A FourFourTwo beszélgetett a „Fradi-solymász” Szabó Lászlóval, a remek interjúból sok érdekesség kiderül.
Hogy hívják a sast?
Igor a becsületes neve. Kilencéves hím. És ez egy szirti sas, latinul Aquila chrysaetos. Ezt azért hangsúlyozom, mert a sportvilágban sok csapatnak sas a kabalaállata, és több klubnál is reptetnek élő sast a stadionban, mint a Laziónál vagy a Benficánál, de az mind réti sas, Haliaeetus albicilla. És úgymond igazi sasnak csak az számít, amelynek Aquila van a latin nevében, ilyen pedig Igoron kívül nincs másik a sportvilágban.
És önről mit szabad tudnunk? Mit csinál, amikor nem Igort repteti a Groupama Arénában?
Sárospatakról származom, agrármérnökként és vadgazdálkodási mérnökként diplomáztam, pályám elején fővadász voltam Szabolcsban, egy harmincezer hektáros területen. Aztán az állami gazdaságok felszámolása után fordultam a solymászat felé. Bár már édesapám is solymász volt, az első hivatásos én voltam az országban, és most sem vagyunk négynél többen. Solymászbemutatókon, egyéb találkozókon veszek részt, rendezvényeken lépünk fel, eddig mintegy nyolcezer programban vállaltam szerepet.
Hogy jött a munkalehetőség a Fradinál?
Van egy állandó munkám a Budai Várban, ott az egyik eseményen szólított meg a Ferencváros egyik vezetője négy-öt éve, és ajánlotta fel a munkát. Már vártam egyébként, mikor találnak meg. Elfogadtam, mert megfelelt az alábbi szempontjaimnak: imádom a sportot, sok gyerek van a stadionban, közel áll hozzám a Ferencváros szellemisége, a sasok megtestesítik azokat az értékeket – bátorság, kitartás, büszkeség –, amelyeket a Ferencváros is hirdet. És hogy ne legyünk prűdek: szerepet játszott a pénz is.
Egyébként Fradi-szurkoló?
Azóta, hogy az egyik budavári munkám során felismert valaki, és rákarcolta az autóm oldalára, hogy „zöld majom”, az identitásom része ez a „zöld majomság”, nem is akarok kilépni ebből a skatulyából.
Szükséges gyakorolni a meccsek előtt a sassal?
Hogyne, rendszeres edzéseket tartunk! Nem is csak fizikai, hanem mentális tréningeket is. Egy futballstadion hangulata sajnos sehogy nem modellezhető, nagyon sokat kell kézen lennie tömegben, hogy a meccsen ne idegenkedjen a tömegtől. Emiatt tömött villamosmegállókba is megyek vele. Ha nem volna a budavári munkám, legalább napi hat órát kellene tömegben kézen tartanom. A stadionba is járunk gyakorolni, nagyon rendesek a gyepet gondozó szakemberek, olyankor kikapcsolják a fűnyírót is, hogy az se zavarja. Minden meccs előtt úgy izgulok, hogy mindig megfogadom magamban, a következő idényt már nem vállalom.
Nem mondja komolyan!
De igen. Ez a feladat egy sassal sohasem lesz rutinszerű, nem hiányoznak már nekem ezek az izgalmak. Minden edzésen látok valamit, ami nem tetszik, és ki kellene javítani. Szerencsére élesben jól működik a dolog.
Sohasem volt még gikszer a stadionban?
Kétszer-háromszor volt olyan eset, amikor nem a kijelölt feladatát végezte el, de akkor sem befolyásolta a meccs hangulatát. Egyszer edzésen irányt változtatott, és teljes erejéből nekirepült a VIP-páholy ablakának. Olyat nyekkent, hogy elkönyveltem, vége van. A következő meccs előtt négy nappal kettőt sem tudott lépni, tele volt zúzódásokkal. De aztán lement a gyulladás, és a meccsen már úgy repült, mintha kutya baja sem lenne.
Tényleg, mi van, ha megsérül?
Van egy másik hímem és egy tojóm is, mondjuk úgy, hogy ők a cserék. Őket nem tervezem bevonni ebbe a munkába, de ha a kényszer úgy hozná, két hónap alatt rendszerbe állíthatók lennének. Az alapjaik megvannak, de többéves idomítás eredménye, hogy Igor képes ellátni ezt a feladatot. Eleinte nagy kihívás elé állítaná őket.
Igor fradista pályafutásának kezdetén is voltak buktatók?
Nagyon sok! Próbáltam felkészíteni, de mindenre nem lehetett. Ott vannak például a kapu mögötti hálók, nagyon nehéz volt neki megtanítani, hogy arrafelé ne szálljon, mert nem tud átrepülni rajtuk.
A legemlékezetesebb pillanat a stadionban?
Azon a meccsen, amikor visszatértek a vezérszurkolók, nem hozzám szállt vissza, hanem a leült az ultraszektor előtti kapufára. Mintha köszöntötte volna a szurkolókat. Pedig csak arról volt szó, hogy előző nap zsákmányt ejtett és jól belakmározott belőle, ami még a meccsnapon is eltelítette. Úgy gondolta, ott lesz neki a legnyugisabb. Ha nem megyek érte, vagy nem találják el a labdával, elült volna ott az egész meccsen.
Végezetül talán nem árt tisztázni: miért solymásznak hívják, ha sassal dolgozik?
A magyar nyelvben a solymászat az idomított ragadozó madarakkal történő vadászat és foglalkozás összefoglaló neve. Igazán ősi magyar szakma, a lovas solymászatot például a honfoglaló magyarok hozták be Európába, de a kontinens első szakkönyvét is honfitársunk, Magyar László, Nagy Lajos királyunk fősolymászmestere írta latinul, és bár a kötet elégett, olyan sokat idéztek belőle Európa-szerte, hogy csaknem teljesen összerakható.
