A hírek szerint az MLSZ és a klubok között vita van.

Évek óta vitatéma, hogy mikortól és meddig tartson az őszi idény az NB I-ben, pláne azóta, hogy a stadionok építése és fejlesztése is zajlik, így a korábbiaknál a zord időjárásra és téli körülményekre jobban felkészült létesítményeknek állnak a klubok többségének rendelkezésére.

Honlapunk értesülései szerint komoly változást kezdeményezett a 2018/2019-es versenynaptárban a Magyar Labdarúgó Szövetség: úgy tudjuk, hogy az MLSZ javaslata alapján majdnem Karácsonyig, december második feléig tartott volna az őszi idény, amely a megszokottnál jóval később, augusztus végén rajtolt volna, hasonlóképp a dél-európai, például az olasz és a spanyol bajnokságokhoz.

Emiatt a téli szünet is megrövidült volna, alig egy hónap maradt volna a csapatoknak arra, hogy a szezon második felére felkészüljenek, a tavaszi idény pedig már május közepén véget ért volna, több időt szolgáltatva a kluboknak és a játékosoknak arra, hogy rákészüljenek a következő kiírásra – ez egybecsengett volna azzal, ami miatt Thomas Doll (FTC) és Marko Nikolic (Videoton) is szót emelt.

A majd egy hónapos csúsztatás ötlete azonban információink szerint nem igazán nyerte el a klubok tetszését, így erősen kétséges, megvalósulhat-e a szövetség versenykiírás-reformjavaslata. A csapatok egy része azonban egyfajta köztes megoldásba hajlandó lenne belemenni, azaz egy rövidebb, 1-2 hetes csúsztatást elfogadnának.

forrás: csakfoci.hu