Clubunk egyre szebb eredményeket elérő vívójával beszélgettek.

A VK-bronz után az érettségi várt önre. Hogyan sikerültek a vizsgák?
Szerintem egész jól, bár ha őszinte akarok lenni, mondhatom azt is, hogy talán sikerülhettek volna egy kicsivel jobban is. Nem mindig könnyű összeegyeztetni a vívást és a tanulást, de mivel nem vagyok igazán jó tanuló, nem izgulom túl ezeket a helyzeteket, és az sem feszélyez, hogy másoknak több idejük van a vizsgára való felkészülésre. Ezen a téren nem vagyok túl szorgalmas, az iskolában és otthon sem töltenék el több időt a könyvek társaságában, mint amit megtehetek a hotelszobákban, felesleges is idegeskednem.

Állítólag az asszók előtt sem izgul, sőt, van olyan, hogy néhány perccel a pástra lépése előtt még rajzfilmet néz a telefonján.
Valóban nem mondanám magam izgulós versenyzőnek. Általában reggelente tör rám egy kisebb izgatottság, de ez sohasem tart tovább egy óránál, a helyszínen pedig már tényleg nincs bennem izgalom.

Ez adottság, vagy az évek során hozzászokott a téthelyzetekhez?
Szerintem adottság, hiszen már a korosztályos versenyeken is a minél jobb eredmény elérése volt a cél, s mikor jöttek az eredmények, akkor sem idegeskedtem túl az asszókat, képes voltam esélyesként is jól vívni.

Azt tudjuk, hogy juniorként remekelt az elmúlt években, de tegye a szívére a kezét: benne volt a pályafutásában ez a korai VK-bronz?
Nem. S bár Plovdivban természetesen tisztában voltam vele, mikor mit vívok, hogy most a nyolcért, aztán az éremért, s persze tudtam, hogy megszereztem a bronzot, elhinni még mostanra sem nagyon sikerült, hogy tényleg ott álltam a dobogón.

Mennyi munka van ebben a nagyszerű eredményben, mióta veszi igazán komolyan a vívást?
Három éve választanom kellett, hogy vagy ráfekszem a tanulásra, és akkor nem csinálom ennyire komolyan a vívást, vagy a sportra teszek fel mindent. Én megválasztottam, de nem volt olyan nehéz meghoznom a döntést, hiszen amellett, hogy a vívóközegben jobban és jobbnak érzem magam, inkább az edzőterembe megyek le, mint hogy odaüljek az asztalhoz egy könyv fölé…

Egyébként miért éppen a tőrvívást választotta?
Kunszentmiklóson kezdtem el vívni, ott pedig csak tőrvívás volt.

Szerelem volt első látásra?
Kicsiként azt sem tudtam, hogy létezik párbajtőr és kard, csak azt láttam, hogy fegyver van a sportolók kezében. Nagyon tetszett, rögtön beleszerettem. Szerintem a tőrvívás a legkreatívabb konvencionális fegyvernem, nagyon szép akciókat lehet végrehajtani, itt vannak a leglátványosabb tusok.

A tőrvíváshoz is kell a higgadt fej, a mentális erő. Ebben mennyire jó?
Ezzel szerencsére nincs gondom. A hétköznapokban nem mondanám magamról, hogy koncentrált vagyok, ám ha a pástra lépek, minden megváltozik.

Vagyis az életben szétszórt?
Sohasem tudom, hogy hol tettem le a telefonomat, a kulcsomat, hajlamos vagyok elhagyni és elfelejteni több mindent, a páston jóval összeszedettebb vagyok.

Csak a versenyeken vagy az edzéseken is?
Nem feltétlenül szeretek edzésekre járni, de mindig ott vagyok a teremben, amikor kell. Néha noszogatni kell, mert nem érzem át azt az izgalmat, amit a versenyeken, így nehezebben megy a munka is, ezért előfordul az is, hogy ötven százalékkal teljesítek egy-egy edzést.

A plovdivi világkupa-viadalon majdnem két évtized után jutott nyolcba a magyar tőrcsapat. Van esély a párizsi kvótaszerzésre is?
Ez hosszú folyamat lesz, amely csak most kezdődött el, én is csak második alkalommal vívtam ebben a csapatban – a következő szezonban már jobban látszik majd, mire is vagyunk, lehetünk képesek. Korábban sokkal jobban szerettem csapatot vívni, most már az egyénit is szeretem, remélem, a következő években is válogatott maradok, és az első mellé még több VK-érmet szerzek.

NS