Dénest kérdezték a Magyar Kupa szereplésről és a hétvégi derbiről.

– Legutóbb öt évvel ezelőtt jutott MMK-döntőbe a Ferencváros – átgondoltad már, hogy mennyi minden történt azóta?
– Nagyon sokminden történt, az biztos, azóta nyertünk három bajnoki címet, sőt, bízom benne, hogy hamarosan meglesz a negyedik is. Volt három nemzetközi csoportkörös szereplésünk, szóval a Magyar Kupát leszámítva ez egy nagyon sikeres időszak volt. Viszont mindenkiben volt egy kis hiányérzet az elmúlt években, hiszen a hazai kupasorozatban egyszer sem sikerült odaérni a döntőbe. Ez évről évre egyre nagyobb motivációt jelentett mindenkinek, éppen ezért a jelenlegi szezonban olyan komolyan vettünk minden mérkőzést, hogy szerintem megérdemelten jutottunk be a döntőbe.

– A tavaszi idény második felére egyre inkább összeáll a csapat – te is így látod?
– Vannak hosszabb, jobb periódusaink, az elmúlt néhány hét, hónap már jobban nézett ki. Tudtuk, hogy ehhez szükség lesz egy kis időre, hiszen az új vezetőedző érkezésével ismételten egy picit át kellett alakítani a gondolkodását a játékosoknak, neki is be kellett lőni az edzések terhelését, stílusát, azt, hogy mi az, ami a csapatra a legjobb hatással van, és aminek köszönhetően a leghatékonyabb és legeredményesebb játékot tudjuk a tétmérkőzéseken nyújtani. Valóban kezd összeállni a csapat, ám azt gondolom, hogy még jócskán van a csapatban tartalék. A képességeket tekintve szerintem még ennél is jobb játékot és nagyobb dominanciát kellene nyújtanunk a pályán. Nemcsak bizonyos időszakokban, hanem akár egy egész mérkőzésen át.

– Mit szólsz ahhoz, hogy az idény utolsó derbijén, vasárnap teltház várja a csapatokat?
– Bízom benne, hogy most már tényleg egy szó szerint teltházas mérkőzés következik. Most tényleg minden adott ahhoz, hogy ez meglegyen – van egy jó formában lévő Újpest, illetve egy olyan Ferencváros, amely begyűjtheti a bajnoki címet, ha a többi eredmény is úgy alakul, szóval biztos, hogy egy nagyon különleges vasárnap délután vár ránk. Remélem, hogy méltóléppen fogjuk zárni ezt a találkozót, a győri kupamérkőzés után már csak ez a mérkőzés lebeg a szemünk előtt.

Fradi.hu