A Krim Ljubljana elleni győztes Bajnokok Ligája meccsről Klujber Katrinnal és Kökény Beával beszélgettek – Bíró Blanka hetesvédése bekerült az EHF forduló utáni válogatásába.

– Milyen volt a Ljubljana legyőzését a pályán megélni?
– Nagyon élveztem! Jó érzés volt, hogy végre a pályán lehettem és teljes volt a csapatunk, főleg úgy, hogy itthon, hazai nézők előtt játszhattunk.

– Koronavírusos megbetegedések miatt csaknem negyven nap után állhattak ki teljes kerettel.
– Minden hiányzott már nekünk, az is, hogy végre újra együtt legyen a csapat, hiszen sokáig nem is találkozhattunk, nem is edzhettünk a többiekkel. Tele voltunk energiával, jókor jött, hogy ennyi idő után végre ismét pályára léphettünk.

– A saját játékával elégedett?
– Az elején éreztem némi hiányosságot, bennem volt, hogy még nem az igazi a fizikai állapotom, látszott a sok kihagyás. A második félidőre aztán megjött az erő, amihez kellett az is, hogy a megfelelő önbizalom is visszatért.

– Ilyen hosszú kényszerszünet után mennyit és hogyan változott az erőállapota?
– A visszatérésünk után kezdetben még nem csinálhattunk minden gyakorlatot és feladatot maximális sebességgel és erőbedobással, de az utóbbi egy hétben már igen, elkezdhettünk együtt edzeni a csapattal is, úgyhogy a Ljubljana elleni meccsig próbáltuk visszaszerezni a kellő erőt és a dinamikát.

– Miként vészelte át a két legutóbbi mérkőzése, a Békéscsaba elleni szeptember 16-i bajnoki és a Ljubljanaával szembeni szombati BL-csata között eltelt csaknem másfél hónapot?
– Mentálisan rosszul éltem meg, eléggé megviselt, hiszen az életem és a munkám is a kézilabda. Amikor még kiutaztunk a Vipers Kristiansand elleni szeptember 19-i, végül elmaradt csoportmeccsre Norvégiába, a kedvem még nem romlott el, mert együtt volt a csapat és bíztunk benne, ha hazaértünk, minden rendben lesz és folytathatjuk a munkát. Ez azonban nem így történt. Akkor döbbentem rá: nem tudhatjuk, meddig tart ez az egész és a majdnem negyvennapos kihagyás már tényleg sok volt. Mindennap beszéltünk, írtunk egymásnak, érdeklődtünk, ki hogy van. Tartottuk egymásban a lelket, így gyorsabban elteltek a rosszabb napok.

– Úgy tűnt, az összefogás és a csapatszellem a Ljubljana ellen is sokat segített a szünet után.
– Alapvetően úgy készültünk a mérkőzésre, hogy mindenképpen győznünk kell. Az előző két körben, amikor Esbjergben és Bukarestben szerepelt a csapat, a többiek elmondták, hogy magukért és értünk, a vírus miatt hiányzókért is játszanak és harcolnak, ügyesek is voltak, de a Krim ellen már teljes lehetett a keretünk. Tisztában voltunk azzal, hogy jó együttes a Ljubljana, jobb, mint az előző idényekben, és azt is láttuk, mit játszott a Rosztov-Don ellen, így nem lesz sima a meccs – ez látszott is a félidőben, amikor 14–14 volt az eredmény. A szünetben megbeszéltük, hogy a támadásokkal már az elején sem volt probléma, inkább védekezésben nem tartottuk be, amiről a felkészülés során szó volt. A második félidő tizenötödik percétől már éreztük, hogy meglesz a siker, onnantól nyílt is az olló.

– Milyen tanulsága volt még a Ljubljanával szembeni győzelemnek?
– Sokáig nem tudtunk együtt edzeni és a Krim ellen is az volt a gond, hogy az első percekben még nem mindig éreztük, ki hogyan mozog a pályán, főleg védekezésben. Amikor beálltam, én sem éreztem, hiszen én is sokat hagytam ki. Viszont mivel teljes volt a keret, többet cserélhettünk, így nem fáradtunk el, és bírtuk erővel.

– Szabad hétvége következik a BL-csoportkörben. Ez jól jön, mert több idejük jut arra, hogy még jobban összecsiszolódjanak vagy éppen megtöri a lendületet?
– Nem töri meg. Hétfőtől a megszokott módon edzünk tovább és ha hét közben lesz bajnoki meccsünk, akkor tudunk tovább csiszolni a játékunkon.

NSO