Labdarúgó csapatunk korábbi edzőjével, László Csabával beszélgettek.

Nem vagyok a 12 csapatos bajnokság híve ebben a formában, a 14 csapatos mellett tenném le a voksomat, az valahol reális lenne. A fiataloknak vagyok a pártján, és hiányolom őket, kevés a feltörekvő magyar fiatal, akit láthatunk az NB I-ben, sok csapat külföldieket foglalkoztat. Örülök, hogy megint lesz fiatalszabály, persze ez valahol kényszer lesz, de ha már nagyon hosszú ideje működnek az akadémiák, akkor legyen meg a lehetőség, hogy szerepet kapjanak az onnan kikerülő játékosok. Ott volt a mostani derbin is a Fradi balhátvédje, Pászka Lóránd, aki 26 évesen robbant be az élvonalba, de ez ebben a korban már nagyon késő. Aki 26 évesen be tud robbanni, az be tudott volna 20-22 évesen is, ez volt Sigér Dáviddal is a helyzet. Ezek a játékosok a fiatalszabállyal lehet, hogy hamarabb megkapják a lehetőséget.

2004-05-ben a Ferencvárost vezette, amellyel az UEFA Kupa (mai Európa Liga) csoportkörében is szerepeltek, ám azt a korszakot alaposan meghatározták az anyagi gondok.

Nem az anyagi helyzet volt a legnehezebb, hanem még annál is nehezebb volt a morális, és először én ezzel találkoztam. A morális gondokat sikerült rendbe tenni, úgyhogy egy hónap alatt rájöttem, hogy mégis az anyagi helyzet a rosszabb. Az akkori Ferencváros nagyon összekovácsolódott, akkor éreztem, hogy ez nem is egy klub, hanem egy család. Nem az volt a lényeg akkor, hogy mennyit keresünk, mert bármennyit kereshettünk volna, a hónap végén soha nem kaptuk meg a fizetésünket. Már a Heartsnál voltam Skóciában, amikor felhívott Berki Krisztián, pontosan egyéves fizetésemmel tartoztak, akkor próbálták meg ezt rendezni – három és fél év után. Nem is kaptam meg teljesen.

Bővebb kivonat: Csakfoci