Érdekes elemzést olvashatsz a két ellentétes félidőről.

Tavasszal már megosztottuk Militár Iván, az amerikai Barca Akadémia edzőjének kiváló elemzését Rebrov taktikájáról, csapatépítéséről. Ezúttal a Dinamo Kijev elleni meccset vette górcső alá, nem hegyiiváni szinten.

Manapság már nem lehetséges úgy idegenbe menni egy Bajnokok Ligája-mérkőzés kapcsán, hogy „könnyűnek” tekinti egy csapat az ellenfelét. A Dinamo Kijev bár magabiztosan utazhatott Budapestre, igazán felkészülten játszott a Fradi ellen. A játék képe a meccs elején az ukránoknak kedvezett, többször voltak képesek a Fradi térfelén berendezkedni és ott járatni a labdát. Több helyzetük is akadt, szögletek és veszélyes szituációk alakultak ki a Ferencváros veszélyzónájában.

A Fradi nem játszott alárendelt szerepet, de türelmetlen volt, néha belebotlott a labdakihozatalokba, illetve kevésszer volt képes az ellenfél térfelén veszélyesen focizni. Sokszor passzoltak visszafelé vagy szélességben, nem elégszer voltak meg a felpasszra a lehetőségek. Amikor pedig sokszor kellett szélességben passzolni, a türelmetlenség újra úrrá lett a játék szervezésében részvevő fradistákon. A második kapott gól is egy olyan szituációból született, amikor a Ferencváros nem volt türelmes, nem foglalták el a területeiket időben, és egy korán bejátszott labda elvesztése után képtelenek voltak visszatámadni.

Ráadásul, mivel a szélső védők a labdabirtoklás momentumaiban folyamatosan játékban voltak (és viszonylag nagy területeket kellett bejátszaniuk), a Dinamo számára kiváló lehetőségeket nyitottak meg kontratámadások vezetésére.

Lucescu tudatosan jelölte ki a szélső védők mögötti bejátsztható és értékes területeket, az ukránok szélvészgyorsaságú szélsői pedig ezt egyszer gólig tudták kijátszani. A kétgólos vezetés után a Dinamo is – ahogy európai kupákban szinte mindenki, úgy a – visszaállt és a kontrajátékra rendezkedett be. Ezzel egyidejűleg a második félidőtől kezdve a Ferencvárosnak nem jelentett problémát az ellenfél térfelére jutni és ott berendezkedni.

A média hangjai közül voltak, akik a Dinamo Kijev mentalitását, egyesek a Ferencváros feljavult játékát, Kubatov Gábor pedig a Fradi-szív dobbanását látta a két félidő különbözőségében. Fontos azonban látni, hogy a második játékrészben nem történt taktikai változás Rebrov játékkoncepcióján belül. Nehéz elhinni, de az ukrán mesteredző tényleg hisz a saját elképzeléseiben, hisz a játékosaiban, és hisz az edzői stáb munkájában.

Látunk hetente példákat a magyar pályákon arra vonatkozóan, hogy az edzők nemcsak hatalmas taktikai változásokon vezetik át csapataikat, de a hősi interjúkban büszkén előadott támadófocit felváltja a “védekezz és kontrázz” típusú játékkoncepció egyik hétről a másikra. Ezzel ellentétben Rebrov csak személyi változtatásokat eszközölt, behozott a pályán lévőknél agilisabb futballistákat, és fennhagyta (és másik posztra vezényelte) Tokmacot. A második félidőben a támadójáték ugyan nem sokat javult, viszont a támadás-védekezés egyensúlyát kiválóan fenntartotta a magyar együttes.

Kontrollálta az ellenfél kontralehetőségeit, amit a kijeviek abszolút passzivitása támaszt alá: nulla kapura lövés a második játékrészben.

A Ferencváros góljai közül az első a rebrovi alapvetés eredményeként, a veszélyes játékosok interakciójából született, míg a második az ellenfél nyomás alatt tartásának következtében. Fontos kiemelni a nézők szerepét is a második félidőben, hiszen ez az egyenlítés vélhetően nem jött volna össze üres lelátók előtt.

Összefoglalva tehát, a Fradi második félidőben mutatott „feltámadásához” két tényező volt szükséges:

Szerhij Rebrov konzekvens edzői filozófiája: a saját játékkoncepcióba vettet hit.
A nézők által kialakított környezetnek a Dinamo csapatára gyakorolt hatása: rendezett állapotból káoszba.

Mind a két tényezőt érdemes röviden megvizsgálni a komplex rendszerek adta gondolatmeneten keresztül. Amikor korábban írtam a komplex rendszerek futballban való megjelenéséről, így fogalmaztam:

A komplex rendszerek tudománya egy új, fiatal tudományterület, ami azt kutatja, hogy egy rendszer részei hogyan hozzák létre az egész rendszer együttes, kollektív viselkedését és a rendszer hogyan hat kölcsön a környezetével. A komplex rendszereknek vannak alaptulajdonságai: (1) rendszerek alkotják, (2) komplexek, vagyis a részecskék tulajdonságai nem írják feltétlenül le az egész tulajdonságait, (3) az alkotó rendszerek nonlineáris (de akár hierarchikus) kapcsolatban állnak egymással, (4) új, önálló tulajdonságok előbukkanása jellemzi, ami nem következik a részecskék tulajdonságaiból, hanem a részecskék kölcsönhatása idézi elő. És ami a legfontosabb: (5) változásra és alkalmazkodásra alkalmas magas szinten. Bármilyen csapatsportban maga a csapat egy miniszocializáció (ami pedig egy komplex rendszer), annak kölcsönhatásaival és viszonyrendszereivel. Minden mindennel összefügg, semmilyen változás a szocializációs rendszerben nem történik anélkül, hogy maga a rendszer ne alakulna át egy teljesen új rendszerré. Nyilván, minél nagyobb a változás a rendszerben, annál könnyebben észrevehető a kapcsolatrendszerek megváltozása.

Mindebből kiindulva, ha a mérkőzés egészét egy komplex rendszernek tekintjük, akkor a nézők szerepe a koronavírus következtében igen érdekessé válik. Ugyanis abban a helyzetben, amikor drukkerek nélkül kell meccseket lejátszani hónapokon keresztül, azok újbóli megjelenése egy komoly változással ér fel. Egy komoly változás pedig – mint fentebb olvasható – alapjaiban írja át az addigi viszonyrendszereket.

A Dinamónál ez a felfokozott hangulat egy időleges teljesítményjavulásra serkentette az első félidőben, és mentálisan alaposan lefárasztotta a csapatot a másodikban. Mivel a ferencvárosiak számára hátrányt kellett ledolgozni, a szurkolók példaértékű támogatása a viszonyrendszereket a játékosok és környezetük között nem alakította át, hanem egyenesen megerősítette . Habár a taktikára a nézők nem voltak hatással, a játékosok mentális állapotára és a közöttük kialakult viszonyrendszerekre annál inkább. A játékosok képesek voltak tovább robotolni a rebrovi játékkoncepció által kialakított úton – és végül ez az eredményben is meglátszott.

Ugyanezen elv mentén, ha a Ferencvárost komplex rendszerként értelmezzük, akkor az együttes számára minden taktikai változással a csapat alkotta komplex rendszer is megváltozik. És ha a rendszer megváltozik, akkor önálló tulajdonságok előbukkanására lehet számítani.

Ezek a tulajdonságok nem biztos, hogy pozitívak lesznek. Elképzelhető ugyanis, hogy egy edzői változtatás a viszonyrendszereket átírja (egy rutinos játékos lecserélése például), ezáltal káosz felé taszítva a rendezett állapotban lévő csapatot. Amikor Rebrov nem változtatott a félidőben – sem személyekben, sem taktikában, sem koncepcióban – akkor a játékosokban megerősítette, hogy az elképzelt játékkoncepció működni fog. Ráérzett arra, hogy a játékosokba vetett hit és a rendezett állapot megerősítése összességében többet érhet, mint egy váratlan taktikai változtatás.

A teljes, képekkel illusztrált elemzés, amiben a hibákra is kitér ide kattintva olvasható.