Az Újságmúzeum ezúttal Simon Tibornak írt levelet, felidézve a legendás kettes személyiségét, életét és pályafutását.
Levél Simon Tibornak!
Szeptemberben lenne az 55. születésnapod. Szinte biztos, hogy a Simon sörözőben ünnepelnének a haverok. Viszkivel, pezsgővel, te elegáns lennél, biztosan egy új autócsodával parkolnál le a Hegedűs Gyula utcában, frissen nyírt hajjal, márkás öltönyben. Hajnalban pedig mindenkinek az unokád, a nyolcéves Tibike fényképét mutogatnád a telefonodon, látjátok, tiszta olyan, mint én vagyok.
Helyette…
Helyette szeptember elsején egy robusztus fekete márványból készült síremlékre kerülnek majd a mécsesek a Farkasréti temetőben és talán a kis unokádat is kiviszik hozzád. Aki sosem láthatott téged.
Nem ezt érdemelted, Simi!
Persze, téged sem kellett félteni, megesett máskor is, hogy bulizás közben akadt némi afférod, de azon a borzalmas éjszakán, 2002 áprilisában esélyed sem volt a túlélésre. Akkor már edző voltál Sopronban, azon az estén pedig Kispesten volt meccsetek. Kikapott a csapatod, te pedig felhúztad magad azon, hogy a kispestiek a meccs előtt fellocsolták a pályát. Nem érezted sportszerűnek.
A csapat buszra ült, te viszont maradtál. Bár mentél volna! Maradtál, bementél az imádott söröződbe, aztán pedig egy születésnapi buliba egy budai bárba. Mert néha ki kell engedni a gőzt. A többit sajnos tudjuk.
Azt mondják, ráfröccsent a pezsgődből egy másik vendégre. Ezzel kezdődött életed utolsó felvonása. Persze te is mondtad a magadét, talán többet is tettél, aztán ököllel arcot ütött egy biztonsági őr, te pedig kiszaladtál az utcára. Többen meg utánad…
Sokan irigyeltek. Mert jól ment neked. Étterem, sportbolt, luxusautó, meg aztán ott volt a Fradi, ahol te voltál az egyik bálvány. Pedig mindenért kőkeményen megdolgoztál. Egyszer arról beszéltél, hogy már hétévesen pár forintért állítottad a tekebábukat, meg arról, hogy egy lerobbant, senkit sem érdeklő kelenföldi sörözővel kezdtél, amit kölcsönből vettél. Azt sem tudták sokan, hogy már Fradi-játékosként is megesett, hogy taxiztál, mert kellett a pénz. Büszkén mesélted azt is, hogy az első autód egy zöld Zsiguli volt és imádtad, mert te kerested meg az árát. Ott volt a példa, az édesapád, aki szintén megküzdött azért, amit elért. Az éjszakában viszont csak azt látták, hogy Simon Tibinek sok haverja van, menő cuccokban jár, a legdrágább italt is könnyedén kifizeti.
Azt is kevesen tudták, hogy imádtad az állatokat. Gyerekként állandóan hazacipelted a kóbor kutyákat, volt, hogy nyolcat egyszerre, mert megesett rajtuk a szíved. Aztán a Fradi játékosa lettél. A szívedet adtad minden győzelemért. Védőként csúsztál, másztál, szereltél és ha azt láttad, valamelyik játékostársad félgőzzel focizik, lehordtad a sárga földig.
Nem ezt érdemelted, Simi!
Azon a drámai estén kirohantál a bárból. A nyílt utcára. És utánad rohantak többen is. Ötven méter után értek utol. Elgáncsoltak, aztán ütni és rúgni kezdték a fejedet. Tudod, én láttam az orvos-szakértő jelentését arról, hogy milyen sérüléseket szenvedtél el. Olvasni is borzalmas volt, nem, hogy átélni.
De te még felálltál a földről, azt mondtad a támadóidnak, oké, ti nyertetek, de folytatták. A következő ütéstől a földre zuhantál, a fejed is beverted a betonba és nem mozdultál többé. A mentősöktől még megkérdezted elhaló hangon, hogy hol vagyok, de utána soha többé nem tértél magadhoz.
Mikor jött a hír, hogy kórházba kerültél, azt gondoltuk, persze, de a Simi egy erős fiú, biztosan felépül. Aztán már csak reméltük. Az orvosok viszont tudták, nagy a baj. Az imádott édesapádnak már akkor azt mondták, tizenöt százalék az esélyed az életben maradásra. Az egyik szemed világát már sosem tudták volna megmenteni, ráadásul olyan súlyos agysérüléseket szenvedtél, hogy meglehet, sosem lehettél volna a régi.
Aztán a szervezeted nem bírta tovább, itt hagytál mindent. A tizenéves lányodat és fiadat, az édesapádat, a Fradit, a sörözőt, a barátokat, mindent. A fiad, Tibike 14 éves volt akkor. Ma felnőtt férfi és a kis unokád is természetesen Simon Tibor névre hallgat. Nyolcéves és a fiad már sokat mesélt neki a nagypapáról. Rólad. Aki 36 évesen távozott erről a világról.
Nem ezt érdemelted, Simi!
Nem túlzás, gyászba borult a fél ország mikor örökre elaludtál, a 2-es számú mezt pedig visszavonultatta a Ferencváros. Képzeld, úgy néz ki, megint bajnok lesz a csapat, de ezt szerintem úgyis tudod ott fent. De még valamiről beszélnünk kell, Simi. Szóval az édesapád szinte minden nap kijárt hozzád a temetőbe. Esőben, napsütésben, mindig. És sosem tudta feldolgozni, hogy elvesztette a fiát. S azóta már ő is utánad ment. Nem bírt szegény a fájdalommal.
Nem ezt érdemelted, Simi!
Neked még ma is élned kellene. A legkisebb Tibikével kellene fociznod és megmutatni, hogyan kell belsővel rúgni és ott kellene lenned a Fradiban, edzőként, vezetőként, szertárosként, mindegy, de ott kellene lenned!
És igen is, szeptember elsején a Simon sörözőben, az 55. születésnapodon mutogatnod kellene az unokád képeit a haveroknak, hogy látjátok, tiszta olyan, mint én vagyok.
Helyette viszont nincs semmi.
Csak csönd és fájdalom.
Nyugodj békében, Simi!
