ilyennek tűnik. Ez viszont azzal jár, hogy külföldi légiósokkal van tele a csapat. Ha négy magyar bekerül a kezdőbe, arról már újságcikk születik, megírják, hogy 2016 óta nem történt ilyen. Ez van, ez az építkezés ezzel jár, ez a nemzetközi trend. És ha azt látod, hogy van eredmény, az elefántcsontparti vagy a mali légiós mindent belead a győzelemért, meg hogy a norvég Zachariassen énekli a magyar himnuszt a tábor előtt – megtisztelve ezzel a szurkolókat –, akkor azt mondod, van értelme.

– Egyszer nyilatkozott róla egy videóinterjúban, hogy jól esik kimondani, a legnagyobb riválisra, hogy mocskos lilák. Egy kultúrember szájából rendhagyó ezt hallani, önnek viszont biztosan nem csupán a merő gyűlöletről szól, igaz?
– Mocskos lilák, Újpest nem Pest, tanyaközpont – egészen pontosan így hangzott az a sokszor idézett mondat az Aranyélet című sorozat első évadának első részében. Tasnádi István, a sorozat írója tudta, hogy nagy fradista vagyok, és úgy érezte, illik a megformált karakteremhez ez a megnyilvánulás. Ráadásul azt a jelenetet egy újpesti autóműhelyben vettük fel. Jól volt elhelyezve, azóta sokan így köszöntenek Fradi-meccsen. Ez csak egy apró geg volt, semmi több. Sokan tudják, hogy élek-halok a Fradiért, ahogy apám, a testvérem. És nem 2013, meg a tenderek kiírása óta, hanem gyerekkorom óta. Amikor meglátom a szektorban a kék öltönyös, Fradi-zsebkendős ürgéket, akiknek minden porcikájából süt, hogy hat éve azt sem tudták, mi az a Fradi, idegrohamot kapok és menekülök. Ordít róluk, hogy a bizniszt megdumálni járnak a meccsre, és ha megkérdezném tőlük, mondjanak két mondatot Dalnoki Jenőről, néznének, mint borjú az új kapura. Mi Mucsi Zoli barátommal sokszor a C szektorba megyünk, ahol összefutunk sok cimborával, volt játékosokkal, Bánki Dodóval, Schultz Leventével, Lisztes Krisztiánnal, jókat lehet beszélgetni velük, de a stadion bármelyik szegletében jól érzem magam, a kapu mögött is.

– Visszatérve a lilákra: évek óta igen gyengén szerepel csapata legnagyobb riválisa. Örülne neki, ha az Újpest kiesne az NB II-be?
– Dehogy örülnék! Nézzünk körül az NB I-ben, hogyan szerepelnek a nagy múltú csapatok. Például a sok milliárdos költségvetéssel működő Videoton. Bocs, MOL Fehérvár. A kiesés ellen küzdenek, ahogy az Újpest is. Emlékszem Zsótér Donát hatalmas góljára a Sevilla ellen az Újpestben, azzal kaptak ki 3-1-re az Európa Liga selejtezőjében. És az elmúlt 20 évben kábé ez volt az Újpest nagy momentuma a nemzetközi porondon. Pedig tetszett a gól, örültem neki. Az is érdekes, hogy egyedül Újpesten nem épült új stadion az elmúlt 20 évben. Kell az NB I-ben az erős Honvéd és az erős Újpest. Visszaemlékszem a kettős rangadókra, amikor volt négy bivalyerős fővárosi csapat, amelyet tízezrek kimentek megnézni a Népstadionba. Sikesdi, Bodonyi, Dajka, Gujdár, mi fradisták is simán soroltuk a Honvéd kezdőjét. Vagy a Vasasét meg az Újpestét. Ma pár hónap alatt kicserélődnek teljes csapatok, képtelenség megjegyezni a neveket.

– A teniszt is követi?
– A tévében nagyjából az HBO-t, a mozicsatornát nézem, illetve focit, teniszt és kézilabdát. Mást nem. Djokovics a zsenik évtizedében érte utol Nadalt és Federert, ez elképesztő. A Fradi női kézicsapatának a meccseit is szoktam nézni, múltkor az egész családdal kimentünk egy meccsre Érdre, majdnem lefordultak a székről, olyan izgalmas volt, élvezték. Szeretem az ilyen kiélezett helyzeteket, ahol nagy katarzist lehet átélni, én ilyen vagyok. Mindezt tetézi, amikor be is jön a szelvényem.

A teljes interjú: Büntető