Julian családi körben lábadozik, a Diósgyőr ellen pedig már a lelátón fog szurkolni a csapatnak.
– Hogy vagy?
– Lelkileg rengeteget jelentett a sok-sok üzenet és jókívánság, ami a szurkolóktól és a játékostársaktól érkezett. Ezúton is köszönöm mindenkinek! Ami a fizikai részt illeti: múlt szerdán rendben lezajlott a műtét, két napra rá kiengedtek a kórházból. Bár a műtét után még érdekesen néz ki az arcszerkezetem, folyamatosan javul az állapotom, egyre jobban érzem magam.– Mire emlékszel az ütközésből?
– Konkrétan az esetre nem emlékszem, csupán arra, hogy a szögletnél elindultam a kapu felé. Utána már csak az maradt meg, hogy a szurkolók skandálják a nevemet, én pedig integetek nekik.– A családod nézte a meccset?
– Igen, meg is ijedtek. Édesapám Dortmundban egyből kocsiba ült, és másnap reggel már mellettem volt a székesfehérvári kórházban. Most már itt lehetek a családommal Dortmundban, ez pedig nagy segítség a számomra.– Mikor térsz vissza Magyarországra?
– Már múlt héten is szívesen jöttem volna, de sajnos elővigyázatosságból az orvosok nem engedték, hogy repülőre üljek. Május 23-án térek vissza Budapestre, úgyhogy a DVTK elleni mérkőzésen már a helyszínen buzdítom a társakat. Csalódott voltam, hogy sem a Videoton, sem a Vasas ellen nem sikerült nyernünk, de bízom benne, hogy a Honvéd ellen meglesz a siker, és júniusban bajnoki címet ünnepelhetünk majd.
