A Honvédhoz esze ágában sem volt menni, de megjött a katonai behívó.

Garaba Imre

Akkoriban volt olyan, hogy NB-s Kupa a felkészülés idején, és a Vác egy csoportba került a Honvéddal. Tudtam, ez remek lehetőség arra, hogy megmutassam magam, nagyon készültem mindkét meccsre, és annyira jól ment a játék, hogy Lajos bácsi ütni kezdte a vasat Kispesten: ezt a Garabát meg kell szerezni! Ezt persze csak később tudtam meg, ugyanakkor eszem ágában sem volt a Honvédhoz menni.

Fradi-szurkoló voltam, viszont az Újpest hívására vártam, mert az van legközelebb Sződhöz. Csakhogy egyikük sem keresett. Korábban megegyeztem a Debrecennel, ám halogattam az aláírást, amikor megjelent a Honvédtól Komora Imre, akinek roppant magabiztosan soroltam a feltételeimet. Ő meghallgatott, majd azt mondta, rendben, térjünk erre vissza egy hét múlva. Néhány nap múlva megjött a katonai behívóm. Komora ismét eljött, sorra felülírta a feltételeimet, én pedig fokozatosan elsüllyedtem a fotelben… Persze hogy aláírtam, más volt futballistaként katonáskodni, mint bárhol máshol. Viszont azt mondom, életem egyik legjobb döntését kényszerítették rám.

Az esküig nem edzhettem, aztán nyolcvanan voltunk egy edzésen bevonult futballisták, és én maradhattam. Nem sok cikizést kaptam, gyanítom, Tichy Lajos tekintélye is védett. Aztán az első meccsem a Népstadionban a Fradi ellen volt, és Nyilasival szemben kellett játszanom. Gondoljon bele, fél évvel korábban még a kakasülőn néztem a kettős rangadókat, és most olyan futballistákkal lehettem egy csapatban, mint Pintér Sándor, Gujdár Sándor és Kocsis István, akiknek egy évvel azelőtt, a hetven­nyolcas világbajnokságon a tévé előtt szurkoltam.

Teljes interjú: Magyar Nemzet