Militár Iván a Dinamo Kijev – Fradi Bajnokok Ligája csoportmeccsről.

A REBROVI LE- ÉS VISSZATÁMADÁS

Sigér Dávid a Celtic elleni bravúros győzelem utáni nyilatkozatában azt mondta a FradiMédia kamerája előtt:

„Küzdöttünk, pedig szerintem nem az a legnagyobb erényünk, ha csúszunk-mászunk, a bajnokságban nem ez jellemző ránk, ott játsszuk a futballt. Ebből most nem sokat sikerült megmutatnunk, nagyon jó volt az ellenfél.”

Hitetlenkedtek sokan akkor a középpályás szavain, mondván, egy magyar csapat sosem lesz képes a labdát megtartva, támadólag fellépni egy ilyen szintű rivális ellen, főleg nem idegenben. Nos, a Fradi abszolút támadólag lépett fel, és képes is volt ezt a támadó felfogást kilencven percen keresztül fenntartani. De hogyan tudta ezt a csapat megvalósítani? A válasz egyértelmű: egy gondosan kidolgozott letámadási koncepció magas fokú végrehajtásával, illetve az ellenfél térfelén elvesztett labdák agresszív visszaszerzésével. Eddig sem voltak gyengék a zöld-fehérek az ellenfél térfelén való labdaszerzésben, de ezen a meccsen ezt majdnem tökéletesen oldották meg. Apróbb kilengésektől eltekintve, pontosan, jókor és jó helyen szereztek labdát. Alkalomadtán, egy-egy jól sikerült letámadás után ezek az akciók direkt módon helyzetekben mutatkoztak.

Az alapötlet könnyen értelmezhető. A Dinamo Kijevnek nincsenek kiemelkedően képzett védői, ráadásul a Fradi támadói (ezen a meccsen Tokmac, Zubkov és Uzuni) kifejezetten erősek a letámadási szituációkban, hiszen gyorsak, agilisek és nagy munkabírásúak is. Ezt hozta össze az ukrán mester egy komplex letámadási struktúrába, a következő lépéseken keresztül:

– Az egyedüli csatár feladata a pálya kettéválasztása. A két kijevi belső védő közé belépve Tokmac nem engedi a labdacirkuláció folyamatát szélességben, ezáltal kiszámíthatóbbá válik a csapattársak számára a történések sorozata.
– A három belső középpályás közül a két előrébb helyezkedő játékos (Somália és Laidouni) feladata a játékba belépő belső védők zavarba hozása, illetve azok passzra kényszerítése. A két említett játékosnak arra is figyelnie kellett, hogy úgy támadja le a belső védőt, hogy az ne tudja megjátszani a kilépő ferencvárosi középpályások mögötti kijevi középpályásokat.
– A védekező középpályás (Kharatin) azért felelt, hogy az esetleges hibákat, amolyan söprögetőszerűen kijavítsa, és a levegőben fellőtt labdákból származó lepattanókat összegyűjtse.
– A védelem tagjainak az egymás közötti távolságokra kellett figyelniük. A szélső védők a letámadó szélsőket kellett támogatniuk, míg a belső védők a levegőben megjátszott labdák ártalmatlanításában vállaltak kulcsszerepet.
– A letámadás célja az volt, hogy az ukránok kipasszolják a labdát a pálya szélső területeire, ott pedig azt agresszíven támadva, emberelőnyös szituációkból történjen a labdaszerzés.

Fontos kiemelni ebben a tekintetben Somália és Laidouni játékát, akik nagyszerűen tették a dolgukat. Nem volt egyszerű feladat az övék, hiszen el kellett dönteniük, hogy kilépjenek-e ezzel elhagyva a számukra kijelölt területeket, vagy ne lépjenek ki, de akkor a kijevi védőnek adnak több időt a döntés meghozatalára.

A sikeres letámadások következménye az volt, hogy a Ferencváros, az előző két Bajnokok Ligája-mérkőzéssel ellentétben megint a labdabirtokláson keresztül dominálta ellenfelét. A játék a Dinamo térfelén folyt, de ez nem jelentett feltétlen dominanciát a magyar bajnoknak.

A mentális fáradtságból már említett okokon túl megint előjött a zöld-fehérek legkézenfekvőbb taktikai problémája, vagyis az ellenfél térfelén való játék hiányosságai. Minden Kharatinnal kezdődik, hiszen a védekező középpályás helyezkedése hátráltatja a labda progresszióját. Egy ilyen meccsen, ahol támadni kellett és helyzeteket kellett kialakítani a győzelem reményében, ez a hiányosság még jelentősebbnek mutatkozott.

Mivel a letámadások működtek, a Fradi támadni akart és képes is volt berendezkedni az ellenfél térfelére, már csak a helyzetek kialakításának folyamata volt az akadály a győzelem felé vezető úton.

Nos, a magyar bajnok az InStat-számai alapján ugyan felülmúlta kicsivel ellenfelét, de mégis csupán 0.66 xG-mutatóval fejezte be a találkozót. Mondani sem kell, ez kevés egy olyan helyzetben, amikor gólokat kellett volna szerezni a harmadik hely reményében.

KONKLÚZIÓK A BAJNOKOK LIGÁJA-SZEREPLÉSRŐL, RÖVIDEN

– A magyar futballközeg fejlődési irányának szempontjából mindenképp ki kell emelni: a Ferencváros bátor volt mindvégig, próbált futballozni minden ellenfél ellen, és ez mindenképpen tiszteletet érdemel.
– A Fradi erőn felül teljesítve jutott be a csoportkörbe. Ott, bár voltak gyengébb periódusai, sosem szenvedett megsemmisítő, vagy megalázó vereséget. Bánhatják a csapat játékosai Morata utolsó percben szerzett gólját, mert akkor most bravúrról is beszélhetnénk akár.
– Serhiy Rebrovnak sikerült egy egészen kiemelkedő referenciát lerakni a magyar futball asztalára. A magyar bajnok az európai mércével mért trendeknek megfelelően, modern focit játszott, néhol teljesen eltüntetve a gazdasági szempontok vezérelte különbségeket.
– Bár elismerés illeti Rebrovot és stábját, nem szabad elfelejteni, hogy a labdakihozatalokban, illetve az ellenfék térfelén való Pozíciós Játékban igencsak szenvedett a zöld-fehér gárda. Több egyértelmű jel mutat abba az irányba, hogy ebben a témakörben új gondolatok után kell néznie az ukrán mesternek annak érdekében, hogy a jövőben ez ne okozzon problémát.
– Talán a legfontosabb konklúzió: ahhoz, hogy a mindenkori magyar bajnoknak sikerüljön elkerülnie a mentális kimerültség állapotát, ezáltal eredményesebben futballozni a legmagasabb szinten, két dolog szükséges. Egyrészről folyamatos nemzetközi szereplés, másrészről pedig a magyar bajnokság színvonalának emelkedése. Nem fizikális felkészültség szempontjából, hanem a játéktudás hiányának eltüntetésével.

A teljes, tartalmas elemzés, amiben szóba kerül a mentális fáradtság és a bekapott gól is: Büntető.com