Női kézilabda csapatunk vezetőedzője szerint ki kell tenni a vitrinbe a sikert, aztán alázatosan dolgozni tovább.
Elek Gábor
Az ember mindig haza beszél kicsit, de tény, hogy két játékosunk az All Star csapatba is bekerült, és a harmadik is nyugodtan ott lehetett volna, szóval, ez így nagyon rendben van. Ugyanígy mondhatnám a kapusokat, akik hozzánk tartoznak, és szintén parádésan teljesítettek. Noni ismét óriásit robbant, ráadásul olyat láttam tőle, ami igazán büszkévé tesz. Vezérré vált. Nemcsak játékban, hanem morálisan is, beszédben, gondolkodásban. A hatodik Fradihoz kötődő személy szerepét se lehet megkérdőjelezni: büszke vagyok a barátomra, Vovára, zseniálisan csinálta, hihetetlenül jól gazdálkodott a lehetőségeivel. Tudta, hogy mikor kell áldozni, és kamatostul kapta vissza.
Lenyűgözött, hogy hosszú évek után először tapasztaltam azt, hogy a magyar válogatott tökéletesen mentes volt a klubérdekektől. Meggyőződésem, hogy ez is kellett a sikerhez. Sikoltott tovább erről a csapatról, hogy a tagjai imádják egymást, később aztán le is nyilatkozták, de felemelő volt élőben látni, hogy amikor, például, Fodor Csenge gólt lőtt, a kispadon először Márton Gréta, a poszt rivális ugrott fel örömében. Óriási fegyverténynek tartom, hogy a norvég csapatot fizikálisan és mentálisan is le tudtuk lépni – méghozzá kétszer! Fantasztikus volt átélni ezt az egészet, meghatódva néztem végig az eredményhirdetést.
Hogy mit jelent mindez a jövőre nézve? Támpontot ad, az biztos, de észnél kell lennünk, mert ilyenkor van benne a veszély, hogy elrontjuk az embereket. El lehet rontani a túlzott elvárásokkal, de ugyanúgy a túlsztárolással is. Jellemző ránk, hogy a kudarcokat is túlfújjuk, most ezt a sikert sem szabad túldimenzionálni. Ki kell tenni a vitrinbe a sikert, aztán alázatosan dolgozni tovább – azzal a sportági összefogással, amelyet most tapasztaltunk, mert egyértelműen ez a helyes út.
