Téglástól az Üllői útig – középpályásunkat kérdezték arról, hogyan vezetett útja clubunkig.

Sigér Dávid – most még – kimaradt Marco Rossi válogatott keretéből, a Ferencváros középpályása azonban így is az ősz felfedezettje. Pályafutása részben látlelet a magyar labdarúgásról, a kiválasztás esetlegességéről, buktatóiról. Huszonhét évesen úgy került az FTC-hez s vált a csapat meghatározó emberévé, hogy korábban több mint egy évtizeden át a Debrecen kötelékébe tartozott, ám egyetlen mérkőzésen sem lépett pályára a Loki első csapatában.

Az MTK ellen rúgott bombagólja után azok is felfigyeltek a Ferencváros mosolygós, hirtelenszőke középpályására, akik netán eddig legyintettek: ugyan mit akar a Fradi egy huszonhét éves tehetséggel. Sigér Dávidnak nem ez volt az első látványos megmozdulása – elegendő a Honvéd elleni győzelem alkalmával Petrjaknak adott gólpasszára gondolni –, miközben fordulóra fordulóra magabiztosan hozza a kötelezőt.

Nem is az a fő kérdés, másfél hónap kiegyensúlyozott formája elegendő-e a válogatottsághoz, hanem az, korábban miért nem figyeltek fel a játékosra.

Tégláson nevelkedtem, ott is kezdtem el focizni. A környékbeli utánpótláscsapatok sűrűn találkoztak egymással, így ilyen tornán figyeltek fel rám Debrecenben, s kerültem az akkor még működő olasz focisuliba, ahonnan aztán egyenes út vezetett a DVSC-hez. Az első vízválasztóhoz tizenhárom évesen érkeztem. Debrecenben megszűnt az egyik klub, ahonnan a Lokiba minden korosztályból csapatnyi fiatal érkezett. A megemelkedett létszám miatt partvonalon túlra kerültem, egy éven át egyetlen tétmeccset sem játszottam.

Bölcselkedés helyett, hogy miért is alakult így a pályafutása, inkább belekezdett annak felelevenítésébe a gyerekkorától kezdve. Nem elhallgatva annak okát, hogy miért kényszerült már egész fiatalon megtorpanásra. Noha az ellenkezőjét vallják, de az eredménykényszer miatt az utánpótlásedzők, különösen a kiskamasz korban, bizony gyakran előnyben részesítik az akcelerált fiatalokat.

Sigér Dávid hazakerült Téglásra, s a futball hőskorát idézve az őszt korhatár alattiként játszotta végig. A csapatot megbüntették az adminisztrációs hiba miatt, neki azonban felragyogott a szerencsecsillaga. Felfigyeltek rá Hajdúszoboszlón, majd Egerben egy tornán egy edző–játékosmegfigyelő, Németi János Pestre csábította. Végül mégsem igazolt a fővárosba, mert újabb lehetőséget kapott Debrecenben. Miután kijárta az utánpótlást, az NB III-as Létavérteshez, két év múlva pedig az NB II-es második csapathoz, a DEAC-hoz került.

Úgy éreztem, jól haladok előre, s az is remek lehetőség volt, hogy ezután Mezőkövesden folytathattam. Feljutottunk az első osztályba, ám a teljes tavaszt kihagytam elülső térdszalagszakadás miatt. Az NB I-ben Véber György sajnos már nem számolt velem, ezért távoztam.

Az igazi áttörést a balmazújvárosi évek hozták meg. Sigér Dávid a mai napig hálával gondol akkori edzőjére, a ma már az MTK-t irányító Feczkó Tamásra, aki nem csupán bízott benne, hanem fényes jövőt jósolt neki. A folytatás már ismert. Noha korábbi edzője, azaz az MTK is csábította, a középpályás a nyáron a Ferencvárost választotta.

Ha valakiben nincs mélyen gyökerező ellenszenv, akkor a Fradinak nem lehet ellenállni. – Az iménti mondatot nem csupán a jelentősége miatt idézzük, hanem mert ezzel érzékeltethetjük, Sigér Dávid alighanem az átlagon felül szellemi képességeinek is köszönheti, hogy nem adta fel, s felért – majdnem – a csúcsra. A „mélyen gyökerező ellenszenv” legalábbis nem átlagos szófordulat labdarúgóberkekben.

Amikor zárásként visszakanyarodunk a kiindulóponthoz – ki és milyen mértékben felelős azért, hogy kissé megkésve robbant be –, szerényen és visszafogottan csak ennyit jegyez meg:

A kiválasztásnál, majd a csapatépítésnél a mentális tényezőre talán nem fektetnek kellő hangsúlyt.

Az ő pályafutása ennek az ékes példája. S van még egy titka. – A családi háttér roppant fontos. A menyasszonyommal az MTK elleni mérkőzés előtt arról beszélgettünk, vasárnap lesz a születésnapja, igazán meglephetném az első fradista gólommal – meséli. A kedvesének talán lesz még ennél is nagyobb kívánsága…

Magyar Idők