Klubunk korábbi VVK-győztes játékosával elevenítették fel a Manchester United ellen szerzett bombagólját.

1965. június 16-án gyönyörű napsütéses reggel köszöntött Budapestre, tovább fokozva a szurkolók optimizmusát. Mindenki a Ferencváros–Manchester United kupatalálkozóval foglalkozott – a két csapat harmadik összecsapásával. Bár a Fradi és az United kicsit már unta egymást.

Dorogon mutatkoztam be az NB I-ben, és tagja lehettem annak a bányászcsapatnak, amely 1963-ban a klub történetének legjobb eredményét, a negyedik helyet szerezte meg az élvonalban – emlékezett vissza Karába János. – Hívott a Fradi, s én boldogan írtam alá az átigazolási lapot, ám mielőtt szerelést húzhattam volna az Üllői úton, eltöltöttem három hónapot Egerben sorkatonaként, és 1965. február 28-án szereltem le. Ez csak azért fontos, mert néhány nappal később, március elején már Rómában léptem pályára az FTC-vel a VVK harmadik fordulójában. Felforgatott csapattal kikaptunk kettő egyre, ám a visszavágón Albert Flóri góljával nyertünk egy nullára a Népstadionban, és továbbjutottunk. Következett a spanyol Bilbao, győzelem a Népstadionban, vereség idegenben. Majd a harmadik találkozón újabb siker, immár háromgólos diadal a Népstadionban, és máris mehettünk tovább, az elődöntőbe, amelyben a Manchester United várt ránk.

Karába János 1965 és 1968 között a Fradi jobbszélsője volt, ám Mészáros József, a népszerű Dodó bácsi olykor lehetőséget adott a csatársor jobb oldalán Fenyvesi II Józsefnek, Kökény Józsefnek és Rátkai Lászlónak is. A fiatal Karába büszke volt rá, hogy az FTC-ben futballozhat, ha nem is számított sztárnak, megannyi kortársa irigyelte őt. Hiszen a magyar futball akkoriban a világ élvonalába tartozott.

A válogatott az 1965-ös évben először májusban lépett pályára: a Wembley Stadionban 55 ezer néző előtt szenvedett 1:0-s vereséget Angliától. Alf Ramsey, a britek szövetségi kapitánya mámorosan mondta a magáét a lefújást követően: „Nagyon örülök a győzelemnek, már csak azért is, mert legutóbb, amikor én játszottam itt a magyarok ellen, hat három volt az eredmény, és nem a mi javunkra. Egy füzetbe írtam a kihagyott gólhelyzeteket, és állítom, most is lehetett volna hat három, csakhogy ezúttal nekünk.

Abban az esztendőben a Győri ETO is elődöntőig menetelt a Bajnokcsapatok Európa-kupájában, melyben a kor sztárcsapata, a Benfica állította meg. A Ferencváros is elődöntőt játszhatott a Vásárvárosok Kupájában a Manchester United ellen, s miután május 31-én az Old Traffordon 3:2-re kikapott, Matt Busby, a „vörös ördögök” híres edzője azt mondta: „Jó mérkőzés volt, kedvező benyomást tett rám a Ferencváros kulturált teljesítménye, különösen Varga, Albert és Mátrai játéka tetszett.” Értett valamicskét a futballhoz a mester…

A visszavágót nagy várakozás előzte meg, s a Fradi a Népstadion 50 ezer nézőjének hangorkánja közepette 1:0-ra legyőzte az Unitedet.

Manchesterben kisebb sérülés miatt nem játszottam, akkor Rátkai Laci szerepelt a posztomon – folytatta az emlékidézést Karába János. – A csapat úgy jött haza Angliából, hogy semmi sincs veszve, és így is lépett pályára a visszavágón. Azt a meccset június hatodikán ötvenezer néző előtt rendezték a Népstadionban, ekkor pedig Fenyvesi II Józsi kapott lehetőséget a jobb szélen Dodó bácsitól. Feszültséggel teli, ideges hangulatú mérkőzés volt, és mi Novák Dezső góljával nyertünk egy nullára, bár a francia bíró legalább két tizenegyest nem adott meg a javunkra. Így is szerezhettünk volna még egy gólt, amivel továbbjutunk, ha Pat Dunne, az United kapusa nem véd hihetetlen formában. Így aztán megint harmadik meccsre került sor, akárcsak a Bilbao ellen, és szerencsénkre a helyszín újra a Népstadion lett. Tíz nappal később ismét vendégül láthattuk a világhírű angol csapatot.

És a harmadik, mindent eldöntő összecsapáson Karába János már pályára lépett. 1965. június 16-án a zsúfolásig megtelt a Népstadionban Mészáros Dodó bácsi a következő csapatot küldte a pályára: Géczi – Novák, Mátrai, Horváth – Juhász, Orosz – Karába, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi. A Manchester United pedig így állt fel: P. Dunne – Brennan, Foulkes, A. Dunne – Crerand, Stiles – Connelly, B. Charlton, Herd, Law, Best. Az összecsapást a nyugatnémet Gerhard Schulenburg vezette. A korabeli tudósítás szerint Matt Busby meglehetősen idegesnek tűnt a kezdés előtt, meg is kérdezték tőle az angol újságírók, hogy érzi magát, mire azt felelte: „Nem több ez, mint egészséges versenyláz, amely serkentő lehet.

A két csapat délután fél hatkor látott hozzá a munkához, a helyszínen hetvenezren, a magyar televízió képernyői előtt több millióan szurkoltak. A zöld-fehérek nyugodtan, időnként tetszetősen futballoztak az első félidőben, s a játékrész utolsó percében megszerezték a vezetést: „Varga maga előtt elengedte a labdát Karábának, a jobbszélső befelé húzódva nagy lendülettel megindult a kapu felé, és középről, 25 méterről óriási erővel a bal felső sarokba zúdította a labdát.

Karába bevágta a pipába.

Hihetetlen bizonyítási vágy dolgozott bennem, meg akartam mutatni, hogy igenis méltó vagyok a Fradi-mez viselésére – mondta a bombagól szerzője. – Addig is voltak jó meccseim, fontos góljaim, de ez volt életem találata, amelyet a Keleti pályaudvar felőli kapuba lőttem. És a második gólban is fontos szerepet játszottam, több csellel tisztára játszottam magam, aztán az alapvonalról középre emeltem, Rákosi Gyuszi rálőtte, a labda visszapattant, ott termett Fenyvesi Máté, és nagyjából tizenegy méterről, félmagasan a kapu jobb oldalába vágta a labdát. A végén ránk jöttek az angolok, szépítettek, de kihúztuk, győztünk és továbbjutottunk. Elmesélni sem lehet azt a mámort, azt az ünneplést, amelyben részünk volt. A több ezer szurkoló várt bennünket a Népstadion toronyépülete előtt, és amikor nagy nehezen felszálltunk a buszra, nem engedték beindítani a motort, hanem azt mondták, majd ők eltolják a buszt az ÉDOSZ-klubig, ahol már vártak bennünket. Azt képzelje el, ahogy a fradisták tolják a járgányt, közben énekelnek, kiabálnak, mi pedig ülünk ott, mint valami hintón a királyok…

Az FTC bejutott a VVK döntőjébe, és 1965. június 23-án Torinóban Fenyvesi Máté góljával 1:0-ra legyőzte a Juventust, a magyar klubok közül elsőként elhódítva a serleget. A Manchester három évvel később megnyerte a BEK-et a Benfica elleni 4:1-es diadalt követően, s ugyanabban az esztendőben a Fradi újra VVK-döntőt játszott, ám akkor a Leeds United szerezte meg a serleget. Abban a fináléban Karába János csereként lépett pályára, ám néhány héttel később elköszöntek tőle, és a Vörös Meteor Egyetértésbe igazolt. Levetették vele a Fradi-mezt, de a neve örökkön örökké ott lesz a klub történetét feldolgozó aranykönyvben.

Hosszabbítás – NS