Varga Dénes méltatta saját nevelésű hálóőrünket – további értékelések a Bajnokok Ligája győzelem után.

Jansik Szilárd

Igazából minden úgy sikerült ez alatt a három nap alatt, ahogy mi szerettük volna. A csoportunk negyedik helyén mentünk be a final eightbe és megmutattuk, hogy ez semmit nem jelent. Már az első nap megadta a lökést, hiszen ez olyan volt, mint egy világverseny negyeddöntője, ha sikerül, akkor pozitív útra lépsz, és az elvisz a végéig. Nagyon boldog vagyok, hogy ez így történt. Kicsit dühös is voltam magamra, mert plusz háromnál volt egy ziccerem. Ha azt nem hibázom el és néggyel vezetünk, lehet, hogy már nem lett volna nekik visszaút. Plusz volt még egy meccslabdánk, kihagytunk agy ötméterest, abból egyből kaptunk egy gólt. Tehát sokkal hamarabb eldönthettük volna. Dénes és Marci, két meghatározó játékosunk kipontozódott, sok embernek már két hibája volt. Személy szerint rám is nagyobb teher hárult, a második félidőt szinte végigtoltuk, mert nem volt csere. Megmondom őszintén, nagyon elfáradtunk, lezárhattuk volna sokkal egyszerűbben, de így volt izgalmas, a nézők szempontjából talán kicsit jobb. Igazából, ha győzelem a vége, akkor talán nem kell megmagyarázni semmit… Amikor kihagytam az első ötöst, majdnem elsüllyedtem… Lejátszódott bennem, hogy itt volt egy helyzetem, ott volt egy helyzetem, itt volt az ötméteres, nagyon rossz lett volna és sokáig emésztgettem volna ezt, ha nem nyerünk. Egyébként rögtön odajöttek az edzők, a csapattársak és mondták, hogy szedjem össze magam, mert ebben simán benne van, hogy lesz még egy lehetőség, még egy kör. Ez el is jött és akkor már tudtam, hogy nincs hibázási lehetőség, ezt be kell verni. És hála istennek, sikerült, s végül is ez döntötte el az egészet, amitől boldog voltam. Nagyon büszke vagyok a csapatra, tényleg egymásért küzdöttünk, mindenki beletette a maximumot, s akárhány emberelőnyt ítéltek ellenünk, ezt is meg tudtuk oldani. Egyébként úgy tudom, hogy a három meccsünk összes hátránya elérte az ötvenet, ez elég kemény. Nem tudom, ennyire durván játszunk-e, ezek szerint igen…

Kállay Márk

Én bíztam abban, hogy nem olvad el az előnyünk, végig vezettünk, és magabiztosan támadtunk. Volt egy-két emberelőnyös helyzet a végén, nekem is volt egy, ugye, a legutolsó pillanatban, túlgondoltam egy kicsit, talán egy rövid lapos jobb lett volna, a kapus nem ugrott be a rövidbe. Ezeket a helyzeteket, ha értékesítjük, akkor lehet, hogy a rendes játékidőben le tudjuk zárni a mérkőzést. De így utólag végképp azt mondom, hogy így volt szép, így volt kerek. Ha jól tudom, úgy jöttek vissza a meccsbe, hogy kétszer lefordultak. Emlékszem, hogy mind a két góljukat a végén, amivel feljöttek egyre, illetve amivel kiegyenlítettek egy ilyen lefordulásos helyzet előzte meg. Lehet, hogy már elfáradtunk, elfogytunk a végére. Azért nagy tempót diktált az Olympiakosz. Amikor bent voltam a vízben, akkor ezt éreztem, egyszer-kétszer azért besavasodik az ember egy-egy oda-vissza úszásnál. De tiszta volt a fejünk és elhittük, hogy ezt ma nem veheti el tőlünk az Olympiakosz. És hát, a végén ez be is igazolódott, úgyhogy történelmi pillanat volt ez. Sokat áldoztam, úgy érzem, ebbe a sportba. És ezt visszaadta az élet most ezzel az egész szezonnal. Volt egy sérülésem is, amikor gondolkoztam, hogy abbahagyom a vízilabdát. Ugye a lövő kezemet kellett megműteni, és nem voltam biztos abban, hogy ebből vissza tudok jönni. Biztattak sokan, most például Kis Gabinak az egyik ilyen baráti mondata jut eszembe, amikor ott voltunk Tóth doktornál, mert neki akkor műtötték az ujját, amikor nekem a kezemből vették ki a mindenféle fémeket, és mondtam, hogy lehet, abba kellene hagyni a pólót, mert nem fogok tudni ebből visszajönni. Emlékszem, hogy a folyosón ültünk kint a rendelő előtt és mondta “á, nem érdemes, ebből még bármi lehet“. Most így utólag tényleg csodás így visszagondolni ezekre a pillanatokra. Debrecenben eltöltöttem hat évet. Nagyon megedződtem úgy érzem, azokban az években, elsősorban mentálisan és nagyon sokat játszottam. Utána a Fradi elhozott. Minden apró lépésért meg kell dolgozni, és örülök, hogy ezekkel a srácokkal sikerült nyernem, mert nagyon nagy csapatemberek, és nagyon nagy sportemberek. Elsősorban a hétköznapi munkában lehet ezt látni, és nem véletlenül nyertünk most, hanem azért, mert itt mindenki nagyon megérdemli.

Vogel Soma

Amikor reggel felkeltem, nem is fogtam fel, hogy én ma egy BL-döntőt fogok játszani. Rettentő fárasztó meccs volt ez is, akár az előző kettő. Nagyon jól uraltuk szinte végig, a végén elvesztettünk kulcsjátékosokat és úgy gondolom, hogy az Olympiakosz ezt nagyon jól kihasználta. Talán fejben is kicsit előnyt szereztek és így fel tudtak zárkózni. Aztán jöttek megint a szokásos ötméteresek. Ott úgy látszódott talán, hogy mi voltunk ott jobban fejben, amiatt gondolom ezt, hogy ők kapufákat lőttek, sőt kapufaéleket is lőttek, tehát túlhelyezték a lövéseket. Egy kicsit túlizgulták. A szezont végigkísérte ez, hogy mindenkinek megadott egy kicsi rész, azt megcsinálta, s amikor fontos volt, mikor kellett a plusz az ilyen tétmérkőzéseken akkor azt hozták a fiatal játékosok is, például Sedlmayer Tamás, aki a döntőben nagyon fontos gólokat lőtt. Nyilván nehezebb nekünk, mert még nincsen rutinunk, meg kell szokni ezt a közeget és még egy kicsit felszabadultabban kell játszani, úgy, ahogy Dumi. Úgyhogy így egyből a mélyvízbe csapódtunk bele, de ebből lehet tanulni. Rettentő sokat jelent az, hogy ilyen fiatalon megadták nekem a bizalmat, hogy elsőszámú kapusként védhettem ezeken a versenyeken, kupákon, bajnokságon. De nem elégszem meg, pedig azt hiszem…, tényleg az a helyzet, hogy most klubszinten meg is nyertem mindent amit lehet? Azt hiszem igen. De nyilván vannak még nagyobb célok, válogatott szinten is és klubszinten is, tehát nem állunk meg itt.

Bővebben: VLV