Női kézilabda csapatunk fiatal klasszisával beszélgetettek a sportnapilap mellékletében.

Mennyi hiányzott, hogy a kézilab­da helyett a táncot vagy festésze­tet válassza?
Maglódon művészeti iskolába jártam, az egyik barátnőm jól táncolt, szépen rajzolt, ezért igyekeztem követni. Jó mókának tűnt, gondoltam, csináljuk együtt. A rajzot hamar abbahagy­tam, gyorsan rájöttem, hogy nincs hozzá annyi tehetségem. Biztosan akadtak szép rajzaim, talán bele is éltem magam, amikor egy-két kép jól sikerült, de ha mai fejjel otthon visszanézem őket… A napokban épp az
egyik csendélet került a kezembe, nem mondanám, hogy emlékezetesre sikerült. Ami a táncot illeti, a mazsorett egész jól ment, egyéniben or­szágos negyedik helyen végeztem, de a rockyt és a balettet nem tudtam megszeretni, megesett, hogy sírva mentem edzésre.

Miért?
A baletthez túl kötött voltam, szenvedtem, amikor nyújtani pró­báltak minket. A rockynál az okozott gondot, hogy tizenegy esztendős koromig pufi, duci kislány voltam, ott pedig nagyon gyorsan kell mozogni. Idővel azt is abbahagytam, így maradt a kézilabda.

Mára semmi sem maradt a mű­vész vonalból?
Táncolni a mai napig szeretek, illetve énekelni is.

Hol ad koncertet legközelebb?
A közönség szerencséjére sehol. Imádok énekelni, ha csak a lelkese­désen múlna, biztosan remek éne­kesnő vált volna belőlem. Az egyetlen gond, hogy nincs jó hangom. Én is tudom, és anyuék is gyakran mondogatják, amikor otthon dalra fakadok. Így többnyire vezetés közben élem ki magam, edzések előtt és után feltekerem a hangerőt a kocsiban, és mehet, ami a csövön kifér. De a biztonság kedvéért az ablakot mindig felhúzom.

A vaksz

A fiúk vigyáztak ránk Maglódon, nem emlékszem, hogy bármi­kor is kék-zöld foltokkal mentem volna haza. A vaksszal viszont meggyűlt a bajunk, mert kicsiként nem tudtuk, mennyit érdemes rákenni a kezünkre. Mivel fújós vakszot használtunk, telefújtuk vele a tenyerünket, az edzésen az­tán alig tudtuk elengedni a labdát, annyira ragadt. A gya­korlás után képtelenek voltunk rendesen lemosni, úgy­hogy akkor megfogadtam, hogy soha többé nem kenem be vele a kezem. Mostanra persze ez megváltozott.

A kézilabdát illetően sosem bizonytalanodott el?
De igen, még Maglódon, de csak rövid ideig. Eléggé anyás gyerek vagyok, kislányként megszoktam, hogy mindig ő vitt edzésre. Amikor később egyedül kellett lemennem a gyakorlásra, elgondolkodtam, hogy valóban akarom-e csinálni. Szeren­csére ez az időszak rövid ideig tartott, de édesanyám jelenléte a mai napig rengeteget számít. A hazai meccse­inken mindig a kispaddal szemben ül, amikor kizökkenek, vagy nem találom a fonalat, mindig őt keresem a nézőtéren. Ha ránézek, megnyug­szom, ő pedig mutatja, hogy ne adjam fel, küzdjek tovább. Ha egyszer sem keresem a tekintetét, az azt jelenti, hogy aznap jó formában vagyok.

A bal alkarján lévő tetoválás is a küzdelemre emlékezteti?
Igen, négy éve csináltattam, amikor felkerültem a felnőttekhez. „Nincs kegyelem, nincs fájdalom, nincs megalkuvás” – az idézet A karate kölyökből származik, amely az egyik kedvenc filmem, a szöveggel pedig tudok azonosulni. Anyu sem tilta­kozott ellene, csak annyit mondott, hogy ezt magamnak csináltatom, hozzám tartozik, vagyis ne sértődjek meg, és ne bánjam meg, ha esetleg megszólják.

Romantikus lélek

A sorozatok közül az utóbbi időben a Trónok harca a nagy kedvencem, de A szolgálólány meséjét is nézem, nagyon várom a következő évadokat. A filmeket illetően mindenevő vagyok, legutóbb a Venomot láttam moziban, de legjobban a romantikát szeretem. Az egyik csapattársam ajánlására nemrég megnéztem a Hogyan veszítsünk el egy pasit tíz nap alatt című filmet, amely nagyon tetszett. Ha úgy adódik, a mesefilmekről sem kapcsolok el, egy rövid időre azok is képesek lekötni. A sportközvetítések közül a kézilabdameccseket természetesen gyakran megnézem, ezenkívül az atlétikát és a kosárlabdát is nagyon kedvelem. Eddig vízilabda-, valamint jégkorongmeccset is csak a tévében láttam, de a közeljövőben szeretnék kimenni a jégcsarnokba, illetve az uszodába.

Mennyire volt megilletődve, amikor először belépett a fel­nőttcsapat öltözőjébe?
Meg sem mertem szólalni, sőt, elő­ször be sem mertem menni hozzájuk, továbbra is a junioröltözőben készül­tem. Amikor később összeszedtem a bátorságomat, azt sem tudtam, hova ülhetek, mi a szokás ilyenkor. Egy gimnazista lány voltam, aki figyelte a felnőtteket, és próbáltam imitálni, amit csinálnak, néha több, máskor kevesebb sikerrel.

Képzelem, mit érezhetett, amikor először meghívták a felnőttválo­gatotthoz.
Az öltözőben sokáig csak ültem a helyemen. Próbáltam segíteni, ahol tudtam: cipeltem a labdás zsákot, az edzés után összeszedtem, és kidobtam a szemetet. Ne értsenek félre, mindkét közösségben hamar befogadtak, nagyon barátságosak voltak velem, de a válogatott legfiata­labb tagjaként természetes volt, hogy mindezt én csinálom.

A Vác elleni utolsó lövés

Azokban a másodpercekben nem fogtam fel, hogy a kezem­ben van a bajnoki cím sorsa. Akkor nem éreztem annak a lövés­nek a súlyát. A mérkőzés előtt ugyanis abban maradtunk, hogy nem akarjuk tudni, mi történik a Győr találkozóján. Visszagon­dolva, tényleg nagyot vállaltam, de igazából csak az edzőm utasítását akartam követni, nem gondoltam bele, mi forog kockán. A lövéseket a tökéletességig lehet gyakorolni az edzésen, ám az ennyire kiélezett pillanatokat nem lehet modellezni.

Mára változott a helyzet, húsz­éves korára lassan alapemberré válik a Ferencvárosban, és a nemzeti csapatban is. Tehet­ségként tekint magára, vagy kulcsjátékosként, akitől immár a rangadókon is gólokat várnak?
Ezen sosem gondolkoztam, és őszin­tén szólva, nem is szeretnék. Napról napra igyekszem a legtöbbet kihozni magamból, a többi majd jön magától. Ha az adott meccs előtt azon járna az agyam, hogy hét-nyolc gólt várnak tőlem, feleslegesen pakolnék terheket magamra. Korábban megesett, hogy amikor a gyengébb csapatok ellen nem ment a játék, azon gondolkod­tam, mi lesz így velem a rangadókon? Lehet, hogy pályára sem küldenek? Aztán megtanultam, hogy nem érdemes ezen rágódni, mindig az adott feladatra kell összpontosítani.

Lelkizős alkat?
A vereségek után igen. Olyankor magamba fordulok, többször átgondolom, miben hibáztam és miben kellene javulnom. Tavasszal, a Békéscsaba elleni idegenbeli bajnoki után nem is tudtam elaludni, annyira pörgött az agyam.

Viták Lucával

Az edzéseken mindenki a feladatokra koncentrál, de megesik, hogy az otthon kezdődő vita az öltözőben folyta­tódik, olyankor a többiek is elkerekedett szemmel néznek ránk. Az a baj, hogy nem szeretem kölcsönadni a ruháimat, és mivel többnyire nemet mondok Lucának, ő sem hajlan­dó odaadni nekem az övéit. Anyu a fejét fogja otthon, hogy ilyesmin össze tudunk veszni, és megesik, hogy egy napig nem szólunk egymáshoz. Aztán ha lehiggadtunk, átme­gyek a szobájába, mondom neki, hogy nincs semmi baj és előbb-utóbb mindig szent a béke.

Hogy bírta energiával a tavaszi idényt? A Ferencvárossal az utolsó fordulókban minden meccs bajnoki döntővel ért fel, miköz­ben az érettségire készült az iskolában.
Nagyon fárasztó időszak volt, ráadásul elég későn kaptam észbe, hogy tanulni kellene. Nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz lesz, még úgy is, hogy a tanáraimtól minden segítséget megkaptam. A készülés úgy nézett ki, hogy a klubszezon után követ­kezett június elején a fehéroroszok ellen Eb-selejtező, majd kaptam két hét szünetet, de a másodikon már el kellett kezdeni a konditermi edzéseket. Abban a két hétben próbáltam annyi tanulni, hogy képes legyek megszólalni a szóbelin, miközben egyre közeledett a junior-világbajnokság júliusi rajtja. Szerencsére minden sikerült, de egy kis ideig nem szeretnék tankönyvet látni.

Emlékszik még, mit húzott?
Történelemből a Hunyadiak koráról kellett beszélnem, magyar irodalomból a Barbárok című novelláról, angolból pedig a családomról. A testnevelés szóbelin a sportolás előkészítése volt a téma, a bemelegítés fontossága, és ilyesmi. A tétel kihúzása után kissé megijedtem, mert erről egyik könyvben sem olvastam, úgyhogy improvizálnom kellett. A tanár egyből látta, hogy rögtönzök, de megdicsért, azt mondta, elég jól kivágtam magam a helyzetből.

Hol pihente ki a klubszezont, az érettségit és a junior-vb-t?
A kézilabdacsarnokban. A vb-arany után mindössze egy hét pihenőt kaptunk, szóval már nagyon várom. hogy végre elmehessek nyaralni.

Példakép

Több nevet is említhetnék, a férfiaknál Nikola Karabaticot tartom a legjobbnak, a nőkbél pedig Cristina Neagut és Eduarda Amorimot. A pályán viszont nem gondolok arra, hogy a példaképem ellen játszom, olyankor ellenfélként tekintek rájuk.

Bulizás

Szeretek táncolni, olykor jólesik kiengedni a gőzt, de csak akkor megyek szórakozni, ha teljesen szabad a hétvégém. Ilyesmi háromhavonta egyszer fordul elő, úgyhogy nem tartom magam nagy bulizónak.

Főzés

A nagymamám és édesanyám remekül főz, a húgom is feltalálja magát a konyhában, de sajnos rám semmi sem ragadt. Lusta és türelmetlen vagyok a főzéshez, ha úgy adódik, sima szendvicseken is elélek egész nap. A sütikkel korábban próbálkoztam, a piskóta és a muffin jól sikerült, de a palacsintát már el tudom rontani.

Esti bűnözés

Nagyon szeretem az édességet, a sütikből és a csokikból bármennyit meg tudnék enni, csak sajnos nem szabad. Mostanában a Sacher-torta a kedvencem, de korábban akadt olyan időszak, amikor anyutól minden meccsem után kaptam egy islert. A minyont is nagyon szeretem, de többnyire csak hétvégente, a meccs után szabad cukros édességeket ennünk. Csak hát olykor annyira nehéz megállni, hogy hétköznap este ne bűnözzünk kicsit…

SportKrém – NS