A visszavonuló Gyömbér Gáborral beszélgettek – Gyömbi a scout stábunkban folytatja a munkát.

– Az utolsó előtti fordulóban hazai pályán búcsúztattak el Soroksáron, de az utolsó meccsedet a Vasas ellen idegenben játszottad. Melyik volt az érzelmesebb?
– A hazai meccs meghatóbb volt, a klub meglepetésként odaszervezte a családomat is. Ott voltak a gyerekeim, a feleségem, apósomék, anyósomék, a szüleim, ráadásul nyertünk is. A Vasas ellen nem volt különösebben felfokozott hangulatom, muszáj volt készülni a héten rendesen. A visszavonulásomat pedig már fél éve eldöntöttem. Szezon vége van, ilyenkor már fáradt, kimerült az ember, úgyhogy vártam a végét.

– Sokan nem találják a helyüket a visszavonulás után, te azonban ahogy említetted is, már készültél erre. Hogyan tovább?
– A terv megvan, ugyanis már lassan 3 éve, hogy besegítek a Fradi játékosmegfigyelői csapatába. Az is volt a cél, hogy ha abbahagyom a karrieremet, akkor ezt teljes állásban folytatom.

– Hogyan indult ez a másodállás a számodra?
– Még 3 éve meghívtak a Fradi bajnoki ünnepségére, ahol Hajnal Tamás odajött hozzám, hogy szeretné, ha csatlakoznék a scout csapatba. Akkor azonban, 30-31 évesen még focizni akartam. Úgy egyeztünk meg, hogy mellette másodállásban elkezdem, és meglátjuk, mennyire passzol, mennyire elégedett velem. Ez végül 3 évig kitolódott. Már tavaly szerette volna, ha teljes állásban folytatom, de volt egy hosszabb sérülésem, sok meccset kihagytam, és nem szerettem volna egy csonka szezon után otthagyni a csapatot. Ezért azt beszéltük meg, hogy az idei szezont még ráhúzzuk, és most nyártól tudom elkezdeni a teljes állású munkát.

– Neked is van egy régiód, ahol játékosokat kell keresned? Fiatalokat vagy felnőtt futballistákat kell inkább figyelned?
– Az irányvonalat mindig Tomi határozza meg, a Ferencvárosnál fontos, hogy egyből beépíthető, minőségi labdarúgókat találjunk, az egész világra nyitottnak kell lennünk, figyelnünk a történéseket, persze ez Magyarországra is igaz. A foci mellett többnyire otthonról dolgoztam, több platformon kellett videókat nézni, meccseket, statisztikai adatokat elemezni, egyszer-kétszer ki kellett mennem megnézni egy játékost, valószínűleg a jövőben ez utóbbi még gyakoribb lesz. Biztos, hogy szeretnék majd edzősködni is, de kezdésnek ez izgalmas lehetőség, így ebben a szférában indítom el a labdarúgó-karrierem utáni életemet.

– A Fradi nagy fejlődésének az első öt évben te is részese voltál. Érezted, hogy ekkora potenciál van a klubban?
– Nagy vágyam teljesült azzal, hogy visszakerültem a Fradiba, és bemutatkozhattam még a régi Albert Stadionban. Eleinte azért mások voltak még a körülmények, akár az edzéslehetőség is. De lehetett érezni abból, amilyen edzők, játékosok érkeztek, hogy fejlődik az egyesület, és nemcsak csapatminőségben, hanem infrastrukturálisan is.

– Mi a legfontosabb szerinted egy ilyen építkezésnél: a minél jobb edző, a minél jobb játékosok, a háttérstáb?
– A biztos háttér a legfontosabb, hogy adottak legyenek a feltételek ahhoz, hogy a csapat nyugodt, jó körülmények között tudjon készülni. Persze fontosak a jó játékosok is, főleg ha egy adott poszton akár kettő is van belőle, mivel a konkurenciaharc az egyén és a csapat teljesítményének javára is válik. És mindennek az élére kell egy felkészült, keménykezű edző.

– Igen hamar csapatkapitánya is lettél annak a Fradinak, vezéralkatnak tartod magad?
– Igen, ez bennem van, hogy próbálok kommunikálni a pályán és a pályán kívül egyaránt, segíteni a csapattársaknak, űzni, hajtani őket. Talán ezért tartottak mindenhol vezértípusnak.

– Mit tartasz karriered legnagyobb sikereinek?
– Egyrészt, hogy bemutatkoztam a felnőtt válogatottban, ami ugyan csak egyszer adatott meg, de felemelő érzés volt. Amikor 14 évesen elindultam otthonról, az a cél vezérelt, hogy játszhassak a gyerekkori kedvenc csapatomban, a Ferencvárosban. Ezt sikerült elérnem, hab a tortán, hogy csapatkapitány is lehettem, és hogy sikereket értünk el: nyertünk bajnokságot, Magyar Kupát, Szuperkupát és Ligakupát is. Gólt lőhettem derbin, futballozhattam 25 ezer ember előtt az Újpest ellen a Puskás Stadionban, játszottam az Albert Stadion utolsó derbijén is, amin Cukic góljával az utolsó percben nyertünk, ez is örök emlék marad, a hideg kiráz, ha belegondolok. Kivezethettem a csapatot a Groupama Aréna nyitómeccsére telt ház előtt a Chelsea ellen. Vannak szép emlékeim jócskán.

A teljes beszélgetés: Csakfoci