Somi hazatér Rio de Janeiróba.

– A nyáron elhagyta a Ferencvárost. Hogyan tovább?
– Nehéz erről beszélni… Egyelőre itt vagyunk az óbudai házunkban, éppen pakolászunk. Nemrég voltam a brazil követségen, készítem elő a papírokat a családomnak, hogy utazhassunk Brazíliába.

– Néhány hónapja, amikor arról faggattam, hol képzeli el a jövőjét, hol szeretne megöregedni, Európában vagy Dél-Amerikában, hezitált. Ezek szerint döntött, irány Brazília?
– A helyzet most ez kívánja. Brazília mellett döntöttem, így hozta az élet. Harminchárom éves vagyok, amióta kiderült, hogy elhagyom a Ferencvárost, otthonról több csapat is érdeklődött irántam. A menedzseremmel napi kapcsolatban vagyunk, az ottani klubok vezetői szeretnének találkozni velem, beszélgetni, ez pedig csak személyesen megy. De néhány hét múlva még vissza kell jönnöm Magyarországra, hiszen a három kutyusunk egyelőre itt marad.

– Ki vigyáz addig rájuk?
– Kutyahotelbe mennek erre az átmeneti időre. Az utazáshoz nekik is szükség lesz néhány papírra, addigra azokat is elintézem, utána jönnek ők is Dél-Amerikába. Rájuk is új élet vár.

– Mikor élt legutóbb Brazíliában?
– Hirtelen nem is tudom… Nagyjából tizenkét éve. Kétezertizenegyben érkeztem először Európába, a Ferencváros akkor igazolt le. Furcsa ezt kimondani. Mintha az örökkévalóságról beszélnék. De egyébként is régen jártam Brazíliában, legutóbb négy éve, előtte Szaúd-Arábiából nem volt könnyű hazarepkedni, majd elkezdődött a világjárvány.

– Rio de Janeiróba mennek?
– Igen. Ott nézünk házat, de nem kapkodunk, hosszú távra keresünk otthont. A feleségemet Szaúd-Arábiában ismertem meg, rá is új élet vár, Magyarország után Dél-Amerikába is követ engem, és immár a néhány hónapos kislányunk is velünk van.

– Nem szomorú hogy megannyi év után elhagyja Magyarországot? Számtalanszor beszélt róla, Budapest a második otthona.
– De. Különös érzések kavarognak bennem, esténként megrohannak az emlékek. Az első téli felkészülés a Fradival, amikor a Népligetben a hidegtől majd lefagyott a lábam, az első hó, amit életemben láttam, aztán a bajnoki címek és a nemzetközi kupaszereplések. Rengeteg szép emlékkel térek haza.

– Tizenegy éve hogy először megérkezett az Üllői útra. Végül is hogyan került annak idején éppen Magyarországra?
– Ugyanaz volt a menedzserem, aki most, s egyszer csak azzal állt elém, gyere, menjünk Magyarországra, mutasd meg, te is vagy olyan jó, hogy Európában futballozz. Huszonkét éves voltam akkor. Brazíliában karrierem elején alacsonyabb osztályban futballoztam, majd a másodosztályban kötöttem ki. Nem ment rosszul a játék, az ügynököm meglátott bennem valamit. Amikor szóba került a magyarországi lehetőség, először azt sem tudtam, mit gondoljak. Utólag életem egyik legjobb döntése volt belevágni a kalandba.

– Korábban beszélt arról, miszerint egyszer szeretne magyar állampolgár lenni. Erről akkor most lemondott?
– Most ez nem téma. Változott az élethelyzetem, a jelek szerint véglegesen hazatérek Brazíliába. Aztán ki tudja, mit hoz a jövő…

– Ferencvárosi csapattársaitól elbúcsúzott?
– Személyesen még nem. Miután kiderült, hogy a Fradinál nem újítják meg a szerződésemet, hihetetlen mennyiségű üzenetet kaptam. Komolyan mondom, elérzékenyültem. Kis időre szükség van még, mire a papírok rendben lesznek az utazásunkhoz, de anélkül nem hagynám el Magyarországot, hogy ne mennék ki a Népligetbe személyesen elbúcsúzni a srácoktól.

NSO