Clubunk klasszis birkózója arról is beszélt, hogy ott lehet-e majd Tokióban.

Minden jó, ha jó a vége – tudjuk William Shakespeare-től, és megállapítása Bácsi Péterre is igaz. A Ferencváros kiválósága, az elmúlt évtized egyik legeredményesebb magyar birkózója úgy zárta az évet, hogy szebben tervezni sem lehet: október végén hazai közönség, családja és barátai előtt ünnepelhette remekbe szabott pályafutása második világbajnoki címét. Harmincöt évesen!

Érdekes esztendő volt ez a világ- és Európa-bajnok, kétszeres olimpiai ötödik klasszisnak, Bácsi 2018-as naptári éve ugyanis két, egymástól jól elkülöníthető részre bontható. Az első időszak jóval csendesebben, látszólag a háttérbe húzódva telt – ob-címét így is megvédte –, a vége viszont tényleg nagyot szólt, így 2014 után (amikor egyazon évben megnyerte az Eb-t és a vb-t) 2018 is az ő éve lett. És ezt nem mi mondjuk, a Magyar Birkózószövetség hagyományos év végi gáláján őt választották az év férfi birkózójának. Azaz, mondhatni, minden a terv szerint alakult, hiszen Bácsi az év első felében sem véletlenül húzódott a háttérbe, tudatosan hagyta ki az Európa-bajnokságot is, hogy a budapesti vb-re tudja időzíteni a csúcsformáját. Ez pedig elég jól sikerült…

Nem lehet hiányérzetem, és nincs is – mondta Bácsi Péter. – Bőven voltak nehézségek, amelyeken túl kellett tennem magam, de a végeredmény azt hozta, amit az év előtt elterveztünk. Harmincöt évesen már nem tudom és nem is akarom magam egy évben kétszer csúcsformába hozni, így a májusi oroszországi Európa-bajnokságot szándékosan engedtük el, ha úgy tetszik, feláldoztuk a vébé érdekében – és bejött. Az meg, hogy engem választottak meg az év férfi birkózójának, csak rá­adás: nem fogok hazudni, nem ért váratlanul, de nagyon jólesett, amikor kiszólítottak.

A szép sikerrel kellemes, elsősorban logisztikai jellegű terhek is járnak, Bácsinak már annyi érme és kupája van, hogy lassan nem tudja őket hova tenni otthon; a világbajnokság után a győzelemért járó övnek is hosszasan keresgélte a helyét.

Azóta bekerült a vitrinbe, de lehet, hogy csak ideiglenesen; ez még változhat, mert mindennek meg kell találnom helyét. Mindegy, ennél nagyobb bajom sose legyen! – mondta nevetve az immár kétszeres világ- és Európa-bajnok klasszis, két gyönyörű, tejfelszőke fiúcska büszke édesapja. – A vébégyőzelmem után a nagyobbik fiam rendszeresen felvette a vébé-övemet, és abban szaladgált otthon – de minden csoda három napig tart, már nemigen érdekli… Amikor elkezdünk birkózni egymással, vagy ő az öccsével, s utána kijelenti, hogy ő győzött, odamegy a vitrinhez, találomra kivesz egy neki tetsző érmet, a nyakába akasztja, és úgy mondja büszkén: »Nyertem!« No meg itt van a világbajnokság legeredményesebb magyar versenyzőjének járó trófea is, hatalmas kupa, jelenleg csak a szekrény tetején fér el, de ott is csak úgy, ha leveszem a tetejét – ez a megoldás pedig nem életbiztosítás két örökmozgó kisgyerekkel a házban…

Bácsi szenzációs vb-győzelme után is tartogatott kellemes meglepetést a honi birkózás rajongóinak. A 35 éves klasszis ebben a korban értelemszerűen már gondol a jövőre, de azért sokakat meglephetett a december eleji hír: ő lép a kötöttfogású válogatott mellől egyéb elfoglaltságai miatt távozó olimpiai bajnok másodedző, Repka Attila helyébe, és amolyan „játékos-edzőként” segíti társai, illetve a szövetségi kapitány (egyben klub- és válogatottbeli edzője), Sike András munkáját.

A történet egyik része valóban az, hogy az én helyzetemben már előrefelé is kell tekingetni; a másik része, hogy őszintén remélem, a rutinommal segíteni tudok a többieknek. Már el is kezdtük a közös munkát, remélhetőleg lesznek pozitív hozadékai. Ne feledjük, a 2019-es esztendő kiemelten fontos, hiszen olimpiai kvalifikációs év, csökken az olimpiai indulók száma is, így a szokásosnál is keményebben kell dolgoznunk. Másrészről viszont még szokatlan és furcsa a helyzet, hiszen minden versenyzőt ismerek, mindenkivel jóban vagyok, évek óta együtt birkózunk – de a kölcsönös tisztelet megvan, így nem lesz probléma. Értelmes gyerekek, tudják mindannyian, hogy az ő érdeküket szeretném szolgálni.

Bácsi már nem is tagadja: nem valószínű, hogy a 2020-as tokiói olimpiának is nekifut.

Jelen állás szerint súlycsoportot kellene váltanom, hiszen a nyolcvankét kilogramm két olimpiai súlycsoport között helyezkedik el – meglátjuk, hogyan alakul a súlyom, de nincs túl nagy realitása, hogy ott legyek 2020-ban Tokióban – magyarázta, majd hozzátette, ez csak az egyik nyomós érv. A másik a család, párja és két kisfia, akik eleget nélkülözték már őt az elmúlt években. – A család az első, nem kérdés. A fiaim most cseperednek, ez az az időszak, amelyet sohasem élhetünk újra át, igyekszem minél több időt velük tölteni, hogy a srácok ne érezzék a hiányomat. Az edzősködés amúgy sem állt volna távol tőlem, szerepelt a terveimben – s mivel Repka Ati nem tudta tovább vállalni, éppen találkoztak egymással az igények, így kipróbálhatom magam.

Egy biztos: edzőfronton is lezajlani látszik a generációváltás, hiszen Bácsi mellett egy másik kiváló birkózó, a sorozatos sérülései miatt tavaly visszavonuló, olimpiai bronzérmes Módos Péter került segítőként a válogatott mellé – Bácsi 35, Módos mindössze 31 esztendős.

Egyértelműen ez volt a cél, mármint a fiatalítás, ezért is kerülhettünk szóba Csontival – erősítette meg Bácsi. – Magyarországon kevés edző van, ezért szerintem ez nagyon bölcs döntés volt Sike Banditól. Pontosan tudja, ő sem lesz az idők végezetéig szövetségi kapitány, az aktuális feladatai mellett az utánpótlást is fel kell építenie, s most ezen a téren is jó irányban indultunk el, mi pedig Csontival fiatalos lendületet hozhatunk a társaságba.

S hogy Bácsi mennyire komolyan veszi új szerepkörét (is), mutatja, hogy nemcsak műveli, tanulja is a szakmát, és a legmagasabb szinten képezi magát: másik extra­klasszisunkkal, Lőrincz Tamással együtt végzi az edzőképzést a Testnevelési Egyetemen. Lassan be is fejezi az iskolát.

Legalábbis remélem. A viccet félretéve, ért egy-két váratlan helyzet, ezért kicsit csúszni fogunk, de ha a Jóisten is úgy akarja, lassan tényleg a végére érünk” – mondta nevetve Bácsi, egy-két váratlan helyzeten az olvasó egy olimpiát meg két világbajnokságot értsen.

Mindent egybevéve bátran elmondható tehát: a kisebb-nagyobb sérülések, a család hiánya ellenére is úgy zárult az év, hogy szebbet kívánni sem lehetett volna – vagyis, soha rosszabb esztendőt!

Így van! Ha van is bennem még egy-két év, ilyen valószínűleg sohasem lesz több – persze sohase mondd, hogy soha… Nagyon sikeres és csodálatos évnek könyvelem el az ideit. Az, hogy az ember egy tomboló arénában, a szerettei, a családja és a barátai előtt ünnepelhet világbajnoki címet, hatalmas ajándék, nagyon keveseknek adatik meg. Nem is akarom tovább ragozni: így volt tökéletes!

Hosszabbítás – NS