A bukott fehérvári másodedző nem aggódik amiatt, hogy kiesik a MOL FC.

– A Fehérvár miatt lehet is izgulni, a bajnokságban zsinórban hat vereséget szenvedett el, csupán négy pont választja el a kieséstől. Nem félti korábbi csapatát?
– A Vidi még most is a csapatom! Sajnos nehéz helyzetbe sodródott, nem hittem volna, hogy ha a Magyar Kupa-búcsút is idevesszük, hét vereség követi egymást. Ilyen rossz széria nem sűrűn fordul elő a futballban. Létfontosságú lenne egy győzelem, amely átbillenti a gárdát a nehézségeken. Egy magára valamit is adó csapatnak ilyenkor kell erőt sugároznia, ilyenkor kell megmutatnia, milyen tartás lakozik benne. Mert lehet, sőt biztos, hogy a játéktudást tekintve a Fehérvárnak az éremért kellene küzdenie, de eljött az a pillanat, amikor nem a képesség számít, hanem az elszántság. Akarni kell! Ha vért izzadva is, de ki lehet jönni a gödörből.

…

– Tényleg nem aggódik a kiesés miatt?
– Nem! Legalábbis nem hiszem, hogy aggódni kellene. Az viszont biztos, hogy egy ilyen idény mindenkiben nyomot hagy, nyáron őszintén kell majd beszélni arról, mi vezetett idáig. Ahogy én is igyekszem tanulni belőle, másoknak is érdemes lenne. Már csak azért is, hogy ez soha többé ne forduljon elő a Vidivel.

– Ezt értsük úgy, hogy egyszer visszatérne?
– Egyáltalán nincs bennem rossz érzés a Vidivel kapcsolatban, de hogy mit hoz a jövő, nem tudom. Azt ellenben igen, hogy soha nem felejtem el, mennyi szeretet kaptam Fehérváron, milyen boldog pillanatokat éltünk át a társakkal, a klubnál dolgozókkal és a szurkolókkal együtt. Ha eszembe jut az utolsó meccsem, amelyen egy nullára legyőztük a Fradit, még most is kiráz a hideg. Annak a búcsúnak más hangulata volt, mint a legutóbbinak, éppen ezért én inkább arra szeretnék visszagondolni. Úgy tartják, a rosszat idővel úgyis elfelejti az ember – velem pedig történt annyi jó, hogy csak azt őrizzem meg az emlékezetemben.

forrás és teljes interjú: nso.hu