Hokicsapatunk szakmai igazgatója elmondta, hogy cél az Erste Liga bajnoki cím megvédése, valamint a Magyar Kupában is “villantani” szeretnénk.

– 22 év nagyon hosszú idő, annyira, hogy a mostanit megelőző bajnoki cím elhódításában te még játékosként vállaltál szerepet. Gondoltad volna akkor, hogy ennyit kell várni a következőre?
– Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az 1997-es döntőt már kívülről néztem, ugyanis szezon közben hagytam abba a pályafutásomat. De a kérdésre visszatérve, természetesen meg sem fordult a fejemben, hogy több mint két évtized telik majd el az újabb aranyéremig. Egészen hihetetlen.

– Vissza tudsz emlékezni, hogy mi járt a fejedben abban a mámoros pillanatban, amikor megszólalt a meccs végét jelző dudaszó április 2-án, a Csíkszereda elleni mindent eldöntő 5. mérkőzésen?
– Talán az, hogy megcsináltuk! De igazából nem akartam elhinni, kellett egy-két nap, hogy felfogjam, mi is történt. Annyira messze volt ez az elmúlt néhány évben, hogy nagyon nehéz volt feldolgozni.

– Kezdjük akkor a történetet talán egy kicsit messzebbről! Onnantól, amikor 2011-ben hosszú idő után visszatértél a Fradihoz, akkor már a vezetőség tagjaként, és tulajdonképpen megmentettétek a ferencvárosi jégkorongot. Mostanra érett be az elképesztő mennyiségű befektetett munka?
– Valamilyen szinten igen, de ez a két aranyérem természetesen nem csak a közvetlen vezetőség sikere. Az egész csapat, az egész stáb fantasztikus munkát végzett, a játékosoktól az edzőkön át a masszőrig vagy a felszerelés-menedzserig. Emellett paradox módon talán a bajnoki cím óta több munkánk van, mint korábban bármikor. A döntőt követő két-három nap az ünneplésé volt, azóta viszont kőkeményen dolgozunk tovább, ráadásul a léc minden eddiginél magasabbra került. De persze édes teher ez.

– 2011 után is éltünk meg nagyon nehéz éveket. Most már talán, kopogjuk le, a megfelelő pályán van a ferencvárosi hoki, így őszintén beszélhetünk arról, volt olyan pillanat, amikor bármelyik vezetőségi tag fejében megfordult, hogy feladjátok?
– Nem hiszem. Nem azért szálltunk be akkoriban, hogy hagyjunk elveszni egy elképesztő hagyományokkal rendelkező szakosztályt. Igaz, az első évet rettenetesen nehéz volt túlélni, de hála Almássy Kornél, Pap Gábor és Miczkiewicz Tibor megfeszített munkájának, sikerült valamilyen szinten egyenesbe jönni. Én akkoriban még csak amolyan külső tanácsadóként segítettem, érdemben 2015-től veszek részt a mindennapi munkában. Az viszont kétségtelen, hogy szükség volt egy alapvető koncepcióváltásra. Régóta dolgozom a sportban vezetőként, a játékospályafutásom után edző is voltam, de a jégkorongon kívül is vannak vezetői tapasztalataim, így volt némi rálátásom arra, milyen irányba kellene elmozdulni. Igaz, az anyagi és infrastrukturális feltételek hiányoztak, de kitartottam az elképzelésem mellett, amit a többiek is támogattak. Szerencsére a klub is évről-évre látta és értékelte az erőfeszítéseinket, a mostani sikerben pedig a klubvezetés támogatásának is elévülhetetlen érdemei vannak, nélkülük nem sikerülhetett volna ekkora szintet lépni.

– Tavaly nyáron nem csak a szakosztály életében, de közvetlenül a felnőtt férfi csapatnál is szinte mindent elölről kezdtünk, új vezetőedzővel, és alapjaiban új játékoskerettel. Akkor egy hosszabb távú, hároméves tervről beszéltetek, első körben nem is mertünk nagyot álmodni, a kitűzött cél az volt, hogy legalább egy kört éljünk túl az Erste Liga rájátszásában. Benne volt a pakliban, hogy ilyen hamar ekkorát sikerül ugrani?
– Egy kicsit messzebbről kezdeném ezt a történetet. Amikor 2015-ben ténylegesen a szakosztály élére kerültem, akkor is kellett a felnőtt csapatnál egy megújulás, és hamar felmértük, hogy az akkori szakvezetéssel ez nem működik. Már akkor leültünk Fodor Szabolccsal tárgyalni, de ő akkor még más utakon járt, viszont ő ajánlotta Greg Lindqvistet, aki már volt az edzője korábban Miskolcon. Svéd vezetőedzőnk hozta be először a klub életébe a modern szemléletet, vele állt fel egy olyan stáb, ami megmutatta az alapjait annak, hogyan is kellene működnie egy profi jégkorongklubnak. Az első két év után már tárgyaltunk Focival, akkor viszont még nem tudtunk megállapodni. A harmadik évre elfogyott Gregből a lendület, de az is igaz, nem is volt bajnokesélyes játékoskeretünk. Mondhatjuk tehát, hogy a fejlődési pálya nem most kezdődött, hanem már néhány évvel ezelőtt, igaz, az áttörés mostanra érkezett el.

– Miben látod a legfontosabb különbségeket Fodor Szabolcs és Greg Lindqvist munkája, szemlélete között?
– Azt látom, hogy Foci elképesztő mennyiségű munkát tesz bele a csapatba nem csak a jégen, de azt megalapozva elsősorban a jégen kívül. A másik szembetűnő fejlődés az öltözői hangulat és egység kialakítása, kezelése. Hozzá kell tenni, idén végre volt lehetőségünk olyan karaktereket igazolni, akik nem csak a jégen, de azon kívül is a megfelelő szellemiséget képviselik, ráadásul a legtöbbjüket Szabolcs személyesen is jól ismerte. A korábbi években nem válogathattunk a játékosok között, közel sem volt olyan hírünk, mint amilyen ezután a szezon után kialakult. Ebben volt talán a legtöbb munkánk, hogy elhitessük a magyar hokiközösséggel, a Ferencvárosnál igenis rend van, és minden feltétel adott a profi munkához. Szabolcs ilyen szempontból tökéletes időszakban vállalta el a vezetőedzői feladatot, de nem szabad elfelejteni, hogy a jó alapokhoz még rengeteget hozzátett. Szinte minden húzása bejött, a játékosigazolások, a másodedző, a stábtagok, és minden apró részlet tekintetében.

– Ha már a játékosoknál tartunk: te és korábbi csapattársaid is legendákat mesélnek a ’90-es évek hangulatáról, és arról, mennyi múlott a sikereitekből az elképesztő csapategységen, a karaktereken. Látsz hasonlóságot ebből a szempontból a mostani keret és a ti időtök csapata között?
– Igyekszem magam tudatosan távol tartani az öltözőtől, nekem semmi keresnivalóm ott szezon közben. De Szabolcs elmondása alapján vannak hasonlóságok. A mi csapatunk nyert zsinórban öt bajnokságot, ebből négynek egyáltalán nem volt egyértelmű a kimenetele, nagyon sokat számított, mennyire küzdötök egymásért a társaiddal. Ez az idei csapat menetelésében is fontos tényező volt.

– Ahogy már beszéltünk róla, a korábbi évekhez képest nagyon magasra tettük a lécet azzal, hogy a Magyar Kupa kivételével minden trófeát megnyertünk, amit csak lehetett. Hogyan tovább?
– Egyértelmű, hogy a címvédés kell, hogy a kitűzött célunk legyen. Ez persze mindig sokkal nehezebb, mint elsőre elhódítani a trófeát. De a mostani szezonban is megmutattuk, hogy nem feltétlenül kell a papírformával foglalkoznunk. Az elején senki nem számolt velünk, aztán ahogy jöttek az eredmények, még akkor is volt rengeteg hang, amelyik azt mondta, jó-jó, de majd a rájátszásban kiderülnek a valódi erőviszonyok. Mi pedig ott is bebizonyítottuk, hogy nincs jelenleg nálunk jobb a mezőnyben. Most már viszont ezt jövőre is be kell bizonyítanunk, ez pedig egy új, még nagyobb kihívás lesz az edzői stáb számára. Idén rengeteg játékosnak volt egyéni vagy csapatszinten bizonyítási vágya, jövőre viszont újra kell motiválni őket. Nagyon érdekes kihívás lesz, de állunk elébe, ahogy a Magyar Kupában is szeretnénk áttörést elérni, és bejutni a döntőbe. Azzal egyértelművé tennénk az egész magyar hoki számára, hogy számolni kell velünk.

– Lépésről lépésre kerültünk egyre közelebb a szezon során a végső sikerhez, hétről hétre egyre inkább elhitte a csapat, hogy megcsinálhatja. Neked volt olyan pontja az idénynek, amikor először elhitted, hogy odaérhetünk a végső sikerhez?
– Nem tagadom, hogy egy idő után már határozottan reménykedtem benne, hogy meglehet, de egy konkrét pillanatot nem tudnék kiemelni. Azért amikor a trófea megszerzését értékeljük, nem szabad elmennünk szó nélkül amellett, hogy az elmúlt három év két döntőse elment a szlovák Extraligába. Ennek ellenére tartom magam ahhoz a véleményhez, hogy ebben a bajnokságban ezzel a teljesítménnyel számukra is rágós falat lettünk volna. Sajnos a bajnokságon belül nem adatott meg, hogy összemérhessük a tudásunkat, de talán a közeljövőben erre is lesz lehetőség. De visszatérve a kérdéshez, bár titkon reméltem, hogy ez lehet a vége, azért a realitás az volt, nem mondhatjuk ki egyértelműen, hogy esélyesek vagyunk. Szakmailag a döntővel is maximálisan elégedett kellett volna, hogy legyek, de persze így teljes a boldogságunk.

– Többen mondták a döntő után, nagyon bíznak benne, hogy sikerül együtt tartani a bajnokcsapat gerincét. Számíthatunk rá, hogy idén végre nem kell alapjaiban felforgatni a játékoskeretet?
– Ahogy az nyilvános, a kulcsjátékosok zömével kétéves szerződést írtunk alá, így ők biztosan maradnak. Emellett tudjuk, kik azok a játékosok, akiket a szakmai stáb feltétlenül szeretne megtartani. Szabolcs minden ilyen játékossal tárgyal, és azt mondhatom, jól állunk. Talán nem túlzás azt mondanom, 5-6 főnél nagyobb mozgás alapvetően nem várható a keretben.

– És mi a helyzet a további erősítésekkel? Számíthatunk olyan érkezőkre, akik a mostani kulcsjátékosokhoz hasonlóan nagy névnek számítanak a magyar mezőnyben?
– Mindenképpen szeretnénk megszerezni ilyen játékosokat, még akkor is, ha nagyon nehéz valakit az EBEL-ből vagy az Extraligából elcsábítani. Egyelőre többet nem mondhatok, de terveink vannak, és tárgyalásokat is folytatunk.

– Ahogy említetted, egyelőre az Erste Ligában akarjuk megvédeni a címünket. De mik lehetnek a távolabbi céljaink?
– Ehhez azt is jó lenne tudni, hogy a Magyar Jégkorong Szövetségnek milyen tervei vannak a ligával. Ha minden igaz, a MAC és a DVTK még két évig Szlovákiában játszik, a Fehérvár pedig nem is tervezi hosszabb távon elhagyni Ausztriát. Nekünk pedig egyelőre nincs még olyan létesítményünk, amivel el tudnánk vállalni egy külföldi ligát. Így erről a kérdésről ebben a pillanatban még korai beszélni.

– Jó, hogy szóba került a végére, hiszen talán ez foglalkoztatja most a leginkább a Fradi szurkolóit: mit lehet tudni a létesítményhelyzetről?
– Ebben bővebbet egyáltalán nem tudok mondani, mint ami egyébként is nyilvános. Reméljük, hogy belátható időn belül rendeződik ez a kérdés is.

Fradi.hu