Szakértés a szombati bajnoki találkozóról.
Bognár György
A kispesti játékosok az első félidőben mutatott teljesítményükkel akár három-négy gólos előnyt is szerezhettek volna a ferencvárosiak ellen. A zöld-fehérek minden egyes labdarúgóján érződött a jóllakottság. Valószínűnek tartom, hogy napokon át elégedetten veregették egymás vállát a szerdai, DVTK elleni kupameccs második félidejében mutatott futballjukért (2-1). A játékhelyzetek döntő többségénél a kispestiek kerültek ki győztesen, végtére is összpontosítás, valamint gyorsaság terén sokkal jobbnak bizonyultak a vendégeknél.
Sok kritika érte a Fradit háromvédős felállása miatt, amely ezen a találkozón csakugyan nem működött. De néhány héttel ezelőtt – szintúgy a Bozsik-stadionban -, a kupavisszavágón eredményre vezetett. Igaz, akkor egy jóval enerváltabb, illetve passzívabb Honvédot láthattunk, amely nem késztette jelentősebb erőbedobásra a zöld-fehéreket. Az elképzelést nem érzem hibásnak, kivéve Botka Endre baloldali játékát, amely már gondolati síkon is vitatható. A válogatott jobbhátvéd képességeit ki ismerhetné jobban a honvédosoknál, ezért már a labdakihozataloknál is üresen hagyták korábbi védőjüket, hiszen tudták, nem alakulhat ki különösebb veszély. Ez a probléma akkor mutatkozott meg igazán ferencvárosi oldalon, amikor Thomas Doll visszaállt a négyvédős hadrendre, és még mindig Botka Endre volt a balhátvéd, ráadásul az előtte játszó Amadou Moutari elfáradt. Ezért a találkozó hajrájában elegendő volt a másik oldalon Lovrencsics Gergőre odafigyelni.
A bajnokság végeredménye tekintetében fontos győzelmet aratott a Bp. Honvéd – köszönhetően annak, hogy éppen a Fradi verte ki a kupából, ezért frissen, felkészülten fogadhatta két fronton szereplő ellenfelét. Ám a tabellán elfoglalt helyezések csak átmeneti állapotot tükröznek, kilenc forduló még hátravan, és ezalatt akár hat-hét pontos hátrányt is le lehet faragni. A játéknap nagy nyertese mégis a Videoton, mert a Honvéd távol tartotta tőle legveszélyesebb ellenfelét – a Ferencvárost.
NS
