Időutazásra invitálunk benneteket a Fradi-hoki eddigi utolsó aranykorának végére: felidézzük a ’97 márciusában megnyert bajnoki aranyérmet – a Dunaferr elleni döntő két mérkőzését teljes egészében megmutatjuk.

A ’90-es évek első felében egyértelműen domináltuk a magyar jégkorong bajnokságot, az aranygeneráció már ’89-ben megtörte a Dózsa sorozatát és megnyerte a pontvadászatot, de ’90 tavaszán – köszönhetően az import ukránoknak – alulmaradtunk a Jászberényi Lehel ellen a döntőben, ezután viszont beindult a henger, sorozatban ötször végeztünk az élen: a Lehel, az Újpesti Dózsa, ismét a Lehel, majd kétszer az Alba Volán hajtott fejet az OBI fináléjában. ’96-ban aztán a Kercsó Árpád vezette fiatal Dunaferr megállított minket – egy éve gálamérkőzéssel emlékeztek meg erről a felek -, számunkra talán a legemlékezetesebb az, ahogy Farkas „Caja” párizsinak nézte a piros-fehéreket és elkezdte a „szeletelést”… Tehát volt miért visszavágnunk a ’96/’97-es szezonban.

A szünetben komoly változások voltak a csapat háza táján, minden téren: vezetőség, szakmai stáb, játékoskeret. A szakosztályvezetői posztra visszatért Mihók Béla, a vezetőedző pedig a kassai származású Gold Róbert lett. A játékosok közül Szajlai visszavonult, két hátvédünk Szegedre igazolt, a fiatal Hoffmann Attila pedig Kanadában próbált szerencsét. Az orosz légiósok távoztak, helyükre szintén oroszok érkeztek a Krilja Szovjetovból: Csezmin, Iszakov és Zvotov. A Leheltől leigazoltuk Ancsin Lászlót és Lajkót, Újpestről elhoztuk Svaszneket, Székesfehérvárról pedig a Hegyi – Kóger – Sofron triót. Az utánpótlásból is merítettünk: Majoross Gergely és Szuper Levente csatlakozott a felnőtt kerethez, ők egyébként az előző szezonban már jégre léptek a nagyok között.

Az FTC ügyvezető elnöke, Szívós István így vélekedett a bajnoki évad előtt: „Fiatalok felhozásával, pár idősebb játékossal és szlovák edzővel várjuk az idényt! Egyértelműen a Dunaújváros nyomába kell eredni – tavaly megérdemelten végeztek előttünk -, idén meg kell szorítani, le lehet győzni őket. A hoki fontos a Fradi életében, a közönség szereti és a hagyományok köteleznek.”

Kassai György, csapatunk korábbi játékosa bizakodó volt: „Nagyon bízom benne, hogy az oroszokkal kiegészülve mi nyerjük a páros versenyfutást a bajnoki címért, merthogy a finálét ismét ez a két gárda játssza, arra mindenki mérget vehet.”

A régi-új szakosztályvezetőt, Mihók Bélát kérdezték arról, maradt-e benne tüske a korábbi puccs miatt: „Nem, erkölcsileg már az is elégtételt jelentett, hogy újból megkerestek. Egyetlen emberre haragszom, aki korábban technikai vezetőként dolgozott a klubnál. Azt sem érdemli meg, hogy most leírd a nevét, úgyis mindenki sejti, kiről beszélek. Szóval ő volt az, aki felbujtotta ellenem a srácokat, aki megírta és mindenfélét összehazudva aláíratta velük azt az ominózus petíciót, aki személyes sértettsége révén több kárt okozott a szakosztálynak, mint bárki más. De vele biztosan nem találkozunk egyhamar, hiszen Netkovszky Kálmán elzavarta az egyesülettől.”

Gold Róbert is bemutatkozott: „Kassai gyerek vagyok, és itt kezdtem hokizni a VSZ csapatában. A csatársor minden posztján megfordultam pályafutásom során. Játszottam a junior válogatottban, majd felnőtt koromban a B-válogatottban, természetesen a csehszlovák csapatról van szó. Később szerepeltem a Nyitra és az Eperjes gárdájában is, majd 1986-tól Franciaországban jégkorongoztam. Az első osztályú Dunkerque után a másodosztályú Chourchouvel és Chambery következett. Utóbbi városban négy évet töltöttem, és az utolsó kettőben már edző is voltam. Három éve jöttem vissza Kassára, aztán lehúztam egy szezont Rozsnyón, játékosedzőként. Régóta ismerem a Ferencvárost, hiszen a zöld-fehérek sokat edzőtáboroztak Kassán. A korombeli játékosokkal jó a kapcsolatom a mai napig. Májusban hívtak fel a Fraditól, és előtte megkerestek Chamberyből is. Tíz napot gondolkodtam, mit is csináljak, végül a Ferencváros ajánlatát fogadtam el. Két évre szól a szerződésem. A feladat a bajnoki döntőbe kerülésen és a győzelem megszerzésén kívül a csapat megfiatalítása.”

A negyvenéves tréner vezetésével megkezdtük a felkészülést, kétszer edzőtáboroztunk Iglón, ahol a helyiekkel és a Késmárkkal – szlovák első ligás csapatok – is összemértük erőnket, a edzőmérkőzések biztató eredményekkel zárultak: egy döntetlen és egy egygólos vereség. Az egyik oroszt, Zvotovot elküldtük, a helyére a veterán csehszlovák válogatott Milan Stas érkezett. Kapusposzton is eldőltek a fontos kérdések, a Fradi fiatalok az osztrákoknál játszottak meccseket, ahol Szuper Levente nagyon jó benyomást tett az edzőkre, akik szorgalmazták, hogy a felnőtt csapatnál is vegyék számításba. Ekkor Leventének már voltak külföldi lehetőségei, a család a Krefelddel egyeztetett is, hogy ők miként látják a helyzetet, a németek is támogatták ezt a megoldást, mert ők még nem biztosítottak volna neki helyet a felnőttek között, a magyar elsőosztályt jó fejlődési lehetőségnek tartották. Társa Juhász Zsolt lett, akit a ’92/’93-as szezonban a legjobb hálóőrnek választottak Magyarországon a Fradiból.

Jöhetett a bajnoki rajt, jól jellemezte a jégkorong akkori mostoha helyzetét, hogy a teljes első fordulót Székesfehérvárra írták ki, csak ott volt használható jégfelület, Dunaújvárosban még tartott az építkezés, nem készült el a jégcsarnok, csak az év végére. Öt nap alatt mindenki játszott mindenkivel, a Dunaferrtől és az Alba Volántól kikaptunk, a Dózsát és a Tisza Volánt megvertük, a harmadik helyen álltunk ezekkel az eredményekkel. A második kör sem sikerült jobban, a Fejér megyei csapatoktól ismét kikaptunk, a Tisza Volán ellen nyertünk, a lila-fehérek elleni – ekkor csak nevében – rangadó használható pálya hiányában elmaradt. Ezen meccsek során kezdte átvenni az első számú kapus szerepét Szuper Levente, és a folytatásban a játékoskeretben is történtek változások: Gold Róbert egy-két idősebb játékostól – köztük Hudák „Ló”-tól – megvált, valamint az oroszok is összepakoltak és hazatértek. Ezután pedig jöttek az eredmények: a Dunaferr csarnokavatóján egy gyors gólt szereztünk, majd hősiesen védekeztünk, sikerült kihúzni kapott gól nélkül, ez volt Szuper első shut-outja a felnőttek között. Fehérvárott az Alba Volánt is megvertük, jól alakultak a csapat dolgai, az ötödik kör után már a második helyen álltunk, egy ponttal megelőzve a fehérvári kék-fehéreket.

Az alapszakasz hajrájában aztán több érdekes esemény is történt. Újvárosban kikaptunk, majd óvtunk, térfélcsere elmaradása miatt, a beadványt elfogadták, ám mivel az eset mindkét csapatot egyformán sújtotta és segítette, ezért az eredményt helyben hagyták, az óvási díjat pedig klubunknak megtérítették. Az Alba Volán fontos meccsen fogadott minket, a végeredmény 2-2 lett, amely után az Ocskay-csapat közleményben tiltakozott a játékvezetők ténykedése miatt: „Méltánytalannak tartjuk, hogy rendre a kárunkra történnek a játékvezetői tévedések. Mi soha nem vonultunk le, nem fenyegettük meg a bírót, nem volt botrány a mérkőzéseinken, egyszóval nem a játékvezetői működésben kerestük a hibát. Csak a február 17-én lejátszott bajnoki mérkőzés után érezzük úgy, hogy szólnunk kell, hiszen megfosztottak bennünket a győzelemtől. Igaz, mi csak egy 120 ezres város csapata vagyunk, szemben a főváros nagymúltú egyesületével, ám ennek ellenére korrektebb bánásmódot érdemeltünk volna.”

Nem maradtak el a reagálások sem, előbb Schell László szólalt meg: „A bírói testületben semmiféle tudatosság sincs arra vonatkozóan, hogy az Alba Volán együttese ellen tévednek a játékvezetők. Ha a klub vezetősége a mérkőzés előtt megkeresett volna, hogy ne Barthát jelöljük a mérkőzésükre, akkor elfogadtam volna a beadványukat. Persze nem minden esetben adhatok helyt a kérelmeknek.”

Majd Mihók Béla is válaszolt: „Most érett össze a csapat. Nyáron edzőt váltottunk és a munka most hozza meg gyümölcsét. Székesfehérváron már tíz éve van fedett pálya, mégsem tudtak egy erős csapatot kialakítani. Tőlünk még az idegenlégiósok is hazamentek, és így is képesek voltunk legyőzni a bajnoki címvédő Dunaferr SE-t. A fehérvári együttes hét mérkőzés alatt egyetlen pontot sem tudott elvenni a Dunaújvárostól.”

Az utolsó rangadónk a Dunaferr ellen már tét nélküli volt, emiatt a csapat eltervezte, hogy jelzi a vezetőség felé a problémákat, amik anyagi jellegűek voltak, csúsztak a kifizetések. Titokban tervezték az akciót, félig felöltözve, papucsban léptek volna ki a jégre, ám végül ezt nem tették meg, Mihók fülébe jutott a dolog, egyeztettek a csapatkapitány Dobossal, a demonstráció elmaradt, majd a pénzt tartalmazó borítékok is hamarosan előkerültek egy fekete aktatáskából… A meccset pedig megnyertük. Jöhetett a döntő, a Budapest Sportcsarnokban.

Az alapszakasz végeredménye:

1. Dunaferr SE 46 pont
2. Ferencváros 41p
3. Alba Volán 36p
4. Tisza Volán 15p
5. UTE 2p

Gólkirály: Dobos Tamás (FTC) – 29
Pontkirály: Ancsin János (Dunaferr) – 62

A finálé első két mérkőzésének játéknapjai: március 1., március 3. Amennyiben szükséges lett volna a harmadik találkozó, azt március 4-én rendezték volna meg, a kezdési időpont minden alkalommal 18 óra. A televíziós közvetítés körül sem volt minden rendben, aminek köszönhetően az MTV nem tűzte műsorára a találkozókat, végül a DunaTV adta le őket. A belépőjegyeket 400 és 200 forintért lehetett megváltani. Az alapszakasz során még volt döntetlen, a helyosztókon viszont ha nem jutottak dűlőre a csapatok, akkor előbb hirtelen halál – 10 perces -, majd büntetőpárbaj következett.

Az összecsapás előtt Kercsó Árpád azzal magyarázta a Dunaferr gyengébb teljesítményét, hogy több sérültjük is volt, az idős játékosok nem nyújtották azt, amit tudnak, valamint a kapus, Berényi Norbert nagyon leterhelt volt a vizsgái miatt, ám szerencsére már újra formába lendült – „Ha azt játssza a csapat, amit tud, akkor nyerünk. Azért mondom ezt, mert jobb együttes vagyunk. De ez csak úgy igaz, ha valóban az elvárható jó teljesítményt nyújtjuk. Ha nem, úgy bármi megeshet.”

Mihók Béla azt emelte ki, hogy a piros-fehérek az esélyesebbek, a rutinos magyarok és a légiósok bármikor képesek eldönteni egy-egy szoros mérkőzést – „A fiatalok még nem játszottak bajnoki döntőt. Az idegenlégiósainkról csak annyit: az eredmények igazolják, hogy sikeresen helyettesítettük őket. Nincsenek sérültjeink. Reménykedünk.”

1997. március 1., 18.00
Jégkorong OBI, döntő, 1. mérkőzés
Dunaferr SE 3-4 (bü.) Ferencváros
Harmadok: 0-2, 2-0, 1-1, 0-0, 0-1
Gólok: Kaszala, Stas, Kangyal, Ancsin

A lelátó lassan telt meg, ennek oka az volt, hogy aznap rendezték a Fradi – Siófok focimeccset az Üllői úton, ahol 15.000 szurkoló gyűlt össze, a 3-2-es győzelem után indultak el a fradisták a Budapest Sportcsarnokhoz.

Érdemes meghallgatni Kangyal Balázs nyilatkozatát a büntetőlövések előtt: „Nagyon bízunk benne, nagyon ügyes a kisgyerek már most. Mutatja mindjárt…„. Érdekesség, hogy a piros-fehérek utolsó lövője, Orsó a társak figyelmeztetése ellenére is a lepkéskesztyű oldalára lőtt, az elbeszélések szerint olyan biztos volt a dolgában, mert az nem létezik, hogy a jól kivitelezett lövését kivédjék.

Gold Róbert

Szuper Levente fantasztikusan védett, de nem szabad elfelejteni, hogy ez a siker az egész csapaté. Most egy kis előnybe kerültünk a Dunaferrel szemben, de még nagyon oda kell figyelni, hogy bajnokok lehessünk.

Kercsó Árpád

Két sorunk sajnos nem azt játszotta, amit kellett volna, és a két kapus közötti különbség is döntőnek bizonyult. Így hiába lőttünk kétszer annyit kapura, mint a Ferencváros. Ha Borsos a hosszabbításban az üres kapuba talál, akkor mi örülhettünk volna, így a szerencsésebb csapat nyert.

Bajnokcsapat!

1997. március 3., 18.00
Jégkorong OBI, döntő, 2. mérkőzés
Ferencváros 5-1 Dunaferr SE
Harmadok: 0-0, 3-1, 2-0
Gólok: Ancsin, Sofron, Pindák, Stas, Dobos

Mihók Béla, szakosztályvezető

– Az elmúlt év decemberében úgy tűnt, a Fradi még a bajnoki döntőbe sem jut be.
– Teljesen reális amit mond. A sorozatos vereségek után halvány reményünk sem volt arra, hogy a fináléba kerüljünk.

– Mozgott a törülközője a balsikerek idején annak a Gold Róbert edzőnek, akit most ünnepelnek, aranykovácsnak minősítenek.
– Egy régi Fradi-kapcsolat révén sikerült a fiatal kassai szakembert szerződtetnünk. Számomra az első pillanattól szimpatikus volt a megszállottsága, munkaszeretete. Azonban volt köztünk egy megállapodás arra vonatkozóan, hog ha nem megy a szekér, összecsomagol és távozik. A sorozatos vereségek idején, decemberben szinte már a bőröndjein ült. S lám, milyen az élet, ma valóban aranykovácsként beszélhetünk róla, elképzelései 100%-ig megvalósultak. A sportban sok minden előfordulhat. Sokszor elmondták már: egyszer fenn, egyszer lenn. Mindenesetre Gold Robi főnyeremény volt számunkra, mert a fiatal csapatot képes volt pedagógiailag és szakmailag is jól összetartani. Ez a bajnoki cím ékes bizonyítéka mindennek.

A bajnokcsapat tagjai: Alekszej Iszakov, Ancsin László, Dobos Tamás, Dragomir György, Farkas Norbert, Hajdú Levente, Hegyi Zoltán, Horváth Csaba, Hudák Gábor, Jevgenyij Csizmin, Juhász Zsolt, Kangyal Balázs, Kaszala János, Kiss Tibor, Kocsis Nándor, Kóger István, Majoross Gergely, Mészáros Miklós, Milan Stas, Pindák László, Salamon Jenő, Sándor Szilárd, Sofron Attila, Stepan Sommer, Svasznek Bence, Szuper Levente.

A legjobb hátvéd: Kangyal Balázs (FTC)
A legjobb csatár: Dobos Tamás (FTC)
A legjobb U18 játékos (Leveles Kupa): Szuper Levente (FTC)
A legjobb újonc játékos (Kósa Kupa): Szuper Levente (FTC)

A szezonban a Magyar Kupa sorozatában is érdekeltek voltunk, az első ellenfelünk a nyolcaddöntőben a Ferencvárosi Pingvinek, 22-5-re nyertünk, a negyeddöntőben a győri Arvit SE hajolt meg előttünk (8-3), az elődöntő viszont a végállomást jelentette. Az Alba Volán állított meg minket, 5-3-ra nyertek ellenünk.

Az évadot a Szuperkupa mérkőzés zárta, ellenfelünk a Magyar Kupa győztes Dunaferr volt, 6-4-re nyertek, Gold Róbert így nyilatkozott a vereség után: „A bajnokságot még megnyerhettük, de a kupában és a Szuperkupában már nem hagytak minket győzni. Ezen a találkozón döntő volt, hogy a második harmadban kihagytuk a helyzeteinket, a Dunaferr pedig belőtte.”

Köszönet a mérkőzésfelvételeket tartalmazó VHS kazettákért Szuper Leventének, a digitalizálásért pedig Tobak Csabának!

Felhasznált források

Hungaricana FTC gyűjtemény
MTI archívum
Szuper Géza: Szuper – A Kisstadion kapujától az NHL kapujáig
Szuper Levente – Szűcs Miklós: Szuper Levi