Támadónk elmondta, hogy a nem várt szabadnapokat ő ezúttal Budapesten töltötte el.

A Ferencváros egyik legjobbjává nőtte ki magát. A napokban volt egy esztendeje, hogy Tokmac Nguen Budapestre költözött, és az akkor ismeretlen fiú mára az OTP Bank Liga egyik legjobb támadója lett. Miután családját, barátait kellett maga mögött hagynia Norvégiában, és életében először futballozott légiósként, időbe telt, mire megszokta az itteni életritmust, megismerte, elsajátította a magyar szokásokat, továbbá — ahogy ő fogalmazott — a pályán is elkapta a fonalat.

„Olyan típusú srác vagyok, akinek időre van szüksége az alkalmazkodáshoz — mondta az egyéves évforduló kapcsán Tokmac Nguen. — Magyarországra szerződésem után sokáig kiegészítő embernek számítottam, ám biztos voltam benne, hamarosan eljön az én időm is. Eleinte minden új volt, meg kellett szoknom az országot, Budapestet, a klubot, az új környezetet, az edzőpályákat, a társakat és persze a Szerhij Rebrov által előnyben részesített taktikát. Mostanra már otthon érzem magam a városban, ennek is köszönhető, hogy sokkal jobb formában futballozom, mint ideérkezésem után.”

Hétköznapinak semmiképpen sem nevezhetjük Tokmac Nguen életútját. Afrikában született, Norvégiában nőtt fel, most Magyarországon futballozik. Édesapja dél-szudáni, ő viszont már Kenyában jött világra, a család a háború elől költözött a szomszédos országba.

„A szüleim nem akarták, hogy veszélyben éljünk — emlékezett Tokmac Nguen. – Édesapám sosem futballozott, teljesen más határozta meg a fiatalságát. Nemigen volt ideje sportolni, már fiatalon bevonult katonának, de azt mondta, ha labdába rúgott, jól ment neki a játék. Nyomorúságos volt az élet Dél-Szudánban. Édesapám az összes bátyját elvesztette a háborúban.”

A szülők aztán gondoltak egy merészet, Norvégiába költöztek, ahol azóta is él a család. Múlt hétvégén az újpesti pálya alkalmatlansága miatt elmaradt a derbi, ám a szélső nem utazott haza a szabadnapjain, inkább Budapesten maradt, és pihent.

„Családtagjaim Drammen városában laknak, harmincöt kilométerre Oslótól. Budapestről szerencsére napi kétszer is közvetlen repülőjárat megy a norvég fővárosba, így könnyen haza lehet jutni. Ám most úgy éreztem, pihenésre van szükségem. Mentálisan feltöltődtem ezekben a napokban, a héten pedig már keményen készülünk az előttünk álló feladatokra.”

Ez már csak azért sem árt, mert a zöld-fehérek a következő két fordulóban a két legfőbb üldöző ellen játszanak. Előbb hazai pályán fogadják a második helyezett Mol Fehérvárt, majd egy héttel később a harmadik helyen álló Mezőkövesd Zsóryhoz utaznak. A szélső szerint idegeskedniük az ellenfeleknek kell, hiszen inkább rajtuk van nyomás.

„Jó helyzetből várjuk az előttünk álló meccseket – folytatta a 26 éves játékos. — Sajnáltuk, hogy a hétvégén elmaradt az Újpest elleni derbi, hiszen így már két le nem játszott találkozónk van — a Debrecen ellen áprilisban pótolunk, a másik mérkőzést nem tudni, mikor rendezik. A hétvégén fontos kilencven perc vár ránk a fehérváriak ellen, ha most legyőznénk őket, még nagyobb lenne az előnyünk. De nagyon észnél kell lenni, kiélezett a bajnokság, minden pontnak jelentősége van.”

Budapestet immár második otthonának tekinti, megszokta, megszerette a magyar fővárost, mint mondta, azt hitte, jobban hiányzik majd neki Norvégia. Hogyha a családját nélkülözni kénytelen is, arra azért kíváncsiak voltunk, mi az, ami egyáltalán nem hiányzik neki északról.

„A hideg — vágta rá azonnal a légiós. – Ki nem állhatom a telet. Norvégiában alaposan meggyűlt vele a bajom. A bajnokság kezdetén is mindig esett a hó, nagyon utáltam. Hiába vannak műfüves pályák, azon nem ugyanolyan játszani. Ha rajtam múlna, mindig nyár lenne.”

Pedig Tokmac Nguen a jégkoronggal is próbálkozott, a házuktól nem messzire lévő csarnokba járt edzésekre. Egy időre abba is hagyta a labdarúgást, miután a haverjai mind jéghokiztak, s ő sem akart kiesni a brigádból. Aztán egyik nap elé állt édesapja és edzője, mondván: ideje dönteni, a jégkorongot vagy a labdarúgást választja-e. Az utóbbi mellett határozott.

„Mindkét sportot nagyon szerettem. Talán az égiek akarták így, nem tudom. A lényeg, hogy végül labdarúgó lettem, és úgy érzem, ennél jobb helyen nem is lehetnék. Büszke vagyok rá, hogy a Ferencvároshoz tartozom, és mindennél jobban ösztönöz, hogy második magyarországi idényemben ismét bajnok legyek.”

NS