Futsal csapatunk játékosa “patkóveséje” miatt nem folytathatta a Honvéd utánpótlásában, ezután került clubunk kötelékébe, ahol jól érzi magát.

Egy esztendővel ezelőtt diagnosztizáltak születési rendellenességet a 18 esztendős Soltész Istvánnál. Az egykori Honvéd-középpályás orvosi engedéllyel végül visszatérhetett a pályára, jelenleg a Ferencváros futsalcsapatának oszlopos tagja, az U19-es válogatott kapitánya. Emellett a Kelen fiataljait edzi, de a nagypályás labdarúgó-karrierről sem tett még le.

A 2000-es korosztály legígéretesebb fiataljai között tartották számon a Magyar Futball Akadémián Soltész Istvánt, aki ikertestvérével, Dominikkal karöltve lépésről lépésre haladt felfelé a Budapest Honvéd utánpótlásának ranglétráján. Domi immár az NB III-as felnőttcsapat meghatározó tagja, míg Istivel egy esztendővel ezelőtt nagyot fordult a világ.

Tavaly októberben diagnosztizáltak nálam születési rendellenességet, amelynek pontos megnevezése a patkóvese. Ez azt jelenti, hogy a két vesém össze van nőve. A Magyar Labdarúgó-szövetség szabályzata értelmében Magyarországon egy vesével nem lehet játszani, így a kérdés az volt, hogy az enyémet egynek vagy kettőnek minősítik. A szövetség bevonta a sportorvosi engedélyemet, én pedig felkerestem Dr. Reusz György vesespecialistát, vele igyekeztem megoldást találni, kideríteni, van-e visszaút. Szerencsére pozitívan állt a helyzetemhez, orvosi konzílium elé vittük a kérdést, ott pedig többen a nevüket adták az ügyemhez. Visszatérhettem a pályára.

No, nem Kispesten, a Honvédba ugyanis nem volt visszaút a 18 esztendős középpályásnak, aki a krízis ideje alatt a Kelen együttesénél edzői karrierjébe is belekezdett.

Kiskorom óta futsaloztam ott, így nem volt ismeretlen a közeg. Először az U16-os lányoknál voltam segédedző, majd tavaszra kaptam egy egész leányegyüttest. Jelenleg futsalcsapatokat irányítok, U8-tól egészen U13-ig. A Kelennek az edzősködés mellett is sokat köszönhetek, hiszen a Ferencváros partneregyesületeként új lehetőségeket kaptam a pályán is. Jelenleg a zöld-fehérek NB II-es futsalcsapatában játszom, és magabiztos előnnyel vezetjük a bajnokságot.

Isti azon különleges játékosok közé tartozik, akik hasonlóan kiemelkedő teljesítményre képesek a teremben és nagypályán is. Persze azt ő sem tagadja, hogy az igazán nagy karrierlehetőséggel a profi labdarúgás kecsegtet.

Nem tartom magam se kispályás, se nagypályás játékosnak, inkább a kettő egyszerre. Az egyik előnyeit tudom kamatoztatni a másikon, s ugyanez fordítva. Dönteni sem tudnék közöttük egyelőre: ahol pattog a labda, ott a helyem. Ráadásul fiatal vagyok még, így bízom benne, hogy sok lehetőség áll előttem. Egyelőre azonban jól érzem magam a Ferencvárosnál, és igyekszem a futsalra koncentrálni.

Különösen, hogy immáron ő az U19-es válogatott kapitánya, sőt a legutóbbi Visegrádi Négyek-tornán a legjobb játékosnak is megválasztották.

A szlovákokat 5–2-re győztük le, míg a csehektől 3–0-s vereséget szenvedtünk. Persze örültem az egyéni elismerésnek és az ezüstéremnek is, de úgy lett volna az igazi, ha arannyal térünk haza Csehországból.

Utánpótlássport