Krisztiánnal beszélgettek a SportKrémben.

Erre számított, amikor az UDSE miatt távozott a Ferencvárostól?
Sok teendővel jár a tehetségfejlesztési igazgatói pozíció, azt viszont nagyon sajnálom, hogy a koronavírus felborította az előzetes terveket. Mi sem utazhattunk Dortmundba, és a német egyesület küldöttsége sem jöhetett Magyarországra. A mostani időszakban szinte csak az internetes kapcsolattartás marad, ám ettől eltekintve minden a várakozás szerint alakul. Tehetséges gyerekekkel dolgozunk együtt, és amit ígérünk nekik, be is tartjuk. Most mindenki nehézségekkel küzd, de a gyerekek öröme, játék iránti szenvedélye és fejlődése sok mindenért kárpótol.

Irigyli a mai srácokat, szívesen cserélne velük?
Olykor bizsereg a talpam, és belegondolok, milyen jó lenne ismét focicipőt húzni, de a közelmúltban játszottam egy öregfiúkmeccsen, és a regenerációm nagyjából másfél hétig tartott… Szerencsére jól érzem magam a bőrömben edzőként, most már az a feladatom, hogy a jövő nemzedékét segítsem.

Vajon meddig jutott volna az ön generációja, ha akkor olyan körülmények között készülhettek volna, mint a mai fiatalok?
A megelőzés szempontjából sokat számít, hogy a fiatalok már erőnléti edzőkkel, gyógytornászokkal és nagy stábbal dolgoznak, de utólag visszagondolva azt mondom, noha földes pályákon vagy salakon játszottunk, megkaptuk a megfelelő képzést. Boldog vagyok, hogy a tehetségeink most már európai színvonalú körülmények között készülhetnek, ám a kollégákkal olykor arról beszélünk, hogy talán kicsit túlzás az, amit a mostani generáció megkap. A kifogástalan körülmények miatt talán túlságosan elkényelmesednek a fiatalok.

Miben más a mostani gyerekek mentalitása?
A tehetség mellett a közeg, a kitartás és a mentalitás egyaránt meghatározó, ha valamelyik hiányzik, az illető biztosan nem éri el a topligák szintjét. Ezzel együtt a kommunikáció és az edzésmódszerek is megváltoztak. Régen nem illett visszakérdezni, ezzel szemben most természetes, hogy a gyerekeknek megvan a saját véleményük, és nem kiabáljuk le őket, ha kérdéseket tesznek fel. Korábban is felkészült szakemberek és jó pedagógusok foglalkoztak a gyerekekkel, de sokkal katonásabb volt a rend. Akkor nem mondták el az edzés előtt, hogy mit miért csinálunk, egyszerűen csak megkaptuk a penzumot, amit teljesíteni kellett. Ha futottunk, akkor futottunk, ha előkerült a labda, akkor örültünk. Akkoriban még negyven gyerek jutott egy edzőre, mostanra ez is megváltozott, egy-egy korcsoporttal több szakember foglalkozik.

Hogyan szólítják a gyerekek?
A Krisz bá és a Krisz a leggyakoribb. Mindenkinek felajánlom, hogy tegezzen, de nem mindenki él vele, ezt a gyerekekre bízom. A Ferencvárosban a fiamnak is az edzője voltam, ott pláne furcsán vette volna ki magát, ha magázódom a gyerekekkel, és egyébként sem gondolom, hogy ezen múlna a kölcsönös tisztelet.

Ha az UDSE-ben a gyerekeknek a BL-csoportkörös szerepléséről beszél, felkapják rá a fejüket, vagy még csak nem is hallottak a Real Madrid és az Ajax elleni
meccsekről?
Az interneten talán belenéznek a régi összefoglalókba, de őket inkább a mai sztárok érdeklik. Ezen nincs mit csodálkozni, annak idején én is azokat a csapatokat próbáltam megszerezni gombfociban, amelyeket gyerekként láttam a kettős rangadókon. Az idősebb generációt csak elmondásból ismertem, a mai gyerekek ezzel szemben a videomegosztó oldalakon bele tudnak nézni a régi meccsekbe, de persze inkább a szülők szokták említeni, hogy Krisz bá itt vagy ott játszott.

Szenvedély a taktika ellen

Nehéz különböző korok csapatait összehasonlítani, de biztosan jó meccset játszottunk volna. Alighanem mi kockáztattunk volna többet, az első húsz percben megpróbáltuk volna agresszívan letámadni a Rebrov-csapatot, és ha gólt szerzünk, vélhetően nyerünk. A mostani Fradi taktikusabb és türelmesebb annál, mint amilyenek mi voltunk, talán jobban összerakták a mostani együttest, de a meglepetés erejével és a szenvedélyünkkel azért okoznánk neki gondokat.

Teljes volt a pályafutása, vagy maradt önben hiányérzet?
A kétezernégyes térdérülésem miatt van bennem hiányérzet, mert bár utána még tíz évet futballoztam, már nem tudtam azon a szinten teljesíteni, mint az operáció előtt. Éppen a karrierem csúcspontján, huszonnyolc évesen kellett kés alá feküdnöm, így hiába játszott a Werder Bremen a következő idényekben a Bajnokok Ligája csoportkörében, az a kaland kimaradt az életemből. Akkoriban a Reál Betis is érdeklődött irántam, de így az az átigazolás is meghiúsult. Szívesen kipróbáltam volna magam a spanyol élvonalban vagy a brémai együttessel a BL-ben, fájó pont, hogy egyik sem sikerült, de ezzel együtt kellett élnem. Annak viszont örülök, hogy pályafutásom befejezése után a labdarúgásban maradhattam.

Ha most bármelyik edzővel leülhetne beszélgetni, kit választana?
Mivel az angolom nem túl erős, vélhetően német edzőt választanék. Talán Jürgen Kloppot, vele még sosem találkoztam, és szívesen meghallgatnám a véleményét néhány kérdésben. De biztos vagyok benne, hogy Joachim Löw és Ralf Rangnick is sok érdekességet tudna mesélni az elmúlt tíz évről.

Szigorú trénernek tartja magát?
Nem. Tapasztalatom szerint a szigor és a ridegség legfeljebb rövid távú motivációt adhat a játékosnak, amely biztosan nem tart tovább egy évnél. A Stuttgartban Félix Magath volt hasonló karakter, ez is közrejátszott abban, hogy Brémába igazoltam. A fegyelem és a következetesség fontos az edzőnél, de a jó közeg és a hangulat jobban erősíti a csapategységet, mint amennyire gyengíti a szakmai munkát.

Apaként szigorúbb?
Ezt sem mondanám, nem hiszem, hogy a tiszteletet bármilyen téren is szigorral kellene kivívni. Igyekeztem mindig megadni a gyerekeimnek a kellő szabadságot, próbáltam jó példát mutatni, de nem vesztünk össze azon, ha egy-egy kérdés kapcsán esetleg másként gondolkodtak az életről, mint én.

A Fradiban focizó fiáról, Krisztiánról

Elég objektíven és jót látja a labdarúgást, nagyon ritkán tér el a véleményünk. Érzi és magától mondja, ha rosszabbul megy neki a játék, egy-egy gyengébb meccs után sem másra mutogat. Akkor is elfogadta a véleményemet, amikor az edzője voltam, kioktatás helyett inkább beszélgetünk a mérkőzésről.

A magánéletében van-e önben bármilyen hiányérzet?
A magánéletemről nem szoktam a nyilvánosság előtt beszélni, szeretem megtartani magamnak. A gyerekeimről szívesen beszélek, de a sajtót és a nyilvánosságot nem szeretem beengedni a privát szférámba. Ilyen szempontból elég konzervatívnak tartom magam. Látom, hogy a világ megváltozott, a fiatalok aktívan használják a közösségi médiát, de talán jobb is, hogy amikor fiatal voltam, nem tudtam olyat posztolni, amit esetleg később megbántam volna. A fiamnál és a mostani generációnál látom, hogy azért ez is egyfajta felelősség, sok klub az adott játékos közösségimédia-tevékenységét is figyeli, amikor át akarja igazolni.

Mi az, ami szabadidejében kikapcsolja?
A mozgás. Nyilván otthon is lehet erősíteni, de más lemenni a konditerembe a többi ember közé. Ez a fajta kikapcsolódás hiányzik, említhetném a mozit is, de lassan már egy éttermi vacsoráért vagy egy baráti kávézásért is sokat megadnék. Igaz, tavaly nyáron volt egy jó időszakom, akkor magamat is megleptem, nem hittem volna például, hogy egyedül össze tudok állítani egy teqballasztalt. Lassan ment, leírást és a videót is néztem hozzá, de azóta sem esett össze, úgyhogy végül is jól sikerült.

Teqball vagy footgolf?
Mindkettőt szeretem, utóbbi is nagyon kikapcsol. Mintegy két órán keresztül a szabad levegőn vagyunk, rúgjuk a labdát, közben sétálunk, beszélgetünk. A teqball pörgősebb, nagyobb szerepet kap a technika, ráadásul magyar találmány, olyannyira, hogy az egyik fejlesztőjét, Borsányi Gábort a mai napig nem tudtam legyőzni benne. Kicsit szégyellem, hogy öltönyben és elegáns cipőben is rendre megver, de megfogadtam, hogy addig nem nyugszom, amíg egyszer le nem győzöm.

A legrövidebb interjú

Ami az én tévés nyilatkozataimat illeti, a legemlékezetesebb interjúm tulajdonképp el sem készült… Mikor a Ferencvárossal a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepeltünk, a Grasshoppers elleni 3-0 után a reptérről egyenesen a TV-stúdióba vittek minket. Többen is mentünk a csapatból, végül én voltam az, akire nem maradt idő, így egy szó nélkül hagytam el a stúdiót.

SportKrém – NS