A még mindig futballozó egykori váci hátvéd azt is elmondta, milyen volt a Fradiban nevelkedni.

– Amikor elkezdted a Fradiban, a válogatottságot tűzted ki célul?
– Nem ott, hanem a Postásban kezdtem, a serdülő egyben, egy év után igazoltam el a Fradiba. Feloszlóban volt a Postás, apunak szóltak, elvihet engem a Fradiba próbajátékra. Ketten kellettünk a negyvenből, abba a Fradiba, amelyik százszázalékos teljesítménnyel nyerte meg a serdülőbajnokságot. Onnan mentem a BKV-ba.

– Iszonyatosan nehéz lett volna az első csapatba bekerülni?
– Hátszelem sem volt hozzá.

– Azon múlt volna?
– Nem, nem hiszem. Végtére is, Telek Mancinak is sikerült a tarcsiból a felnőttbe verekednie magát, majd pedig a válogatottba.

– Mit tartasz számon a legemlékezetesebb váci emlékedként?
– Amit sosem felejtek el? Hogy elkéstem egy meccsről a második évben, épp a Fradi elleni összecsapásról, amely csapattal hatalmas harcot vívtunk az aranyéremért. Nem is léptem pályára, kikaptunk három egyre, persze aligha csak ezen múlt. Az viszont nem esett jól, hogy addig szinte soha nem kerestek az újságok, emiatt pedig egyből. Az meg végképp nem tetszett, hogy az egyik lap nem úgy adta vissza, ahogy történt.

– Miért, hogy történt?
– Szombat fél háromkor játszottunk, és emlékszem, egy nappal korábban az edzésen még mondtam is, a szokásosnál egy órával korábban indulok majd el, mert rengeteg fradista érkezik, dugó lesz. A régi kettesen el is indultam, azt gondolva, időben vagyok. Göd körül jártunk, amikor a feleségem kérdezte, biztos nem késünk el? Úristen, de, kaptam a fejemhez a kocsisort látva. Próbáltam szabálytalanul előzni a sort, egy motoros rendőr azonban kikapott. Hiába győzködtem, nem adott felvezetést. Fél órát csúsztam az érkezéssel.

– Mi volt a titok? Csank János, a remek közösség, vagy egyszerűen csak igen jó futballisták szerepeltek Vácon?
– Mindhárom együtt. Mondjuk más csapatok még jobb játékosokat vonultattak fel, a Fradi, a Honvéd, az MTK vagy az Újpest. Mi a csapategységgel értük el a sikereinket, valamint a mester éleslátásával. Mindig a maga elképzelései szerint igazolt, és mert az NB III-ig ismerte a teljes mezőnyt, ki is tudta választani a neki kellőt. Ha kellett neki egy jobb oldali szélső, négy-öt emberből tudott választani, általában olyat, akiről tudta, elvégzi a rá szabott feladatot. Rendre olyan labdarúgókat szerződtetett, akik előző klubjukban peremembernek számítottak, tizenkettedik, tizenharmadik játékosnak, akikben emiatt hatalmas bizonyítási vágy dolgozott. Jó versenyzők jöttek össze, és szépen össze is álltunk. A mester abban is a mezőny fölé nőtt, hogy nagyon tudatosan apellált a rögzített játékhelyzetekre, valamint hogy rengeteget elemezte az ellenfeleket. Emlékszem, amikor egy MTK elleni meccs előtt tűpontosan levezette, hogy a kék-fehérek két belső védője idővel elfárad, úgyhogy az első félidőben a két csatárunk futkározzon keresztül-kasul a pályán, fárasztva őket. El is fáradtak, és a hibáikból gólokat szereztünk.

forrás és teljes interjú: bunteto.com