Az újrainduló második csapatot irányító “régi bútordarab” beszélt az elmúlt évről és arról is, miben mások a külföldi edzők.

– Nem unatkozik majd…
– Nagyon úgy tűnik. Alighogy véget ért az idény, a fiatalokkal máris elkezdtük az edzéseket. Augusztus másodikán már bajnoki mérkőzés vár ránk, muszáj minél hamarabb összerakni a csapatot.

– Új pozíciója ellenére marad Szerhij Rebrov stábjában?
– Természetesen. Vezetőedzőnk csak úgy ment bele, ha maradok mellette.

– Kikből áll össze az NB III-as együttes? Az ifiből kiöregedő futballistákból?
– Közülük is válogattunk, de tizenhét éves tehetségek ugyancsak vannak velünk. Egyértelmű célunk, hogy a legjobb fiataljaink ne menjenek másik klubba csak azért, hogy ott lehetőséget kapjanak.

– Miért ragaszkodott hozzá, hogy a profi futballtól visszavonuló Leandro is a keret tagja legyen?
– Kitől tanuljanak a srácok, ha nem tőle?! Olyan személyiség, akitől fiataljaink már akkor is sokat elleshetnek, ha csak az öltözőben sétálgat. Korábban is mondtam, tehetségeink számára ajándék, hogy testközelből tanulhatnak Leandrótól. Év közben aztán bizonyára az is többször előfordul, hogy néhány idősebb játékos az első keretből a fiatalokból álló második csapathoz csatlakozik.

– Szerhij Rebrov mit vár az NB III-mas csapat indításától?
– Örült neki, mert így még nagyobb figyelemmel követheti a fiatalok fejlődését. Fontosnak tartotta, hogy szoros együttműködés legyen a két csapat között. Ilyen szempontból rugalmas, biztos vagyok benne, lesz átjárás a két együttes között. Hogy mennyire hasonló lesz a követelmény és a körülmények, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az NB III-as keret is ugyanabba az osztrák edzőtáborba megy, ahová a július második felében a felnőttek.

– Csukott szemmel is odatalál a Népligetbe? Belegondolt már, hogy nyolc éve van a Ferencvárosnál?
– Régi bútordarab vagyok.

– Tavaly vagy az idén volt nehezebb megszerezni a bajnoki címet?
– A trón megvédése sokkal nehezebb, mint eljutni oda. A magyar bajnokságban ritkán fordul elő címvédés, ezért is bravúr, hogy sikerült nekünk.

– Arról nem is beszélve, hogy a csapat az idény közben a nemzetközi porondon is helytállt.
– Fárasztó és sikeres nemzetközi szereplés áll a hátunk mögött. Sokszor rotálni kellett a csapatot, cserélgetni a játékosokat, de így is jöttek az eredmények. Az edzői stábnak is különös feladat volt, sokszor a megérzésen múlt, vajon egy játékos abban az állapotában még tud-e segíteni a csapatnak, vagy érdemesebb pihentetni. Látni kell, a Ferencváros még idehaza sem teheti meg, hogy félvállról vegyen egy-egy mérkőzést.

– Szerhij Rebrov imádja a statisztikákat. Annyi kulisszatitkot elárulhat, önök, a segítői is belefolynak az elemzésbe?
– Mindenki próbálja a számok között azokat keresni, amelyek hasznosak a csapat számára. Sokszor tényleg apróságokon múlik a siker. Szerhij Rebrov rendszerben gondolkodik, nála az a legfontosabb, hogy a játékos jó helyen legyen az adott szituációban. Neki nem az a feladata, hogy elmagyarázza, hogyan kell lekezelni megfelelően a labdát, vagy hogyan kell tartani a lábfejet a passz előtt. Ezen a szinten úgy van vele, a keze alatt dolgozó labdarúgóktól ezt alapból elvárhatja. A munkában nem ismer pardont, és tudja, ha a játékosba unalomig sulykoljuk a feladatát, előbb-utóbb rögzíti azokat, és álmából felkelve is tudja.

– Szerhij Rebrovot mindenki magának való, szigorú embernek ismeri. A hétköznapokban is ilyen?
– Olyan típusú edző, aki szereti kezében tartani az események alakulását. Sok mindent saját maga csinál, emellett persze támaszkodik a körülötte lévő emberekre. De a döntések meghozatalában a legtöbbször a saját feje után megy. Ha a csapatról van szó, kizárólag a munkára összpontosít. És ezt a körülötte lévőktől is elvárja. Magánemberként teljesen más személyiség, mint a korábbi edzők, akikkel együtt dolgoztam.

– A Fradinál nem volt sok, a holland Ricardo Moniz és a német Thomas Doll, a válogatottnál pedig Erwin Koeman munkáját segítette.
– Három különböző személyiség. Erwin Koemannal a mai napig jó barátok vagyunk, sokszor beszélünk telefonon, tartjuk a kapcsolatot.

– Megszokta már a külföldi edzők mentalitását?
– Korábban nyolc évet eltöltöttem Belgiumban, a nyugati mentalitás számomra már akkor is szimpatikus volt. Szerettem, ahogyan az ottani emberek hozzáállnak a feladatokhoz. Nem csupán a futballra értem, a hétköznapokban is van rendszer az életükben, tudják, mit szeretnének elérni. Az ilyen szintű edzők megkövetelik ezt mindenkitől. A legnagyobb különbség magyar és külföldi edző között, hogy a távolról érkezők kevesebb kompromisszumot hajlandók kötni. Mi, magyar edzők hajlamosak vagyunk azt mondani, rendben, csináljuk így. Beletörődünk a félmegoldásba. Ebből a szempontból szerencsére én már régen a nyugati mentalistást követem.

(nso)