Csapatunk veterán játékosa a 19. helyre lépett fel a magyar bajnokok ranglistáján.
A Fradi fennállása 31. bajnoki trófeáját szerezte, ráadásul megvédte címét. A címvédés legutóbb 24 éve sikerült a klubnak, akkor az 1994/95-ös szezon után, 1996 nyarán is bajnoki címnek örülhettek. Azóta ez a negyedik bajnoki címük, és a négyből háromban szerepet játszott Lendro de Almeida, aki összességében a hetedik bajnoki aranyát nyerte meg. A magyar labdarúgás történetében összesen 74 játékos van, aki legalább ötszörös bajnok.
A legtöbb elsőséggel Schlosser Imre büszkélkedhet (13 bajnoki cím, 7 a Fradival, 6 az MTK-val). A jelenleg is aktív játékosok közül egyedül a brazil származású labdarúgó mondhatja elé magáról, hogy több mint öt elsősége van. Leandro eddig háromszor nyert a zöld-fehérekkel (2004, 2016, 2019), háromszor pedig a Debrecennel (2007, 2009, 2010) diadalmaskodott. A mostani sikerével a képzeletbeli ranglistán egészen a 19. helyig lépett előre, a már említett Schlosseren kívül csak 9 kilencszeres és nyolc nyolcszoros bajnok van előtte. A 7 bajnoki címet nyert játékosok között olyan neveket találni, mint Dunai Antal, vagy Noskó Ernő.
– A Fradi kedden bebiztosított 31. bajnoki címe a negyedik bajnoki győzelmed volt a csapattal, a jelenlegi keretből nálad többször nem nyert senki. Hogyan élted meg az újabb sikert?
– Nagyon örültem neki, külön boldoggá tesz, hogy kedden egy győzelemmel tudtuk bebiztosítani a bajnoki címünket. Magyarországon egyre ritkábban fordul elő, hogy egy csapat meg tudja védeni a címét, nekünk most ez is sikerült. Nagy tett, hogy úgy lettünk bajnokok három fordulóval a bajnokság befejezése előtt, hogy az ősszel az NB I és a Magyar Kupa mérkőzései mellett az Európa Liga csoportkörében is játszottunk.– Te is kivetted a részed a címvédésből, hiszen az őszi góljaid fontos pontokat jelentettek a csapatnak.
– Bár ebben a szezonban már nem sokat játszottam, annak örülök, hogy amikor beszálltam, tudtam segíteni a csapatnak.– Mi történt a Honvéd elleni meccs után? Közösen ünnepelt a csapat?
– Igen, miután az edzőközpont előtt ünnepeltünk a szurkolókkal, az egész csapat buszra szállt és elmentünk egy helyre, ahol csak mi voltunk, ott kicsit közösen is megünnepelhettük, kiélvezhettük a sikert. Szerdára pihenőt kaptunk, csütörtöktől viszont folytatódott a munka – még nincs vége a bajnokságnak, szombaton ráadásul nagyon fontos mérkőzést játszunk, készülünk a derbire.– Lehet némi rutinod az ünneplésben is, hiszen a Fradival elért négy bajnoki címeden kívül az NB I-ben háromszor nyertél még a DVSC-vel, Cipruson pedig egyszer az Omoniával. Emellett hatszoros magyar és egyszeres ciprusi kupagyőztes is vagy.
– Ezeken kívül van még egy másodosztályú bajnoki címem is, amit még Szombathelyen nyertem. Tudom, mert egy barátom az elmúlt hetekben kiszámolta, hogy pontosan hány bajnoki címem lehet, ha az idén is sikerül győznünk a Fradival, úgyhogy utána egy kicsit én is foglalkoztam ezzel.– Ennyi éremnek külön szekrény kell…
– Az érmeim otthon vannak Brazíliában az édesanyáméknál, az idei bajnoki címért járó medál is odakerül hamarosan.– Alig egy hét múlva befejeződik a 2019/2020-as idény, elárulhatod már, hogy mit tartogat számodra a jövő?
– Körvonalazódik már, hogy mivel fogok foglalkozni a bajnokság befejezése után. Hamarosan a szurkolók is megtudhatják!