Középpályásunkkal, Sigér Dáviddal beszélgettek a Bajnokok Ligája szereplésről.

Gondoltad volna téglási kis­srácként, hogy ilyen messzire juthatsz?
Gyermekként nem is gondoltam, milyen csodálatos élményekben lehet részem azáltal, hogy focizik az ember. Mindegy, hogy hol, az utcán vagy egy csapatban, csak futballozni akartam. Aztán egyesületi szinten is elkezdtem játszani, majd viszonylag hamar elkerültem Debrecenbe, ahol akkoriban – országos viszonylatban – a futball csúcsán volt a Loki. Onnantól kezdve egyértelművé vált, hogy focista szeretnék lenni. Pesten a BL-meccseken is kint voltunk utánpótlás srácokként, ami hatalmas motivációt adott. Külföld eszembe se jutott, a DVSC meghatározó játékosa akartam lenni, az volt az álmom. Sajnos ez nem jött össze, és más irányt vett a pályafutásom, de ennek valószínűleg így kellett lennie. Egyrészről persze sajnálom, hogy nem tudtam fiatalon berobbanni, hiszen akkor ki tudja, lehet, stabil tagja leszek a Debrecennek, és akár onnan még nagyobb karriert futok be, másrészről az élményeket és a tapasztalatokat, amiket az eligazolásom után szereztem, nem cserélném el semmire. Még akkor sem, ha valljuk be, meglehetősen kacifántos utat jártam be a BL-szereplésig. Lehet, kissé későn érő típus is vagyok, ezt már sosem tudjuk meg. Ha van is némi hiányérzetem a debreceni korszakkal kapcsolatban, örülök, hogy a térség legkiemelkedőbb egyesületének utánpótlásában nevelkedhettem, mialatt rengeteg pozitív élménnyel is gazdagodtam, és olyan bárátokra leltem, akik máig fontosak számomra. Soha nem voltam olyan típus, aki nem becsüli meg azt, ami van. Azok az impulzusok, amik az elmúlt években értek is hozzátettek ahhoz, hogy most ennyire akarom a sikert, és megbecsülöm a csapatban való helyemet. Éveken keresztül minden egyes mérkőzésemet újranézegettem, hogy lássam, miben tudnék fejlődni. A csapataimban az egyik legtöbbet futó játékos voltam mindig is. Jelenlegi edzőm, Szerhij Rebrov kedveli a hozzám hasonló felfogású játékosokat, a kemény munkában hisz, így gyakran játéklehetőséget kapok, és úgy érzem, most nagyon jókor vagyok jó helyen a Fradinál. Hálát kell adnom mindenért, fel sem fogható ez a sok jó, ami mostanában ér engem.

Honnan ragadt rád ez az eltökéltség?
A dolgos hozzáállás otthonról jön. A szüleim saját kezükkel építettek fel egy vállalkozást Tégláson. A testvéreimmel sokat segítettünk be, és megtanultuk, mit jelent a munka, és hogy mennyire meg kell becsülni, amit kap az ember az élettől. Természetes volt számunkra akkoriban, hogy részt kell vennünk a napi feladatokban a család boldogulása érdekében, de azt gondolom, emiatt utólag a focistakarrieremet is jobban helyén tudom kezelni. Hozzáteszem, a versenyszellem és az alázat is elengedhetetlen. Úgy érzem, nagyon büszke rám a családom, sőt mostanában a nagymamák, dédnagymamák is rendszeresen követik a mérkőzéseinket. Hihetetlen, milyen befolyással lehetünk sportolóként az emberek életére, és mennyi örömet szerezhetünk nekik. Számomra ez fontos, szeretek olyan teljesítményt nyújtani az élet bármely területén, amivel kiharcolom a szeretteim elismerését.

Milyen érzés volt Messiék ellen futballozni?
Megtiszteltetésnek érzem azt, hogy magyar játékosként a Camp Nou-ban, a Barcelona ellen BL-csoportmérkőzésen szerepelhettem. Ez egy olyan élmény, egy olyan álomnak a beteljesülése, amit a bakancslistára sem ír fel sok futballista. Gyermekként álmodozol róla, de akkor sem látod az utat, hogy hogyan juthatsz el egy ilyen mérkőzésig. Felemelő érzés fogott el már az előző napi edzésen is. A tudat, hogy évtizedek óta a legnagyobb játékosok fordultak meg abban a stadionban – beleértve a példaképemet, Andrés Iniestát is – megdöbbentő volt. Lipcsei Gábor anno téglási Modricnak becézett engem, amit fel is kapott a média, ám számomra mindig is Iniesta játéka volt lenyűgöző. Ráadásul a meccs végén egy mezzel is gazdagodtam: Sergio Busquets trikóját kaptam meg, aki szintén a Guardiola-éra egyik remek játékosa, és aki sokáig együtt szerepelt vele. Lionel Messire pedig szavak sincsenek. Egy született zseni, aki százévente, ha feltűnik a futballban. Úgy vezet labdát, úgy viszi a védelemre, ahogy senki más. A topligák klubjai sem tudnak vele mit kezdeni hétről hétre, sejtettem, hogy nekünk sem lesz könnyebb dolgunk, és a tizenegyes előtti megindulása ezt bizonyította is. Tudod nagyon jól játékosként, hogy hol kellene megállítanod, mégsem jön össze. Az ilyen típusú zsenialitásra azt hiszem, születni kell.

Sikerülhet ellesni valamit a sztároktól a csoportmérkőzések alatt?
Talán a hozzáállásban. Amíg tudjuk, hogy van egy Messi, egy Ronaldo a futballban, nem is tudom, hogy jöhetnénk ahhoz, hogy többet gondoljunk magunkról, mint amik vagyunk. Ők átlag felettiek, kiemelkednek, ami jó példa lehet számunkra ahhoz, hogy magyar szinten maradandót alkotva se felejtsük el, honnan jöttünk. A Juventus elleni meccs is nagyon motivál bennünket, ott sem lesz könnyű dolgunk. Azt viszont kíváncsian várom, hogy hazai pályán, bizonyos mennyiségű néző előtt milyen lesz futballozni a két nagycsapat ellen. A legnagyobb fanatikusoknak biztosan vérzik a szívük a csökkentett nézőszám miatt. Ahogy nekünk megadatik a pályán szerepelni topklubok ellen, ugyanúgy a szurkolóknak is egy felemelő élmény lenne nagy neveket látni futballozni a kedvenc csapatuk ellen.

A teljes interjú: HAON