Sok emberre mondták már, hogy maga a Fradi, de egy emberre se volt igaz annyira, mint rá.

A bibliai időben Isten népét a pátriárkák, az ősatyák vezették. Nem választotta őket senki, nem is harc révén kerültek oda, mégis mindenki elfogadta szavukat, mert tekintélyük volt. Ilyen ősatya volt közöttünk Miklós bácsi, de sajnos utána ilyen már nem lesz. Az egyetlen volt ugyanis, akiben ott volt a 120 év. Aki átvette a családi örökséget és nemcsak megőrizte, de gazdagította is. Neki tényleg csak egy Club létezett, mert a személye elleni sérelmeket megbocsájtotta, de a Club elleni vétkeket (ugye Sebes Gusztáv) sosem.

Mindig emlékezni fogunk rá, hogy milyen szeretettel és elismeréssel beszélt munkánkról (leszámítva néhány kommentet, de igazából ez is jólesett, mert azt mutatta, hogy milyen alapossággal figyeli az oldalt), sok dicséretet kaptunk az elmúlt években, de a legnagyobbnak mindannyian az ő elismerését tartjuk, ez adott erőt, akkor is, amikor csüggedtünk.

Mert őt nem csak azért fogadta el mindenki, mert az alapító unokája volt, az elég lett volna ahhoz, hogy néhány ünnepségre meghívják, hanem mert önmagában is megtestesített valamit azon urak és srácok szellemiségéből, akik a világ legcsodálatosabb klubját alapították. Régi idők gentlemanje volt, alázatos, végtelenül kedves, jó humorú, egyenes gerincű férfi, aki akkor sem feledte a Fradit, amikor a családja emlékét megpróbálták kitörölni, akiben volt bátorság Hajrá Fradit kiabálni, amikor azért majdnem lecsukták.

2019. május 3. Bakáts tér

Ünneplünk, a Fradi 120. születésnapját, a 30. bajnoki címet (még nem tudjuk, hogy 1 hónap múlva a Club első BL sikere felteszi a pontot az i-re), elhangoznak jó és rossz beszédek, mindenki ünnepel. Ott ül az asztalnál Springer Miki bácsi. Ahogy elhangoznak a beszédek rá figyelek, eseményeket, neveket sorolnak, akik nekünk hősök, legendák, neki hús-vér emberek, akiket ismert személyesen, szurkolóként vagy a családi elbeszélésekből arról a nem egész 30 évről is, amikor nélküle “mert létezni” a Fradi. Néha mosolyog, mintha jelezné, “no az se teljesen úgy volt, ahogy megírták”. Élmény volt minden ilyen könyvjavító magyarázatát vagy bármely emlékét hallgatni. Hiszen volt valaki, akit meg lehet kérdezni, hiszen benne tényleg ott van a 120 év vagy mert átélte vagy mert a családi asztalnál hallotta. Meg lehetett, egészen mostanáig.

Ahogy búcsúzkodik összetalálkozunk, köszönünk, mondom neki:
Miki bácsi, mindig azt mondtad az a vágyad, hogy megérd a 30. bajnoki címet, sikerült.
Igen, fiam, sikerült.

Ezért bár szomorúak vagyunk, hogy itt hagyott minket, de megnyugvás, hogy tudjuk a Fradit illetően nyugodtan halt meg és amikor oda áll atyja és nagyapja elé, el tud számolni, hogy ahogy ők, úgy ő is mindent a Fradiért tett és nehéz évtizedek után a Springer család nevét és a Fradit továbbra is egybeforrasztva, jó állapotban hagyta itt a földi Ferencvárost. Teljes életet élt. Egy életet a Fradiért!

Köszönünk mindent Miklós bácsi!

Sosem feledünk!