Pólósaink újabb sikeres fordulón vannak túl a Bajnokok Ligájában.

Férfi vízilabda, Bajnokok Ligája, B-csoport, 4. forduló
Dinamo Tbiliszi 10–15 Ferencváros
Negyedek: 0-5, 5-5, 3-3, 2-2
Gólok: Fountoulis 3, Zalánki 3, Jaksic 2, Sedlmayer 2, Vámos 2, Bicari 1, Jansik 1, Kállay 1

Lelkes Dinamo-tábor előtt indult útjára a labda, a hazaiak küzdöttek, de se erőben, se technikában nem vehették fel velünk a harcot. Ezt jeleztük is az első negyedben, szélsőink – Fountoulis, Kállay, Vámos és Zalánki – szétlőtték őket, valamint egyet Jaksic is vállalt centerből. Így 5-0-ás rohanással kezdtünk, mivel hátul Gárdonyi minden próbálkozást hatástalanított. A második játékrész is hasonló mederben zajlott egy darabig, aztán meglőtte az első gólját a Tbiliszi – még nem akcióból, hanem ötösből. Ezzel fel is bátorodtak, talán mi is kicsit visszavettünk, ennek pedig gólpárbaj lett a vége, mi újra ötöt termeltünk, a különbség annyi volt, hogy most ők is. A második “félidőben” is a közte ötöt tartottuk, miközben szép gólok is estek mindkét oldalon, és az is kiemelendő, hogy fiaink sem voltak egyedül Tbilisziben, hiszen a helyi magyarok is kilátogattak az uszodába és szurkoltak a Fradinak. Egy tanulságot biztosan levonhatunk a mai mérkőzés után: továbbra is túl sok gólt kapunk.

Varga Zsolt

Először is köszönet a kilátogató szurkolóknak, remek atmoszférát teremtettek az uszodában, úgy érezhettük magunkat, mint otthon szoktuk. Kiválóan kezdtünk az első negyedben, utána pedig új taktikai elemeket próbáltunk ki a folytatásban. Nem voltam a végrehajtásukkal maradéktalanul elégedett. De igazán hasznos volt a mai mérkőzés a Dinamo ellen, hiszen végig küzdöttek.