Labdarúgó csapatunk korábbi kiválósága, Szőke István a napokban ünnepelte születésnapját, ezen alkalomból beszélgettek vele.

– Mennyit játszik egy héten? És honnan ez a fiatalos energia?
– A heti egy vasárnapi foci mindig megvan, egyébként pedig onnan van ez az energia, hogy a csodálatos feleségem olyanokat főz, hogy kirobbanó erőm van. Nagyon szeretek még mindig focizni. A kertben a kutyákkal is jól eljátszom, ma is adtam két kötényt az egyiknek. Sokat pihenek, rákészülök a vasárnapi meccsekre.

– Kedvenc gólja van esetleg a pályafutásából?
– Nagyon sok! Főleg a válogatottból, például a románok ellen szerzett találatom, amellyel a csapatot berúgtam a legjobb négy közé 1972-ben a belgrádi Európa-bajnokságon. Amikor 19 éves voltam, akkor a kupában 6:3-ra nyertünk az Újpesti Dózsa otthonában és ott négyet rúgtam. Ezek a kedvenc góljaim.

– Február 13-án született, sőt, ha jól tudom, akkor szintén egy 13-i napon jelentkezett a Fradinál játékra. A 13-as szám elkísérte a karrierje során?
– Ráadásul péntek 13-ra esett a születésem napja… Ha úgy nézzük rosszul sült el, hiszen megsérültem és éppen 13-szor játszottam a válogatottban. Pedig biztosan többször is viselhettem volna a nemzeti mezt.

– Azért a mesteri mozdulatok sem kerülték el. Többször emiatt is megúszta a futásokat, vagy éppen díjazták. Van ezzel kapcsolatban valami emlékezetes történet?
– Naná, hogy van! Volt még régen a Fradinak egy pályaedzője, Zalka András. A félpályáról el kellett szaladnom az alapvonalig, majd letett két karót a tizenhatoson belülre egymástól egy méterre. Akkoriban volt még ilyen, hogy kalóriapénz. András akkor azt mondta, ha háromból kettőt berúgok, akkor felemeli 100 forinttal a kalóriapénzem. Az első kettőből meglett, erre azt mondja, hogy sok lehetőséget adott a hárommal, elég lett volna kettő is. Az akkor nagy pénznek számított.

A kezdetekről:

– 1959-ben volt egy toborzó az Üllői úti pályán. Borsos Miki, a Fradi csatárának invitálására mentem el, ő látott engem játszani a Haller téri grundon. Levitt a toborzóra, és az edző, Agárdi Feri bácsi úgy találta, maradhatok. Az első bajnokin a kölyökben rögtön három gólt lőttem jobbszélsőként. Azt hiszem, erre a posztra születtem.

A Ferencváros 1967-es bajnokcsapatáról, amelynek tagjaként 15 gólt rúgott – mindössze 20 évesen:

– Erre nagyon büszke voltam, elvégre klasszikus jobbszélsőként értem el. Akkor még nem volt szokás egy szélsőnek beljebb húzódni: mi a fenének, ha százan vannak odabenn? Az volt a cél, hogy széthúzzuk a mezőnyt: elmenni a szélen, beadni, esetleg lőni. De még az akkori edzőm, dr. Lakat Károly sem tudta elhinni, hogy a jobbszélről ilyen gólérzékeny vagyok, akkor ugyanannyit rúgtam, mint Varga Zoli, egyedül csak Albert volt nálam eredményesebb. Karcsi bácsi az egyik edzés végén azt mondta, hogy annak elengedi a levezető köröket, aki az alapvonalról úgy rúgja meg a labdát, hogy a legközelebb áll meg a felezővonalhoz. Mit ad Isten, az enyém pont a felezővonalon állt meg, mehettem zuhanyozni. Karcsi bácsi erre annyit szólt: „Ez a Szőke mindent megcsinál, csak ne kelljen futnia.

Albert Flóriánról és Varga Zoltánról:

– Zoli és Flóri eléggé meghatározta az életemet. Ki volt a nagyobb futballista? Nem tudom. Flóri több gólt rúgott, elegánsabb volt, de Zolinál többet senki sem tudott a labdával. Ahogy hozzányúlt, ahogy rúgott, amilyen megoldásai voltak… Ő volt az összekötőm, tőle kaptam az indításokat. 1967-ben, amikor Flóri 36 góllal lett gólkirály, 15-15 gólt rúgtunk Zolival, én úgy, hogy akkoriban még nem nagyon lehetett elkalandoznia a szélsőnek, oda voltam ragasztva az oldalvonalhoz.

A legendás büntetőiről:

– A tizenegyeseket elég jól rúgtam, még a szabályokat is megváltoztatták miattam. Ifikoromban rendszeresen jártunk Casale Monferratóba, döntetlennél az volt a szabály, hogy egy játékos lerúghatta mindegyik tizenegyest. Én nem tudtam hibázni… Egy idő után már minden tizenegyest másnak kellett rúgni, megunták, hogy mindig mi nyerünk. Felnőttként is jól ment a foci, a szurkolók imádtak. Egyszer Hertzka Gyuri beszólt: „Hallottátok, hogy megváltoztatják a Fradi klubszíneit?”. Mindenki elhűlt. „Milyenre?” Hertzka rezzenéstelen arccal válaszolt: „Szőkére!”.

A belgrádi góljáról:

– Kedvenc válogatottbeli gólom egyértelműen az, amit Belgrádban szereztem. Az Eb négyes döntőbe jutásért semleges pályán a románoknak lőttem a továbbjutást jelentő gólt. Szepesi, aki a pálya széléről közvetített, könnyezve gratulált a gólomhoz.

Fradi.hu, SportPlusz