A csapatunk nyáron szerződtetett belsővédője, Kenny a szezonkezdés nehézségei mellett az eddigi karrierjéről is beszélt, valamint arról, miben változott az ország mióta Békéscsabáról Hollandiába igazolt.

Nagyon jól fogadott a csapat, mindenki nyitott és segítőkész volt. A pályán a kommunikáció és az összhang megtalálása a sérülések miatt kicsit lassabb volt, de most, hogy kijöttünk a hullámvölgyből, és a sérültek is jönnek vissza, – engem is beleértve – egyre jobban érzem magam a pályán. Rengeteg sérültünk volt korábban, olyan is volt, hogy edzeni nem tudtam, de így is játszottam, valamint rengeteg az új játékos. Nem könnyű az, hogy a nyáron egyhetes szünet után kell belekezdeni a szezonba egy megújult kerettel, rögtön EL-meccsekkel. Lehet, hogy nekünk egy kicsit több idő kell az összeszokásra, már előreléptünk sokat, de azért még van min dolgozni.

Nagyon jó érzés, hogy engem a Heerenveennél ennyire megszerettek, kicsit meg is lepett, hogy már néhány meccs után az én nevemet skandálták. Pedig voltak a csapatban nálam jobb játékosok, akik azóta nagy klubokhoz kerültek. Talán azért szerettek, mert látták, hogy mindig 100%-kal azon vagyok, hogy nyerjen a csapat – akkor is, ha nem megy a játék. Én azért vagyok a pályán, mert nyerni akarok. A szép foci is jó dolog, de a győzelem sokkal fontosabb. Hollandiában mondogatták nekem, hogy látszik ez a hozzáállás kívülről és ezt szeretik az emberek. Én is nagyon szerettem a Heerenveen szurkolóit, mindig a csapat mellett álltak.

A török bajnokság a holland ellentéte, a hollandban fiatalok játszanak, a törökben harminc körüli sztárjátékosok vannak szép számmal. Nagy élmény volt ellenük pályára lépni, s az egész török év jó volt, rengeteget tanultam, annak ellenére, hogy nem mindig játszhattam, nagyon örülök, hogy oda kikerülhettem. Amikor utólag belegondolok, hogy Podolskik, Sneijderek, Van Persiek ellen játszhattam, akkor picit libabőrös leszek, de a pályán csak sima ellenfelek, akikre figyelni kell, ott nem szabad zavarba jönni, ráadásul szeretem a kihívásokat.

Amint pár éve szóba került a Fradi, én azonnal szívesen jöttem volna, de ez sok mindentől függött, persze leginkább az volt a hátráltatója az ideigazolásomnak, hogy az idei nyárig nem engedett el a Heerenveen. Most végre sikerült ezt összehozni nagy munkával.

Én a pályán kívül egy nyugodt gyerek vagyok: a barátaim szerint egész más ember vagyok, mint a pályán. Ott előfordul, hogy agresszív, vagy forrófejű vagyok. Edzés után arra figyelek, hogy kipihenjem magam másnapra. A jó éttermeket és a jó filmeket szeretem, ezek kapcsolnak ki. A kedvenc színészem Denzel Washington, a kedvenc filmem pedig a Forrest Gump, azt elég sokszor láttam már. Öt éves korom óta a foci a mindenem, az életem középpontja, ezen keresztül szeretném segíteni a családom, s ezért megyek előre leszegett fejjel. Talán ebben van hasonlóság köztem és Tom Hanks karaktere közt, nem tudom…

Amikor édesapámnak el kellett mennie itthonról, azt szerintem ő sokkal könnyebben kezelte, mint én gyerekként, ment és csinálta a dolgát ott, ahol lehetett. Nagyon büszke arra, hogy Magyarország legnagyobb klubjához kerültem, követi a történéseket. Még sajnos nem tudott megnézni élőben Fradi-mezben, pár hónap múlva viszont meglátogat és megmutathatom neki a klubot, a stadiont is. Nagyon büszkén fogom neki ezeket megmutatni, mert a Fradi azért „nem akármi”, büszke vagyok arra, hogy itt játszom. Amikor hazajöttem Magyarországra, abszolút pozitív csalódás volt, hogy ilyen jó szívvel fogadott mindenki, még az is, aki nem tudta, hogy focista vagyok. Sokat változott az ország ahhoz képest, amit e téren fiatal koromban tapasztaltam. Mosolyognak rám az emberek, az meg ahogy a fradisták fogadtak, még szívet melengetőbb volt, megállítanak az utcán, fényképet, autogramot kérnek, ez nagyon jól esik.

– Otigba Kenneth