A Kispestről érkező kapusunk tegnap debütált tétmeccsen zöld-fehérben.

Gróf Dávid

Pénteken tudtam meg, hogy én fogok védeni. Az edzés előtt volt egy kis taktikai értekezlet, akkor szólt Tonó, hogy úgy készüljek, én kezdhetek majd. Már több mint hat hete erre készülök, többször elképzeltem ezt a helyzetet, ott volt a fejemben az a kép, hogy én állok a kapuban. Remek este volt, hiszen játszhattam, próbáltam élvezni minden percét. Köszönöm a családomnak és a barátaimnak, hogy végig hittek bennem, a győzelmet szeretném nekik ajánlani. Örülök, hogy kapott gól nélkül sikerült a bemutatkozás, ugyanilyen keményen fogok dolgozni a továbbiakban is, aztán az edző eldönti majd, melyik meccsen ki védhet. Ilyen találkozóra számítottam. Valószínű volt, hogy nem rólam szól majd a meccs. De végig űznöm kellett a srácokat, hogy a koncentráció egyetlen pillanatra se lankadjon. Ezt pedig sikerült is elérnünk, hiszen nem kaptunk gólt. Fontos volt ez a győzelem már csak azért is, hogy a keddi vereség után jó eredményt érjünk el. Most önbizalmat szereztünk, készülünk a csütörtöki Európa Liga-mérkőzésre.

Fradi.hu