Valamint Jansik Szilárd és Vámos Márton értékelése.

Jansik Szilárd

Brutál nehéz meccs volt. Megmondom őszintén erre is számítottam, arra azért nem, hogy végig ők vezetnek egy-két góllal. Sajnos nagyon álmosan kezdtünk – nem tudom, ennek mi az oka -, és álmosan is folytattuk – egészen a negyedik negyed közepéig, akkor tudtuk összeszedni magunkat. A védekezésünk nem működött, ennek nem örülök, mert az jellemzett minket az utóbbi időben, hogy nagyon jól védekezünk. De hálistennek sikerült túllőni őket, és biztosítottuk a Final Eightben a helyünket. Most már azért fogunk küzdeni, hogy ne negyedikként jussunk tovább. Egy hónappal ezelőtt nem sokan gondolták volna, hogy odaérhetünk, mert a spliti zakó után nem álltunk túl jól a tabellán. De aztán bebizonyítottuk, hogy tudunk nyerni Belgrádban és Athénban is. Ha ilyen helyeken tudunk nyerni, akkor bárhol. Mentem végig, hajtottam, de sajnos nem voltam a legjobb erőben, hamar lefőttem. Volt, hogy kint is kellett maradnom egy jó darabig, mert nem éreztem magamban a csít, de lehet mondani, hogy három és fél negyed után sikerült két jó megoldást csinálnom. De az első végül is nem az én érdemem, mert Dumi csinálta meg a helyzetet, majd átadta üres kapura, de azért azt is be kellett lőnöm. Aztán a végén sikerült meglódulnom, kicsit moziztak az ellenfél támadói. Nagyon elfáradtam, alig bírtam visszajönni a középkezdésre. Nagyon jót védekeztünk az utolsó támadásuknál, ez kellett ahhoz, hogy most nyugodtak lehessünk. Bent vagyunk, küzdünk tovább.

Vámos Márton

Sajnálom a közönséget, hogy ilyen unalmas meccsre váltott jegyet… Látszott az ellenfélen, hogy tét nélkül játszott, sok olyan gólt lőttek, amelyekben szerencse is volt. A mi fejünk fölött viszont ott lebegett Damoklész kardja. A győzelemmel megvan az esély, hogy harmadikként jussunk be a Final Eightbe. Nagyon nagy lélekjelenlét kellett a végén, hogy tudjuk hozni ezt a meccset. Most már a nyolcas döntő biztos résztvevői vagyunk, aztán a következő fordulóban kiderül, hányadik helyen megyünk tovább. Nem hiszem, hogy túlizgultuk volna. Nagy volt a tét, és ezt kezelni kell tudni. Nekik majdnem minden bejött, nekünk az elején nem, aztán a végén koncentráltsággal és higgadtsággal át tudtuk fordítani, és amikor fontos volt, akkor be tudtuk vinni nekik azokat a döféseket, amelyek térdre kényszerítették őket.

Bővebben: EuroSport